De hogy valaki GPS-hang legyen?! Azért azt tényleg ki kell érdemelni. Van kollegája, akinek a metró jutott, neki a reptér és egy modern navigációs eszköz… Ezt az eszmefuttatást nem szarkazmusnak szántam, csupán annak érzékeltetésére, hogy Acél Anna televíziós bemondó, a Híradó műsorvezetője a magyarok családtagja. Velünk él. Vele pedig sok-sok befogadott állat, cicák, kutyák, madarak. Ő a szép magyar beszéd és az állatok szerelmese.

Sajnálja, hogy nem vették fel annak idején a színművészetire?

- A GPS-ről nem is tudok – biztosan én vagyok? Nem mintha ez a családtag szerep rosszul esne, ellenkezőleg. Ami a kérdést illeti: nem sajnálom. Érdekes és tanulságos utat jártam be. És érzem, hogy a java még hátra van.

„Nekem mindenképpen beszélnem kell”- jelentette ki egyszer egy interjúban. Honnan ez az anyanyelv iránti mérhetetlen tisztelet?

- Hát, ha Arany János nyelvére gondolok, vagy Sinkovits Imréére, akkor van is mit tisztelni rajta. De abban az idézett mondatban nem erre gondoltam csupán, hanem arra, hogy – miként van, aki kézügyességgel születik, van, akinek a szaglása rendkívüli vagy abszolút hallása van – én már egy éves koromban állítólag beszéltem, óvodás koromtól verset mondtam stb. Mindig is belső késztetést éreztem arra, hogy a beszéd által fejezzem ki magam, és el sem tudtam képzelni, hogy ne ez legyen a kenyerem.

Milyen gyermekkora volt?
 
- Varázslatos. Én voltam a család szemefénye, egy szem kicsi lány. Jellemzően a család férfi tagjai játszottak velem: apu, Jancsi, a nagybátyám, a nagypapa, Bátyi a pótnagypapám. Így én nem babáztam, hanem mindenféle kreatív játékokat játszottam, meg érdekes helyekre látogattam el velük – naná, ők sem akartak unatkozni! Gyerekkorom egyet jelent nagymamáék pestújhelyi kertjével, ahol első megfigyeléseimet tettem a körtefa alatt és első „ásatásaimat” végeztem régi cserepek után kutatva… És mindennek a netovábbja volt, mikor felmehettem az ódon szagú padlásra, ahol mindenféle öreg holmik bújtak meg és lódították meg a képzeletem. Nem csoda, hogy sokáig régész akartam lenni. Sajnos a gyerekkor csodája hamar véget ért. Korán, nagyon korán elment mindenki.
 
Vannak emlékezetesen kellemetlen pillanatai, bakijai?

- Hát, tudom, hogy ezek utólag a legmulatságosabb részei a munkának, sőt, talán az életnek. Mások nagy dobásain én is jól szórakozom. De – isten tudja, miért – nálam ez kimaradt. Lehet, hogy sajnálnom kellene…?

Valóban előfordul manapság is, hogy visszanézi magát? És ez így van még az angol (mintának tartott) hírműsorokkal is?
 
- Előfordul, igen. Szerintem ez a fejlődés legrövidebb útja. Más visszajelzés amúgy se nagyon van. A legjobb hírcsatornáktól, az ott dolgozó kollégáktól is nagyon sokat lehet tanulni.

Férje Szilágyi Andor író, forgatókönyvíró, filmrendező. Szokta olvasni azokat a netes fórumokat, ahol néha Ön is szóba kerül? Két példa: …Acél Anna (híradós - gyönyörű, annak ellenére, hogy nem a 20-as korosztályból van - titokban szerelmes is vagyok bele, ahogy sokan mások is)…(2005-ben írta - a teljes szövegkörnyezetből ítélve -valamelyik oktató kollégája). Máshol: … Acél Anna nagyon bejön mint nő…Vajon mit szól/szólna hozzá?

