SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Rendkívüli látványosság, sok kihívással

Családinet [cikkei] - 2024-09-06
Szeptember 8-14. között Szegedre érkezik a világ legnagyobb hőlégballon megmérettetése, a 25. FAI Hőlégballon Világbajnokság. Több, mint 120 versenyző méri majd össze tudását, de vajon tudjuk-e, milyen kihívásokkal kell megküzdeniük?
Rendkívüli látványosság, sok kihívással

Már feltűntek Szeged egén a levegőben úszó hatalmas, színes hőlégballonok, hisz elkezdődött az edzés a Hőlégballon Világbajnokságra, ahol több mint 30 ország 120 versenyzője mutatja meg tudását. Nagy megtiszteltetés is éri a szegedi világversenyt, tudniillik a megnyitóra érkezik Mark Sullivan, a Nemzetközi Ballonszövetség elnöke és szintén tiszteletét teszi David Monk, a Nemzetközi Repülőszövetség elnöke is, aki 12-én érkezik és a záróceremóniáig marad.

A rendkívül látványos versenysport sokakat elkápráztat, azonban a nézők nem biztos, hogy tudják, mi a verseny menete, milyen kihívások elé állítják a ballon-pilótákat. Ennek igyekeztünk utánajárni.

Ezeket a csodás égi járgányokat kizárólag a szél és a légáramlatok hajták, sokan nem is értik, hogyan lehet irányítani a hőlégballont. A versenyzők sorrendjét pedig az határozza meg, hogy hogyan tudják a ballont a felszállás helyétől a célpontig irányítani. Korábban a hőlégballonnak minél közelebb kellett leszállnia a célhoz és azt mérték, milyen messze van a céltól az érkezés helye. Ez a módszer azonban nagy torlódáshoz vezetett a cél körül, veszélyeztetve a ballonok épségét is. Manapság a versenyzők egy jelölőt, egy 70 g súllyal ellátott, 170 cm hosszú 10 cm széles szalagot dobnak a célra, és a jelölő és a célpont távolsága a döntő. Ez így egyszerűnek tűnik, de nem az, mert a pilótáknak többféle feladatot is meg kell oldaniuk, a feladatokat pedig az határozza meg, hogy milyen az időjárás, a szél iránya és erőssége, a hőmérséklet, valamint ezek várható változásai. Épp ezért a meteorológia mérések után minden versenynap hajnalán határozzák meg az aznapi feladatokat, tehát ott szembesül a versenyző azzal, mit kell aznap teljesítenie.

Hőlégballon világbajnokság Szegeden

Az egyik feladatcsoport a precíziós repülés előre meghatározott célpontra. Ez 8 különböző feladatot tartalmaz, attól függően például, hogy ki határozza meg a célpontot. A második feladatcsoportban a pontos célzás mellett az idő is fontos tényező, ebben a csoportban is 8 feladat lehetséges, ami még több figyelmet és tudást igényel a versenyzőktől. A legnehezebb feladatok közé tartozik a harmadik csoport, azaz a repülés közbeni irányváltás. A hőlégballon irányításához meg kell találni azokat a magassági szinteket, ahol a szél a megfelelő irányba fúj. Az ilyen feladatokhoz a versenyzők manővereznek, emelkednek vagy ereszkednek a szintek között.

Ezzel persze még nem lettünk nagy szakértői a hőlégballonozásnak, de kicsit talán betekinthettünk, hogy a látványos égi vonulás mögött mennyi tudás és gyakorlás állhat. A rendezvény hivatalos Facebook oldalán pedig mi is követhetjük a ballonok pontos indulását. A ballonok helyzetét pedig, a versenyrepülések alatt, szeptember 9-től online lehet követni itt: https://worlds2024.eu/index.php/online

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Életét vesztette Sallai Nóra ötéves kisfia az autóbaleset következtében

Életét vesztette Sallai Nóra ötéves kisfia az autóbaleset következtében

Szeptember 27-én történt a súlyos karambol, melyben Sallai Nóra színésznő és kisfia életveszélyes sérüléseket szenvedett - azóta kórházban ápolták őket. A szörnyű baleset mára azonban felfoghatatlan tragédiává változott.
Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Hatalmas karambol történt pénteken, Sallai Nóra és 5 éves kisfia életéért jelenleg is küzdenek a kórházban. Egy 15 éves lány is azok között volt, akik azonnal odarohantak a baleset helyszínére, hogy segítsenek. A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább.
5 betartható szabály a szív egészségéért

5 betartható szabály a szív egészségéért

Európában és hazánkban is vezető haláloknak számítanak a szív- és érrendszeri betegségek, emiatt pedig nem lehet eleget beszélni a szív- érrendszer egészségéről, a megelőzésről, a kezelés lehetőségeiről és a saját felelősségünkről. Erre ad jó apropót a Szívünk Napja, amelynek kapcsán dr. Jenei Zsigmond Máté, a Kardioközpont kardiológusa, belgyógyász szolgált könnyen betartható szívvédő tanácsokkal.
SüNI Fogászat - Új, korszerű rendelő várja a kisbetegeket a Bethesda Gyermekkórházban!

SüNI Fogászat - Új, korszerű rendelő várja a kisbetegeket a Bethesda Gyermekkórházban!

Akár már bódításban is elvégezhetők egyes fogászati és szájsebészeti beavatkozások a Bethesda Gyermekkórház SNI Fogászati Ambulanciájának újonnan kialakított rendelőjében. Az új kezelőegység és rendelő célja, hogy a sajátos nevelési igényű - közülük is kiemelten az autizmussal élő - gyermekeknél a vizsgálat, illetve a beavatkozás minél gördülékenyebb legyen, és a lehető legnagyobb biztonságban érezzék magukat az ellátás teljes ideje alatt.
"A halloween a sátánisták ünnepe!" - egy szigetszentmiklósi óvoda hosszan írt arról, miért nem szabad részt venni benne

"A halloween a sátánisták ünnepe!" - egy szigetszentmiklósi óvoda hosszan írt arról, miért nem szabad részt venni benne

"Hallooween nagyon veszélyes mindenkire nézve. Nem kell átvegyünk semmilyen idegen néptől pogány ünnepeket, szokásokat! Ennek a megemlékezése az méltó a keresztyén emberekhez" - írták egy hosszú posztjuk végén.
A szerkesztő ajánlja