SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Patkányinvázió a Szent János Kórház szülészeti osztályán

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-07-28
A kórház már intézkedett.
Patkányinvázió a Szent János Kórház szülészeti osztályán

/Kiemelt képünk illusztráció/

Döbbenetes fotók jutottak el a patkányokról egy portálhoz

naphire.hu írt arról, hogy patkányokról készült képeket juttattak el hozzájuk. A lap úgy tudja, hogy a megüresedett osztályokon szaporodtak el a rágcsálók, innen juthattak át a szülészeti osztályra is. Azóta jelenhettek meg a patkányok az intézményben, mióta az urológia és a sebészeti osztály átkerült a Kútvölgyi kórházba.

A portál megkereste az érintett budai Szent János Centrumkórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy elismerik a patkányinváziót, és már meg is tették a szükséges intézkedéseket. 

Mint mondták, a kórház megrendeléssel rendelkezik csapdák kihelyezésére és megfigyelésére, szükség esetén cserélik is azokat, ha pedig fennáll a fertőzöttség, akkor egyedi rágcsálóirtást is elrendelnek. 

Július elseje óta a rágcsálók irtását az egyéb műszaki üzemeltetési feladatok mellett a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) vette át a kórházaktól.

A kórház azt is közölte, hogy ha valahol elszaporodnak a patkányok, akkor a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság felé soron kívüli intézkedést kezdeményeznek. 

“Ennek megfelelően az Ön által említett esetben intézményünk azonnal értesítette a KEF-et, a szolgáltató pedig a helyszíni szemlét követően megtette a szükséges intézkedéseket” - mondta az intézmény kommunikációs vezetője. 

Korábban arról írtunk, hogy nemrég egy hódmezővásárhelyi játszótéren volt patkányinvázió.

Indexkép: Robert Balog képe a Pixabay-en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

A brutális eset egy nagybaracskai iskolában történt - a szülők nem az intézménytől, hanem az egyik bántalmazó gyerek szülőjétől értesültek a dologról.
17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

Németh Kornél két napja távozott ismeretlen helyre az otthonából.
"Futva ment wc-re": Vicces intők és beírások, amiket a gyerekek kaptak - és néhány frappáns szülői válasz

"Futva ment wc-re": Vicces intők és beírások, amiket a gyerekek kaptak - és néhány frappáns szülői válasz

Olvasóink segítségével készítettünk egy gyűjteményt vicces és meglepő beírásokról - mutatjuk a kedvenceinket!
Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Hatalmas karambol történt pénteken, Sallai Nóra és 5 éves kisfia életéért jelenleg is küzdenek a kórházban. Egy 15 éves lány is azok között volt, akik azonnal odarohantak a baleset helyszínére, hogy segítsenek. A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább.
Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ha a nyári szezon végén köhögő, tüsszentő emberekre leszünk figyelmesek a környezetünkben, sokféle betegségre gondolhatunk: a szezonális allergia mellett a klasszikus légúti fertőzések is okozhatnak hasonló panaszokat, és a világjárványért felelős koronavírus sem tűnt el. Dr. Potecz Györgyi a Tüdőközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint a veszélyeztetett csoportokba tartozók, így a krónikus légúti betegségekben szenvedők esetében is időben fel kell készülni a légúti vírusszezonra.
A szerkesztő ajánlja