Még ugyanebben az évben Chernel István, a híres ornitológus szervezte meg első ízben a Madarak és Fák Napját. Az ünnep hivatalos bevezetésére azonban csak néhány évvel később, 1906-ban került sor Herman Ottó hathatós közreműködésével, amikor gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő a Madarak és Fák napjának megünneplését minden iskola számára. E napokon a gyermekek fákat ültettek és ápoltak, madárodúkat helyeztek ki és takarítottak, akadályversenyeken, vetélkedőkön, kirándulásokon vettek részt, újságcikkek, könyvek és plakátok emlékeztek és emlékeztettek a természet védelmére.

A Madarak és Fák Napja aztán kedvelt és türelmetlenül várt, évi rendszerességgel megrendezett ünnepe lett elsősorban a tanuló ifjúságnak a XX. század első felében. Idősebb honfitársaink mind a mai napig szép emlékeket őriznek ezekről a napokról. A II. világháború után aztán feledésbe ment, mígnem 1994-ben ismét feléledt a mozgalom, 1996-ban pedig  kormányrendeletet adtak ki, amely a korábban május elején változó időpontban megtartott jeles nap megünneplését május 10-ben rözíti.

Ma már több, mint két tucat „zöld” nap, világnap és akciónap hívja fel a figyelmet egy-egy speciális környezeti problémára. Jelentős részüket alig tíz éve ünnepeljük, hisz több közülük csak az 1990-es évek elején került először megrendezésre.  (Pl. március 22: A Víz Világnapja 1993-tól, november 27: „Ne vásárolj semmit!” Nap 1992-től, stb.) Még a patinásabbak is csak az 1970-es évek elejére tehetik születésük dátumát. Például június 5-én a „Környezetvédelmi Világnapot” 1972-ben, a talán legismertebb „Föld Napját” április 22-én 1970-ben ünnepelték először.

Fentiek alapján feltűnhetne, hogy a Madarak és Fák Napja mintegy 70-90 évvel korábbra datálható, mint a többi zöld ünnep. Mindezt fogalmazhatnánk akár úgy is, hogy közel egy évszázaddal megelőztük a kort. Feltűnő továbbá, hogy a több tucatnyi zöld ünnep majd’ mindegyike nyugat-európai, tengerentúli és/vagy angolszász kezdeményezésre született. Részben igaz ez a Madarak és Fák Napjára is, hisz az Egyesült Államokban 1894-től bevezetett Madarak (Birds Day) és fák (Arbor Day) adta az ötletet Herman Ottónak, aki az Országos Állatvédő Egyesület 1900. februári közgyűlésén vetette fel egy – az amerikaihoz hasonló – intézkedés bevezetését.

Az 1800-as évek nagy természetátalakító tevékenységei (folyószabályozások, mocsárlecsapolások, erdőirtások, újabb és újabb területek művelésbe vonása, stb.) katasztrófális hatással volt az élővilágra. Az ipari forradalom, a kibontakozó orvostudomány közvetlen és közvetett hatásai, a népességnövekedés, a földéhség és mindezek nem várt kellemetlen következményei vezettek el oda, hogy például a mezőgazdaságilag hasznos madarak látványos megfogyatkozása a tudományos körökön túl a közbeszéd, sőt a politikai érdeklődés tárgyává lett.

Ma, egy évszázaddal később a helyzet jelentősen megváltozott: felfedeztük az Északi- és a Déli-Sarkot, eljutottunk a Föld legmagasabb és legmélyebb pontjára. Megtanultunk repülni és víz alatt létezni. Karjainkon filléres óra mutatja az időt másodperc pontossággal, helyzetünket méteres precizitással határozhatjuk meg bárhol a Földön. A Föld tulsó végén élőkkel akár séta közben beszélgethetünk, a levélváltás másodpercek kérdése, szénhidrogén hajtotta járműveinken órák alatt tehetünk meg korábban hónapokat, vagy éveket igénylő utakat. Embert küldtünk a Holdra (és vissza is hoztuk) és egyenes adásban nézünk marsi történéseket.

Ami viszont mit sem változott: önző, elkényeztetett, ostoba kölyök módjára éljük fel a pótolhatatlan erőforrásokat, hagyjuk szanaszét létünk mocskos nyomát, és nem akarjuk észrevenni, nem akarjuk meghallani a figyelmeztetéseket. Százmillió évek során felhalmozott kincseket herdálunk el évtizedek alatt. A javakat elraboljuk, a költségeket a környezettel fizettetjük ki. Élvezzük az élő és élettelen környezetünk nyújtotta javakat, életfenntartó és egyéb szolgáltatásokat. Hisz oly természetes, hogy oxigéndús levegőt szívunk be és az általunk kilélegzett szén-dioxid nem halmozódik fel a légkörben. Vajon eszünkbe jut-e, hogy ez a bioszféra, az erdőségek és a tengeri (főként mikroszkópikus) növényzet szolgáltatása? És ingyenes! Talán ezért nem becsüljük…Vagy eszünkbe jut-e, hogy az életfenntartásra alkalmas időjárás és éghajlat is élőlénytestvéreink ingyenes, de megfizethetetlen szolgáltatása?

Nem? Hát jusson eszünkbe legalább most, a Madarak és Fák Napján, a legpatinásabb zöld ünnepen, amely itt Magyarországon született egy évszázada. És jusson eszünkbe, hogy a vadon élő növény és állatfajok kipusztulásának ütemét már nem években, nem is hónapokban, vagy hetektben, nem napokban, hanem órákban és percekben mérik…

Végezetül álljon itt egy idézet Herman Ottótól, aki a Madarak és Fák napja születésénél is bábáskodott és aki a maga zsenialitásával már 1900-ban így írt: „A természetben a maga helyén minden egyenértékű, egyenjogú, legyen az akár a legparányibb légy dongása, vagy a Vezúv kitörése. E hatalom birtokában nincs sem megvetni – sem letaposnivaló, s ez nagyon is érdekünk.”

                                                                                      Kereki Albert