Kedves Mónika !
Az életem során , beleértve saját fiatal koromat, a legfontosabbnak mindig a gyerekeket tartottam . Megadatott , hogy felnevelhettem a saját gyermekeimet, egy lányt és egy fiút, akik már élik a maguk életét , viszont az enyém megüresedett nélkülük . Nap mint nap szembesülök azzal a ténnyel , hogy csak úgy látom életem további értelmét, ha legalább időm egy részét gyerekek között tölthetném el, gyakran nem tudok szavakat sem találni arra mennyire hiányoznak . Az is beszokott bizonyosodni ,hogy nekik is hiányzik, és jól esik a felnőttek társasága segítsége . Ez a levél írás is abból a néhány nappal ez előtti élményből származik , miszerint ismerőseimnél tartózkodva , az akkor először látott huszonegy néhány éves lánykával beszélgetésbe kezdtünk, de valahogy úgy mint amikor kezdettől fogva ismernénk egymást , mint a rég nem látott édes lány találkozik a rég nem látott édesapjával ... csak úgy röpke két órát társalogtunk . Ehhez hasonló számtalan történetet tudnék még mondani , egészen kicsi és nagyobb gyerekekkel is , de a lényeg , és ezzel együtt a levél írás oka az , hogy keresnék egy olyan helyet , mondhatni élet teret magamnak ahol tudnék tenni értük és nekik valami hasznosat . Ebben kérnék tanácsot . Köszönettel egy Apa