SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nagy népszerűségnek örvendett Kajla, kalandjai a tanévben is folytatódnak

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-09-09
 [X]

Gyerekek tízezrei fedezték fel a nyári szünetben hazánk nevezetességeit a Magyar Turisztikai Ügynökség által indított Hol vagy, Kajla?-kampány keretében. A kíváncsi vizslakölyöktől a vakáció végeztével sem kell elbúcsúzniuk a kisdiákoknak.
Nagy népszerűségnek örvendett Kajla, kalandjai a tanévben is folytatódnak

A belföldi turizmust népszerűsítő kampány során 370 pecsételőhelyen 200 ezer pecsétet gyűjtöttek útlevelükbe a gyerekek, 50 ezer képeslapot küldtek el ingyenesen, és 100 ezren utaztak díjtalanul vonaton a Kajla-jeggyel. Az akcióhoz csatlakozott a MÁV Csoport, a Magyar Posta, a Magyar Turisztikai Szövetség, a MAHART, a BAHART, valamint a Spar és az Auchan áruházláncok is.

A vonatkedvelő gyerekek július 1 és augusztus 31 között 100 ezer ingyenes Kajla-jegyet váltottak, és összesen 10 millió utaskilométert tettek meg. A Duna és a Balaton hajójáratain 6100 alkalommal váltottak jegyet ilyen módon. A Kajla-útlevéllel rendelkező gyerekek kísérői is kedvezményesen utazhattak.

A gyerekek Kajlát követve felkereshették hazánk nevezetességeit, látogatásukkor pedig pecsétet kaptak a Kajla-útlevelükbe. A füzetkét ízlésük szerint tovább díszíthették, így szeptemberben minden osztály megszavazhatja a három legszebb, legkreatívabb útlevelet, amelyek tulajdonosait meglepetés várja majd.

A 21. század kihívásainak megfelelően Kajla digitális formában is elérhető: az alkalmazás használatával megyénként 2-2 nevezetességet ismerhettek meg játékosan a gyerekek. A mobilapplikációt 80 ezren töltötték le és összesen 3 millió alkalommal játszottak vele.

A Spar a nyári szünet kezdetétől forgalmazott tematikus gyűjtőalbumot hozzá való matricákkal. A nyár folyamán 50 ezer album és 10 millió matrica talált gazdára, a csomagokban pedig 500 Ft-os valamint 10 és 20 százalékos kedvezménykuponok várták a családokat.

Augusztustól az Auchan is bekapcsolódott a kampányba, itt lehetett ugyanis hozzájutni a Kajla-füzetekhez, amelyek szintén Magyarország nevezetességeit mutatták be. Ezekből a füzetekből 400 ezer darab kelt el.

Kajla

Júniusban két hétvégén várta a Gyerekszigeten a Kajla-sátor ajándékokkal a gyerekeket. A Hungaroring Rolex Forma-1 Magyar Nagydíj pénteki szabadedzését 55 család több mint 250 tagja tekinthette meg ingyenesen a Nagycsaládosok Országos Egyesülete közreműködésével. Emellett még egyéb üzleti partnerek révén országszerte több mint 200 vendéglátóhelyen és gyerekprogramon volt igénybe vehető a Kajla-kedvezmény.

Hamarosan az új első osztályosok is megkapják a Kajla-útlevelüket, a kiskutya pedig legközelebb a téli szünetben várja a gyerekeket, hogy új kirándulások során még több pecsétet gyűjthessenek.

Támogató: Magyar Turisztikai Ügynökség

További információ: https://kajla.hu

Kapcsolódó cikkeink:

Kövesd Kajlát, a vidám vizslakölyköt Magyarország nevezetességein át!

Kalandra vágyik? Utazzon gyerekkel!

Hogyan nyaraljunk (környezet)tudatosan?

Hogy lehet tökéletes a nyaralás gyerekekkel?

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Minél magasabb a hőmérséklet nyáron, annál kevesebb ruhát hordunk. A lenge öltözet vagy fürdőruha viselete azonban nem mindenki számára felszabadító érzés. Sokan küzdenek ugyanis visszerekkel, amelyek a melegben még feltűnőbbé válnak és gyakran fájdalmasak. A Budai Egészségközpont érsebész főorvosa, dr. Barta László összefoglalja a visszérrel kapcsolatos tüneteket, a leghatékonyabb megelőzési módszereket és a kialakult betegség kezelési lehetőségeit.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
A szerkesztő ajánlja