A Szamárfül Kiadó újdonságai
![A Szamárfül Kiadó újdonságai A Szamárfül Kiadó újdonságai](/gallery/mindenkinek/thumbs/r_2008-01-03_Uton_utfelen_w680_h0.webp)
Új köntösben, ismét megjelenik a szűkített-bővített kiadásban is utolsó darabig elfogyott Úton-útfélen című kötet, mely Nagy Bandó András első könyve volt. Az 1986-ban megjelent első kiadása 140 ezer példányban talált gazdára, a 2000-ben kemény kötésben kiadott könyv pedig 10 ezer példányban jutott el a vásárlókhoz. A könyv egyrészt Bandó pályafutását mutatja be, másrészt tartalmazza legjobb írásait és rádiókabarés monológjait. A régi kis kötetet ma már csak könyvtárakban és egyszer-egyszer antikváriumok polcain lehet megtalálni, népszerűsége máig tart.
Az Ízes beszéd című, ételekről és életekről, és persze italokról szóló kötet, néhány „bandós” ételrecepttel szintén utolsó darabig elfogyott. Megújult, új fotókkal díszített borítóval, régi tartalommal kerülhet most ismét az olvasók kezébe. A benne olvasható, nagy népszerűségnek örvendő A szalontüdő című novella a könyv első megjelenése óta filmes sikert is hozott:
A Könyv azoknak, akik utálnak olvasni című kötet Bandó egyik legnépszerűbb humoros könyve lett. Utolsó példányait több hónapja vásárolták meg, sok olyan olvasó kívánságára jelenik meg újra, akik lemaradtak az első kiadásról. A hallatlanul humoros, képi humorral is operáló könyv, mely ugyanakkor tanít is, olvasásra ösztönözve méltán aratott ilyen nagy sikert. Változatlan formában, arculattal és tartalommal kerül kiadásra, remélve, hogy ötletességével gyarapítja az olvasás szerelmeseinek táborát.
A táltossá lett kiscsikó Nagy Bandó első „igazi” mesekönyve, de ebbe a szép történetbe is beillesztett 28 verset. Akár tanmesének, mai példabeszédnek is mondhatjuk ezt a cseppet sem szokványos, 6 éves kortól ajánlott mesekönyvet. Főhőseit, a csikót és kis gazdáját talán ma is meglelhetjük egy vidéki lovas tanyán. A csikó növekedése, versenylóvá válása, mesés élete során szülők és nagyszülők is visszaidézhetik gyermekkori élményeiket. Csikónk hátán eljutunk az Üveghegyre, közben pedig a lovak 70 millió éves történetét, és a lófajtákat is megismerhetjük. A kötet derűs versei szerves részei a történetnek, és remélhető, hogy játékosságukon túl tanításaikkal is hozzátesznek majd a gyermekek egyéniségéhez, formálnak jellemükön.
E kötettel indul útjára a Szamárfül és az Equinter Kiadó Lovas mesék című sorozata. Terveink szerint évente két újabb mesével jelentkezünk.
KICSINYEK KÖNYVE
Nagy Bandó András: eddigi öt kötetének legjobb verseit tartalmazza.
Útitársul ajánljuk a gyermekeknek.
Ára: 1000 Ft
KABARÉ SIKERLISTA
egy induló sorozat első darabja,
Nagy Bandó András legnépszerűbb humoreszkjeivel, monológjaival, önálló estjeivel.
Ára: 1000 Ft
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Családinet hozzászólások:
Először a fontosat!
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
![A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-24_vercukorszint-meres.jpg.-.400.-.150)
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
![Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-26_plussmaci235151.jpg.-.400.-.150)
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
![Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-17_szolnokikalandpark.jpg.-.400.-.150)
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
![Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-27_a-viz-veszelye-a-szemre.jpg.-.400.-.150)
Közösségi hozzászólások: