SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

„A mesterséges intelligencia biztosan velünk marad!”

Családinet [cikkei] - 2024-04-08
Új tudományos-ismeretterjesztő sorozatot indít az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A videóinterjúkból, podcastokból és egy tudományos vetélkedőből álló kezdeményezés célja, hogy a kutatásokat közelebb hozza a társadalomhoz és közérthetően mutassa be napjaink legjelentősebb tudományterületeit, valamint a mögöttük álló kutatókat. A következő hónapokban a rohamosan fejlődő mesterséges intelligencia témakörét járják körbe a szakértők.
„A mesterséges intelligencia biztosan velünk marad!”

Vajon hogyan határozható meg a mesterséges intelligencia? Hogyan lehet kutatni? Hogyan találkozhatnak a hallgatók a mesterséges intelligenciával az ELTE-n? Mi lesz ennek a technológiának a jövője? Ezekre a kérdésekre válaszol Csabai István akadémikus, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája tanszékének egyetemi tanára az egyetem új tudományos-ismeretterjesztő videójában.

A kutató úgy gondolja, az élőlényekhez hasonlóan a mesterséges intelligencia is megfigyeli a világot és a begyűjtött adatok alapján értelmezi az összefüggéseket. Míg pár éve az ilyen adatelemzéseket csak a gépi tanulásnak hívták, mára az olyan intelligensen viselkedő nyelvi modellek elterjedésével, mint amilyen ChatGPT, jogossá vált a mesterséges intelligencia elnevezés.  

Csabai István hangsúlyozza, az ELTE szinte minden karán jelen van a mesterséges intelligencia a nyelvi elemzésektől kezdve a régészeti kutatásokig. Saját kutatócsoportjával elsősorban arra fókuszál, hogy miként lehet ezt a technológiát a tudományos kutatásban hasznosítani. Az egyik ilyen felhasználási terület a már meglévő képfeldolgozó módszerek átalakítása úgy, hogy azok orvosi képeket is tudjanak elemezni beleértve a hisztopatológiai vagy mammográfiai felvételeket. Törekszenek arra, hogy ne csak önmagában kutassák a mesterséges intelligenciát, hanem együttműködjenek azokkal a szakemberekkel, akik képesek azonosítani egy-egy felhasználási terület igényeit. Számos hazai és nemzetközi kutatásban vesznek részt többek között a Semmelweis Egyetemmel vagy kórházakkal, az ELTE Informatikai kar, az ELTE TTK Matematikai Intézet, valamint a Fizikai Intézet pedig tagjai a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratóriumnak is.  

A mesterséges intelligencia hamar bekerült az ELTE-n az oktatásba. A fizikus mesterképzésen elérhető tudományos adatanalitika és modellezés specializáció napjaink népszerű témájával, az óriási adathalmazokon végzett kutatásokkal, a big datával foglalkozik. Ezekre a kurzusokra mára már nem csak fizikusok, hanem matematikusok, biológusok, szociológusok is járnak, így egyre több tudományterületre kiterjed a mesterséges intelligencia felhasználhatósága.

Csabai István szerint a legnagyobb kihívás, hogy a mesterséges intelligencia hogyan segíthet olyan problémákban, amiket az ember egyedül nem tudna megoldani. A kutató biztos benne, hogy a mesterséges intelligencia velünk marad és egyre nagyobb szerepet kap a tudományban, ezért a hallgatókat is arra buzdítja, hogy legyenek nyitottak és minél többféleképpen alkalmazzák ezt a technológiát.

Nyitókép: depositphotos

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés

Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés

A szamárköhögés (pertussis) egy rendkívül fertőző, bakteriális eredetű betegség, amelyet a Bordetella pertussis nevű baktérium okoz. Legfőképpen a légutakat érinti, és minden korosztályt veszélyeztet, de különösen a csecsemőkre jelent nagy kockázatot. Az elmúlt évekhez képest Magyarországon drámaian nőtt az esetek száma, így fontos, hogy minden szülő tisztában legyen a tünetekkel, a megelőzéssel és a kezelési lehetőségekkel.
Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai

Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai

Az ünnepi időszakban tömegesen jelentkeznek a sürgősségi ellátásban az epekólikás betegek. Dr. Pászthory Erzsébet, a Gasztroenterológiai Központ gasztroenterológus, belgyógyász szakorvosa szerint, ha valaki már átélt ilyen rohamot, az soha nem felejti el; megfelelő kezelés híján pedig bármikor újra jelentkezhetnek a tünetek, és akár súlyosabb szövődményeket is okozhatnak a kövek.
Tovább bővült és frissült a Semmelweis HELP alkalmazás

Tovább bővült és frissült a Semmelweis HELP alkalmazás

Új funkciókkal bővült és frissült a Semmelweis Egyetem ingyenes tünetellenőrző alkalmazása, a Semmelweis HELP. A fejlesztéseknek köszönhetően ezentúl önállóan is kereshető az alkalmazásban elérhető 740 betegség, sérülés és állapot tüneteinek enyhítésére és az egyéb teendőkre vonatkozó tudásanyag. Emellett a felhasználói visszajelzések nyomán egyértelműbbé vált a profilok létrehozása, módosítása. A Semmelweis HELP-nek jelenleg már több mint 229 ezer felhasználója van, nekik az új funkciók eléréshez elég csak frissíteniük az alkalmazást.
Személyre szabott fogtisztító eszközökkel hatékonyabban előzhetők meg a fogágybetegségek

Személyre szabott fogtisztító eszközökkel hatékonyabban előzhetők meg a fogágybetegségek

Rendszeres fogmosás és nem megfelelő méretű, helytelenül alkalmazott fogköztisztító használata mellett is kialakulhat fogínygyulladás és fogágybetegség - derül ki a Semmelweis Egyetem tanulmányából. Személyre szabott szájhigiénés eszközök használatával és megfelelő betegedukációval azonban elkerülhetők, s akár visszafordíthatók a fenti folyamatok, és a szájüreg egészsége hosszú távon megőrizhető.
Színesek, illatosak és légúti tüneteket is okozhatnak ezek az ünnepi kellékek

Színesek, illatosak és légúti tüneteket is okozhatnak ezek az ünnepi kellékek

A gyertyák kellemes dekorációs kiegészítői otthonainknak, melyeket a karácsony közeledtével egyre gyakrabban lobbantunk lángra, ezzel is emelve az ünnep fényét. Dr. Potecz Györgyi, az Allergiaközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint azonban az illatgyertyák jelentős mértékben hozzájárulhatnak a beltéri levegőszennyezéshez, és légúti irritációt is kiválthatnak az arra érzékenyeknél.
A szerkesztő ajánlja