pszichológus

Kedves Krisztina!

Kisfiam 4 éves, tavaly szeptemberben kezdte az ovit. Sokat volt beteg sajnos, így hiányzott is sokat. Eleinte nem sírt, nem panaszkodott, a sok hiányzás után viszont sírt reggelente, nem akart oviba menni. Egyszer azt mondja szeret oviba menni, máskor azt, hogy nem. Ha sikerül bent altatni akkor mostanában már azt kéri, hogy később menjünk érte, mert szeretne játszani még. Volt egy kisfiú aki bántotta, de ő elment már. Egyszer egy kislány homokot szórt a fejére, ez megviselte kicsit, sokat emlegette utána. Van sok barátja bent az oviban, részt vesz mindenben már (eleinte csak megfigyelő volt, nem vett részt semmiben), sokat mondókázik. Néha sokadszorra sem hallja meg ha szólunk neki, ilyenkor van, hogy meg kell emelni a hangunkat sajnos amit mi sem szeretünk. Lehet vele közlekedni az utcán biciklivel például, el tudunk menni étterembe is, a boltban sem hisztizik ( igaz megegyeztünk, hogy ha megvettünk mindent a végén megnézzük a játékokat). Leülünk játszani vele, sokat nevetünk és viccelünk. Nem szeret a középpontban lenni úgy vettem észre, olyankor bezárkózik kicsit és kell egy kis idő, hogy feloldódjon. Itthon vagyok a kistesójával, majdnem 3 év a korkülönbség köztük. Persze volt, illetve még most is van néha testvérféltékenység. Piszkálják is egymást néha. Mostanában csikorgatja a fogait éjszaka. Én az ovi miatt gondolom (3,5 évig itthon volt velem, most beviszem és haza jövök a kicsivel). Mondtam páromnak, hogy szerintem figyeljünk egy kicsit jobban rá, illetve nézzük meg, hátha a nyári szünetben ez elmúlik. Ön szerint mi okozhatja a fogcsikorgatást?
Köszönöm szépen a segítségét!
Nikollett

Üdvözlöm! 16 éves lányom miatt írok. Zárkózott, visszahúzódó, izgulós, nehezen oldódó gyerek. Sajnos két éve rendszeresen "lelki összeomlásai" vannak. Ilyenkor egy apróság miatt (kisebb összeveszés, számonkérés) megsértődik, visszavonul a szobájába és kezdetét veszi a "duzzogás": senkihez nem szól a családban, gubbaszt a szobájában, sötétben van, nem csinál egész nap semmit, csak akkor jön enni ha nincs a lakásban senki, próbál láthatatlan lenni. Elhanyagolja magát és a szobáját is. Ha beszélni próbálok vele, nem válaszol, rázza magát, eltakarja az arcát, mostanában már zokog is. Nincsenek barátai sem olyan családtagunk akivel beszélgetne erről. Először 6 hétig tartott ez az állapot, ezután átlag kéthavonta kb 7-10 napig csinálja. Miután elmúlik egy ilyen krízis, megpróbálom elfelejteni, túltenni rajta magam, reménykedem, hogy többet ilyen nem lesz. De újra és újra megtörténik, most nyáron már rövid időn belül másodszor. Jelenleg megint ebben az állapotban van, és most először felvetettem neki, szeretném ha pszichológust keresnénk neki. Zokogott, újra összeomlott. Véleménye szerint szükséges-e pszichológusi segítség, most belevágjunk-e? Ha mereven elutasítja, mit csináljak? Szeretnék neki segíteni mire kezdődik az iskola. Köszönöm