SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kihagyhatatlan program Kenesén - Jön a Balaton Boat Show

Családinet [cikkei] - 2019-08-23
Már most hatalmas az érdeklődés a szeptember 6-tól 8-ig tartó Balaton Boat Show-ra, amelynek ezúttal is a balatonkenesei Kenese Marina-Port lesz a házigazdája.
Kihagyhatatlan program Kenesén - Jön a Balaton Boat Show

„Tavaly is rekordszámú vendég jött el vízen és parton kiállított több mint 60 vitorlást, motorost és elektromos hajót, valamint rengeteg hajózási kiegészítőt, ruházatot felvonultató rendezvényre. Az idén még többen lesznek, ugyanis a vízi kiállítóhelyek már júniusban beteltek, a szárazföldön és vízen bemutatott hajók, motorcsónakok, elektrojet-ek száma megközelíti a 100-at" - mondta Rápolthy Edit, a kiállítás igazgatója, aki hozzátette: a Balaton Boat Show és az év elején a fővárosban megrendezett Budapest Boat Show közötti stratégiai együttműködéssel két olyan rendezvény kapcsolódik össze szorosabban, melyre a piaci szereplők fontos megjelenési lehetőségként tekintenek és kiemelkedő részei a marketing és értékesítési stratégiájuknak.
 
A Balaton Boat Show rendhagyó értelemben egy „hajószalon", amely mindenkinek izgalmas programot kínál, legyen szó a hajózással először találkozó vendégekről, régóta hajózó vagy éppen hajóvásárlást fontolgató látogatókról. A vevőjelöltek szinte biztosan megtalálhatják a számukra legmegfelelőbb kínálatot. Ráadásul a kiállításon kaphatják a legjobb ajánlatokat, nem beszélve arról, hogy a modelleket össze is hasonlíthatják egymással. Rápolthy Edit elmondta: a kiállított hajók többsége idén is vitorlás lesz. Folytatódik a trend, egyre nagyobb hajókkal jönnek a gyártók és forgalmazók, több 49-50 lábas hajó is lesz a főszereplők között. Több újdonság is várható: számos premierrel mutatkoznak be a hazai gyártók és forgalmazók egyaránt (Elan E4, NAUTEN, Hanse, Antila Yachts, Fareast, Freeboat, Flaar 5.3 Smart Power...stb). Az elektromos hajók többsége a vízen is kipróbálható lesz.

A vízen bemutatott hajók mellett a kiállítók rengeteg hajózáshoz kapcsolódó eszközt, kiegészítőt is hoznak Balatonkenesére szeptember első hétvégéjén, a kiállítás szárazföldi területen elfoglalt mérete is rekordot dönt idén. E mellett több színes program is várja az érdeklődőket. A kikötő bárteraszán rendezett Ford „Dokk Talks" program keretében érdekes információkat, beszélgetéseket hallhatnak az érdeklődők a Balatonról, hajózásról, vitorlázásról.
 
Lehetőség van a helyszínen kedvezményes áron belépőjegyet vásárolni, melyhez előzetesen szeptember 1-ig lehet regisztrálni a Balaton Boat Show weboldalán található felületen, ahol folyamatosan olvashatók a friss hírek, kiállítói ajánlatok és a programok részletei is.

Érdemes lesz szabaddá tenni egy napot szeptember 6-8. között és ellátogatni Balatonkenesére, a Kenese Marina-Portba, hogy a Balaton partján élvezzük az ország legszebb hajóinak látványát!

Kép: balatonboatshow.hu

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Minél magasabb a hőmérséklet nyáron, annál kevesebb ruhát hordunk. A lenge öltözet vagy fürdőruha viselete azonban nem mindenki számára felszabadító érzés. Sokan küzdenek ugyanis visszerekkel, amelyek a melegben még feltűnőbbé válnak és gyakran fájdalmasak. A Budai Egészségközpont érsebész főorvosa, dr. Barta László összefoglalja a visszérrel kapcsolatos tüneteket, a leghatékonyabb megelőzési módszereket és a kialakult betegség kezelési lehetőségeit.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
A szerkesztő ajánlja