Élmények Bobóországban

4 napra érkeztünk a Kolping Hotelbe Alsópáhokra, és bevallom, kicsit izgultam, hogy a 10 hónapos és a 2,5 éves gyerkőceim (na és mi!) hogyan birkózunk majd meg a feladattal, amit egy ilyen utazás és máshol-lét jelent, de nagyon korán kiderült, nincs miért aggódnom.

Az apartmanunk minden igénynek megfelelt, a kisfiam különösen megkedvelte az általa „kakaóscsigás” névre keresztelt csigavonalas szőnyeget a gyerekszobában, és lelkesen mászott át az emeletes ágy alatti alagúton is. Miután kicsomagoltunk, elindultunk felfedezni a házat. A délutáni séta előtt – és ez szinte minden alkalommal kötelező körré vált – megálltunk az előtérben, és a színes „gumihintákon” töltöttük az időt, ki a belső, ki a külső oldalon. A ház előtti játszótér nem csak szép és karbantartott, de szerencsére a biztonságra is ügyeltek a készítői, így nyugodt lélekkel kísérgettük felváltva a nagyobbik lurkót körbe-körbe, míg a kisebb a babakocsiból szemlélődött.

Külön öröm volt számunkra, hogy a felújított, családias, a gyerekek minden igényét kielégítő István házban kaptunk szállást. Közel volt Bobóország, ahová naponta többször is ellátogattunk, és közel volt az étterem is, ami két ilyen kicsi gyerekkel megintcsak nem hátrány. A reggelihez, vacsorához vagy Bobóországba vezető utunkon valamennyi ventillátort bekapcsoltuk, a kerekeket megforgattuk, már ebből is családi program lett. : )

Az étteremben mindenki talált valami fogára valót, sőt, azt hiszem a bőség zavara néha valóban zavart is okozott az egyszerűbb, két-három lehetőséghez szokott kisfiamnál. A reggeli/ebéd/vacsora nekünk, felnőtteknek inkább valami gyorsevési versenyt jelentett, mert a lurkóknak eszük ágában nem volt a szükségesnél tovább ülni az etetőszékekben, így tartanunk kellett velük a lépést.

A fürdőrészleget is kipróbáltuk, na, ide kicsit hosszabb út vezetett a házakon át, de szerencsére a gyerekek is kalandnak fogták fel a sétát. A fürdőben is remekül éreztük magunkat, ki-ki vérmérsékletének és vízimádatának megfelelően.

Minden úgy volt jó, ahogy volt, és bevallom, hogy a kezdeti aggodalmaim is lassan eltűntek, amikor láttam, hogy itt valóban arról szól minden, hogy valamennyien jól érezzük magunkat.

Hazajövetelünk után hetekig arra kért bennünket a kisfiunk, hogy menjünk vissza a „gyönyörű ház”-ba. A mai napig így hívja, és várja a következő alkalmat, hogy útra keljünk Bobóország felé.

Második alkalommal már ismerősként üdvözöltünk mindent, és ismét remekül éreztük magunkat, a gyerekek mindig találtak maguknak valami felfedeznivalót, a szobában vagy a folyosón, kint vagy bent, nem volt nehéz dolguk, itt minden róluk szól. Számomra külön élmény volt látni, hogy néha már együtt fedezik fel az újdonságokat, a kisebb kifejezetten várta, hogy a nagyobb bekapcsolja a ventillátorokat, mutogatta a gombokat, előre figyelte, hol lesz a következő megállónk. Lesz még harmadik, sőt, gyanítom negyedik és ötödik alkalom is.