A digitális világ ma már mindent áthat. Kutató, majd gyakorló pszichológusként is azt láttam, hogy szinte nincs olyan család, ahol a digitális világ ne okozna valami gondot, ne lenne konfliktusforrás.

Digitális szokásaink meghatározzák életünket. Különösen igaz ez a gyerekekre, akiknek még szinte egész lénye képlékeny, kialakulóban van. A pandémiás helyzet közepette sokan megfeledkeznek a gyerekekről, különösen a lelki egészség fontosságáról, pedig a digitális veszélyek és problémák sokkal több gyereket érintenek. Már a tömeges home office előtt is igaz volt, hogy szülőként gyakran megörülünk ha gyermekünk kicsit elvan, csendben van, de amikor ezt valami kütyü által érjük el, annak komoly böjtje lehet.

A technológia fejlődése egyre gyorsul. Ennek egyik velejárója egy egyre növekvő generációs szakadék, ami szülő és gyermeke vagy éppen tanár és diákjai között tátong.

Az utóbbi években hirtelen megmagyarázhatatlan hullám vette kezdetét. Az önmagunkról mutatott kép mindig is fontos szerepet töltött be a társadalomban élő emberek számára. Volt, amikor ez az illem, becsület mentén érvényesült, ma azonban az önkelletés és magamutogatás új szintjét értük el ezzel.

Felgyorsult, rohanó világunk egyik velejárója, hogy egyre kevesebb idő jut életünk egy-egy szegmensére. Egyfolytában sietünk, kapkodunk, rohanunk valahova. Ebből egyenesen következik, hogy minden más ehhez igazodik.

A felgyorsult életvitel mellett, a számítógépek mindennapjaink részévé váltak, gyakran szabadidőnk jelentős részét is a számítógép előtt töltjük. Az egyre bővülő lehetőségek között, nemtől, kortól függetlenül már szinte mindenki talál magának kedvére való tevékenységet, például böngészés, sorozatok nézése, zenehallgatás, chatelés, de mindezeken túlmutat a számítógépes játékok egyre bővülő világa.