SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Megköveztette az óvónő a négyévest a társaival

Teszáry Nikolett [cikkei] - 2018-05-17
Óriási közfelháborodást váltott ki egy arkansasi eset, melyhez videó is társul, bizonyítva, hogy a szokatlan nevelői módszer nem kitaláció, valóban megtörtént eset.
Megköveztette az óvónő a négyévest a társaival

Nyomozás indult egy napközi egyik dolgozója ellen, miután napvilágot látott az alábbi videó. A rövid képsoron az látható, hogy gyerekek dobálnak valamit egy társukra, aki a földön kuporog a homokozó mellett. A felelős gondozó besétál a képbe és kiemeli a gyereket a dobálózók közül, mondván, "megtanulta a leckét" - írja a Fox13.



Bár ez önmagában még nem bizonyítja, hogy az óvónő valóban az ókori római módszerekhez folyamodott a nevelésben, de tény, hogy rendőri intézkedés zajlik az ügyben. Eszerint állítólag már korábban is voltak ilyen jellegű problémák a szóban forgó nevelővel. Amit a helyi média megtudott, az alapján úgy tűnik, az óvónő utasította rá a csoportot, hogy a földről felvett kövekkel büntetésül dobálják meg társukat. A megbüntetett gyermek sírva, az arcát védve kuporgott a földön.

A felvételt a nevelő kollégája rögzítette, aki korábban is tapasztalt már ehhez hasonló atrocitásokat és a jelek szerint ez az eset betette nála a kaput. Miután elkészítette a felvételt, azonnal felmondott és a rendőrséghez fordult.

A napközi vezetője csak kamerán kívül nyilatkozott: elmondta, hogy rendőrségi és belső nyomozás is folyik annak kiderítésére, hogy mi történt pontosan. Mivel a kilépett dolgozó szerint nem ez volt az első ilyen jellegű incidens, az eset igen nagy figyelmet kapott. Egy szülő is nyilatkozott, bár hangneme inkább hitetlenkedő, mint felháborodott, mintha nem is akarná elhinni, hogy ilyen tényleg megeshet. Tény, hogy hallani olykor pedagógusi túlkapásokról, de az biztos, hogy ez az eset párját ritkítja.

Kép: PublicDomainPictures / Pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Elhunyt a kisfiú, aki azt játszotta az iskolai kiránduláson a barátaival, hogy ki tud tovább a víz alatt maradni

Elhunyt a kisfiú, aki azt játszotta az iskolai kiránduláson a barátaival, hogy ki tud tovább a víz alatt maradni

A 13 éves Áront a baleset után sikerült újraéleszteni, ám pár nap múlva életét vesztette. Édesanyja elmondta a híradónak: a kisfiú napok óta másról sem beszélt, annyira várta az iskolai kirándulást.
8-9 éves gyerekekkel teli busz borult árokba Kőszegnél - osztálykiránduláson vettek részt

8-9 éves gyerekekkel teli busz borult árokba Kőszegnél - osztálykiránduláson vettek részt

A baleset során hatan könnyebben megsérültek, őket kórházba szállították.
A menstruáció előrehozása: így NE csináld! - Tények és veszélyes tévhitek

A menstruáció előrehozása: így NE csináld! - Tények és veszélyes tévhitek

Az élet különféle eseményei - mint például egy nyaralás, egy fontos találkozó vagy egy sportesemény - gyakran igénylik, hogy a nők előrehozzák vagy késleltessék menstruációjukat. Ezzel kapcsolatban azonban számos tévhit kering, és van, amelyik kifejezetten veszélyes és tilos is - Dr. Elek Csaba nőgyógyász szakértőnket kérdeztük a témáról.
Ezért kell rögtön lecserélni a vizes fürdőruhát

Ezért kell rögtön lecserélni a vizes fürdőruhát

A nyári hónapokban gyakran előforduló húgyúti fertőzések komoly kellemetlenséget okozhatnak, különösen a nők körében. A megnövekedett hőség, a strandolás és a nem megfelelő higiéniai szokások mind hozzájárulhatnak a fertőzések kialakulásához. A Budai Egészségközpont urológus főorvosa, Dr. Póth Sándor összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat a témában, továbbá hasznos tanácsokat ad a megelőzésre és a kezelésre vonatkozóan.
Meglepő tények a látásunkról - Mindannyian színvakon születünk

Meglepő tények a látásunkról - Mindannyian színvakon születünk

A szem a testünk második legbonyolultabb szerve, ennél már csak az agyunk bonyolultabb. A látást annyira alapvető képességnek vesszük, hogy szinte bele sem gondolunk, mennyi mindent köszönhetünk neki. Az alábbi érdekességeket elolvasva pedig rá fogunk döbbenni, hogy eddig igencsak keveset tudtunk egyik legértékesebb részünkről.
A szerkesztő ajánlja