A siket közösség kulturális értékekkel bír. Elsődleges kommunikációja a jelnyelv. Ez a nyelv - szemben a köznapi stigmatizáló megítéléssel, amely csupán „mutogatásnak”„majomnyelvnek” degradálja – egy szellemes, mi több egy alkotó, életképes kifejezési mód, azaz egy közös kultúra hordozója. Okkal formálnak hát jogot a közösség tagjai arra, hogy a döntéshozók, a média, és főként a köznapi ember a valóságnak megfelelő információval rendelkezzen róluk, siketekről, nagyothallókról és nem utolsó sorban e nyelvre épülő varázslatos kultúrájukról.

Mit jelent a siketség és a nagyothallás? Számolni kell azzal, hogy miközben számomra a siketség, a siket közösség, vagy a jelnyelv jól ismert fogalmak, eközben a társadalom többsége nem rendelkezik mindezekről megfelelő ismeretekkel. A téma kifejtése és a dolgozatban használt, a területhez kötődő kifejezések pontos megértése elkerülhetetlenné teszi egynémely alapinformáció átadását, amelyre a terjedelmi korlátok miatt csak vázlatosan térek ki.

A jelnyelv egy vizuális, gesztikulációs nyelv, amely a kommunikáció nyelve, a kölcsönös egymásrahatás egyszerű és természetes eszköze. Az emóciók nyelve. Erre alapozódik a siket ember személyisége . Néhány ország az Európa Tanács tagjai közül, akik rendelkeznek alkotmányos referenciával a jelnyelvet illetően: Cseh Köztársaság (1988), Finnország (1995), Görögország (2000), Portugália (1997), Szlovák Köztársaság (1995). A következő országokban törvény rendelkezik a jelnyelvre való közvetlen, vagy közvetett utalással, azonban az nem egyenjogú a többi, az adott országban “beszélt” nyelvvel: Dánia, Franciaország, Olaszország, Írország, Norvégia, Svájc, Svédország, Ukrajna, Litvánia, Egyesült Királyság, Ausztria

M-érték Kiadó