Elkerülhető lett volna a tragédia: "Órákkal a szülésznők előtt tudtam, hogy meghalt a kisbabám"
A 23 éves Aimée Whelan „nem megfelelő ellátásban részesült”, ami születendő kisbabája halálához vezetett 2021 januárjában.
Aimée-t és élettársát, Simone Rizzarit lesújtotta kisfiuk, Alfie elvesztése. „Ha betartották volna a szabályokat, ez a szörnyű megpróbáltatás elkerülhető lett volna” – mondta Aimée. „Nehéz szavakba önteni, mennyire felnyitotta a szemünket ez az eset a szülészet terén fennálló problémák terén, amivel kapcsolatban korábban teljesen tudatlanok voltunk.”
„Sosem fordult meg a fejünkben, hogy ilyen alapvető hanyagság megtörténhet. Szeretnénk, ha más szülők tudatában lennének ennek, hogy jobban megkérdőjelezhessék a dolgokat, tudják, hogy ezek a kockázatok léteznek, és remélhetőleg senki másnak nem kell úgy szenvednie, mint nekünk” – tette hozzá.
Aimée terhessége esetében alacsony volt a kockázati tényező, ezért nem kórházban, hanem egy szülészeti központban kellett volna szülnie. De mivel alacsony volt a testtömegindexe – amit a szülésznők helyesen rögzítettek is – és így nagyobb volt a vetélés veszélye, kórházi ápolásra lett volna szüksége.
Amikor Aimée vajúdni kezdett, háromszor is felhívta a központot, és elmondta, hogy nem biztos benne, hogy a baba mozog. A szülésznők nem mondták neki, hogy menjen be a központba, és amikor mégis megtette, azt mondták, hogy a szülés még nem halad elég gyorsan előre, ezért hazaküldték, és azt tanácsolták, vegyen be egy paracetamolt és pihenjen egy keveset.
A nő elmondása szerint otthonról többször is telefonált a központba, hogy segítséget kérjen, de a legtöbb hívásra nem is válaszoltak. A 17. hívás után végre kapcsolták a szülészeti osztályt, és Aimée elmondta, hogy a párja nem hallotta Alfie szívverését, amikor a hasára tette a fejét.
A pár félelmei sajnos beigazolódtak, és később a Bolton Kórházban is megerősítették azokat.
Aimée azt mondta: „Hibák sorozatát követték el a terhesség alatt, de különösen a szülés alatt.”
A párt képviselő JMW ügyvédi iroda szerint az NHS (National Health Service) később vállalta a felelősséget, és erről egy levélben biztosította a szülőket: „Elismerjük, hogy ha az ügyfelet a megfelelő ellátásban részesítik, Alfie élve születhetett volna” – írták. „Őszintén szeretnénk elnézést kérni a színvonalon aluli ellátásért, amiben Miss Whelan részesült.”
A Bolton NHS Foundation Trust szóvivője elmondta: „Szeretnénk az együttérzésünkről biztosítani a családot ezekben a nehéz időkben. Egy olyan súlyos esetet követően, mint egy kisbaba elvesztése, felülvizsgáljuk az esethez kapcsolódó irányelveket és eljárásokat. Továbbra is folyamatos támogatást nyújtunk a családnak a szörnyű veszteség után.”
Forrás: Filantropikum.com
Indexkép: Depositphotos.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Közösségi hozzászólások: