|
|
J. Kovács JuditDrámapedagógus, baba-mama témákDrámapedagógus, a Kerekítő mondókás könyvcsalád és kapcsolódó baba-mama foglalkozáshálózat megálmodója vagyok. Honlapunkról és tizennégy könyvemből mindent megtudsz, amit a mondókákról és mondókázásról tudni érdemes. Megtalálhatod Kerekítő manót is, akit ovis és bölcsis mesekönyvbe is bújtattunk. A Kerekítő Youtube csatornáján, manós-mondókás videókkal és dalokkal várunk. Intézményi továbbképzéseimnek köszönhetően országszerte bővül a Kerekítő mintaóvoda és mintabölcsőde minősítéssel rendelkező intézmények száma. Ezekben Kerekítő manó mint csoportbáb van jelen a gyerekek életében a népi mondókáskönyvek pedig a szabadpolcon találhatók. Elérhetőségeim: Honlap: http://www.kerekito.hu |
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Judit!
Sokakhoz fordultam már a kérdésemmel, de legtöbbször nem egészen a kérdésemre kaptam választ. Hátha ön tudna segíteni!
Kedves Ágnes!
Nagyon megörültem, mikor olvastam a bemutatkozóját, mert fogalmam sem volt, kihez fordulhatnék érdemben, de Ön talán segíthet.
Két kicsi gyerekemmel és a férjemmel külföldön élünk, itteni ismerőseink száma a nullához közelít – legalábbis azoké, akikre lehetne számítani. Ez azt jelenti, hogy segítséget csak a férjemtől várhatok, ő segít is, amiben tud, de éppen eléggé leterheli a 3 munkahelye...
Nekem pedig, különösen, mióta a kicsi jár és felmászik mindenre, komoly gondot okoz a két gyereknek és a háztartásnak megfelelni.
A nagyobbik (Sebestyén) 2 éves, 7 hónapos, a kisebbik (Kelemen) 1 éves és 1 hónapos. Ez a korkülönbség egyelőre elég rossz nekem: a nagy egyre jobban igényelné a foglalkoztatást, egyre inkább nyiladozik az értelme, az ügyessége, de mikor foglalkoznék vele, azonnal rámakaszkodik a kicsi, és ellehetetleníti az egészet. Vagy ha a nagy elmélyülten játszana valamivel, a kicsi azonnal odamegy és tönkreteszi a játékát. És ez fordítva is igaz. Ha együtt vannak, válogatott rosszaságokat találnak ki. A nagy segít a kicsinek: ajtókat nyitogat, eszközöket ad a kezébe. De már a kicsi is vígan felmászik egyedül a kanapéra, az ágyra, a pelenkáskosárra, a kis vonatra. És feláll rajta, a nagy meg, mivel tudja, hogy nem lenne szabad, ugrál örömében, ezzel is biztatatva a kicsit.
Valami differenciált foglalkotztatási stratégia kéne, vagy csak apró ötletek, mert nemcsak hogy semmit nem tudok elvégezni, de mikor velük vagyok, sem vagyunk elégedettek az együtt töltött idővel. Én egyre idegesebb vagyok, amitől ők egyre “rosszabbak”.
(És ez még csak a problémáink töredéke).
Bízom benne, hogy tud segíteni, mert eddig csak együttérzést kaptam, a szakkönyvek pedig úgy írnak, minta mindenkinek csak 1 gyereke lenne.
Ha jó szakirodalmat tudna ajánlani, azt is megköszönném.
Tisztelettel:
Ráhel
Sokakhoz fordultam már a kérdésemmel, de legtöbbször nem egészen a kérdésemre kaptam választ. Hátha ön tudna segíteni!
Kedves Ágnes!
Nagyon megörültem, mikor olvastam a bemutatkozóját, mert fogalmam sem volt, kihez fordulhatnék érdemben, de Ön talán segíthet.
Két kicsi gyerekemmel és a férjemmel külföldön élünk, itteni ismerőseink száma a nullához közelít – legalábbis azoké, akikre lehetne számítani. Ez azt jelenti, hogy segítséget csak a férjemtől várhatok, ő segít is, amiben tud, de éppen eléggé leterheli a 3 munkahelye...