- Hogy Andor mit szól mindehhez? Normális férj mit szólna? Örül!

És Ön hogyan értékeli?

- Nagyon jólesik. Az igazsághoz tartozik, hogy nem ismertem ezeket a véleményeket. De boldog vagyok, hogy megismertem őket. Jót tesznek az önbecsülésemnek. És köszönöm azoknak, akik leírták.

Milyen viszonyban van az ismertséggel, a népszerűséggel? Nem hiszem, hogy nem tapasztalja a privát életben, hogy nagyon sokan szeretik.

- Én érettségi után nem sokkal már a Rádióban dolgoztam. Annyira természetes, hogy felismerik a hangomat, egy ideje az arcomat is. Tényleg sokszor találkozom a szeretet különféle megnyilvánulásaival. Ez bizony jó érzés. Innen tudom, hogy vagyok.

Budapest környékén, kertes házban laknak. Közismerten szenvedélyes állatbarát. Ahogy a  férje is. Most épp kik a lakótársak?
 
- Befogadott kutyák, cicák és mindenféle madarak. Én még szeretnék egy zsiráfot is, de a többiek hallani sem akarnak róla. Na de viccen kívül: éppen a sok elkóborolt vagy kidobott egykori kedvenc sorsát látva jutottam nagy elhatározásra. Az elhagyott és kiszolgáltatott lények menedéke – a szó konkrét és átvitt értelmében – ez a célom, ezt akarom létrehozni. Ehhez sok minden kell még, de megtettem az első lépéseket. Többet erről most nem is mondanék.

Mit csinál legszívesebben szabadidejében?

- Szabad idő – mi is az?

A főzéssel, konyhatudománnyal hogyan áll? Adna olvasóinknak egy egyszerű, de amolyan „acélannás” receptet?

- Imádok főzni, de időm nincs. Szerencsére a szomszédos Solymáron nemrég nyílt egy kifőzde – az Éhes pocakhoz. Két délceg férfiú vezeti a konyhát, és olyan "otthonízű" ételeket főznek, mint anyukám egykor. Így legtöbbször tőlük hozzuk az ebédet. Én egyébként teljesen nemzetközi konyhát vezetek, ha éppen van időm. A mediterrán ízeket és a keleti fűszereket egyaránt szeretem. Törekszem rá, hogy minél könnyebb legyen az étel, ami az asztalunkra kerül. Most mégis, anyukám emlékére, családunk egyik régi kedvencét adom közre. Kérek mindenkit, hogy ne botránkozzon meg, hanem próbálja ki!

Paradicsomos káposzta, ahogy mi szeretjük:
Hozzávalók: 1 nagy fej hagyma, 1 fej káposzta (kb.1 kg), 80 dkg hús (oldalas, dagadó vagy pulykacomb)
A felaprított húst felteszem főni sós vízben (a kukta jól jön). A káposztát fölszeletelem, lábosba teszem, rákarikázok egy fej hagymát (a fehér gyengédebb, a vörös erősebb ízű), és annyi paradicsomlét öntök rá, amennyi ellepi - ezt is főzni kezdem kicsi sóval. Amikor a hús félig megfőtt, összekeverem a kettőt, és addig főzöm, amíg a hús teljesen puha nem lesz. Anyukám pirospaprikás rántással egy kicsit be is sűrítette, én ezt már legtöbbször elhagyom, így is, úgy is finom.

Melyik a kedvenc ünnepe? Miért?

- Természetesen a Karácsony. A Karácsony a család éltető melegét jelenti nekem. El is határozom minden éven, hogy nem adom meg magam a kötelező vásárlási láznak, de valahogy mindig megbicsaklik a tervem, bár egyre jobb és jobb vagyok benne. Ahogy tőlem telik, próbálom őrizni a lángot. Fát díszítünk, este körbeüljük - kétlábúak és négylábúak - és várjuk az angyalt.