Nekem pedig, különösen, mióta a kicsi jár és felmászik mindenre, komoly gondot okoz a két gyereknek és a háztartásnak megfelelni.
A nagyobbik (Sebestyén) 2 éves, 7 hónapos, a kisebbik (Kelemen) 1 éves és 1 hónapos. Ez a korkülönbség egyelőre elég rossz nekem: a nagy egyre jobban igényelné a foglalkoztatást, egyre inkább nyiladozik az értelme, az ügyessége, de mikor foglalkoznék vele, azonnal rámakaszkodik a kicsi, és ellehetetleníti az egészet. Vagy ha a nagy elmélyülten játszana valamivel, a kicsi azonnal odamegy és tönkreteszi a játékát. És ez fordítva is igaz. Ha együtt vannak, válogatott rosszaságokat találnak ki. A nagy segít a kicsinek: ajtókat nyitogat, eszközöket ad a kezébe. De már a kicsi is vígan felmászik egyedül a kanapéra, az ágyra, a pelenkáskosárra, a kis vonatra. És feláll rajta, a nagy meg, mivel tudja, hogy nem lenne szabad, ugrál örömében, ezzel is biztatatva a kicsit.
Valami differenciált foglalkotztatási stratégia kéne, vagy csak apró ötletek, mert nemcsak hogy semmit nem tudok elvégezni, de mikor velük vagyok, sem vagyunk elégedettek az együtt töltött idővel. Én egyre idegesebb vagyok, amitől ők egyre “rosszabbak”.
(És ez még csak a problémáink töredéke).
Bízom benne, hogy tud segíteni, mert eddig csak együttérzést kaptam, a szakkönyvek pedig úgy írnak, minta mindenkinek csak 1 gyereke lenne.
Ha jó szakirodalmat tudna ajánlani, azt is megköszönném.
Tisztelettel:
Ráhel
Kedves Ráhel!
Kezdjük a szakirodalommal:
Adele Faber: Testvérek féltékenység nélkül című kötete és ugyanettől a szerzőtől: Beszélj, úgy hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje!
A pozitív kommunikáció nagyon fontos különösen az „anyát próbáló” helyzetekben.
Amíg ilyen kicsik a gyermekek, a kis korkülönbség miatt is jó volna, ha olykor lenne segítséged, és egy szusszanásnyi időd akár nélkülük, mert mindjárt nem látnád olyan borzasztónak a helyzetet amilyennek most sokszor nap, mint nap megéled. Egy jövőbelátó varázsgömb is elkélne, mert azt látnád benne, hogy nagyokként és felnőttként már nem egymás fején ugrálnak szépen felcseperedtek és a testvérharcoknak köszönhetően kellően felvérteződtek a világban való boldoguláshoz. Az első nehéz pár év pedig már rég elröppent számodra is és csak a jóra fogsz emlékezni.
Ami talán segít, hogy egyrészt ne akarj minden gyermekednek a háztartásnak és mindennek egyszerre megfelelni, nem kell tökéletesnek lenni, nem lesz baja a gyermeknek abból, ha nem tudsz mindig külön is foglalkozni velük, bár külön időt azért érdemes megoldani, mert akkor kevésbé féltékenyek és kooperatívabbá válhat a nagyobbik. Szóval esténként gondolj arra, hogy mire jutott ma időd, mi volt jó és ne gondolj az elmaradásokra, esetleg fogalmazd meg, hogy másnap mire szeretnél odafigyelni kicsit jobban.
Gondolom azt már próbáltad, hogy a nagyot bevonod a kicsivel való teendőkbe és háztartási kisebb munkálatokba. Biztos élvezné, hogy feladata van és kitűnhet valamivel.
Keveset tilts, ne szólj mindig rá, ha a kicsi körül rosszalkodik, csak ha veszélyes, amit csinál, de legyenek korlátok (ajánlom: Hahó Anyu! című írásom a témában, www.mazsolajatszo.hu olvasnivalók közt).
Az énekszó, mese, mondókázás mindkét gyermekedre nyugtatólag hathat!
Próbálj ki egyszerű, de új dolgokat, ami eddig akár eszedbe sem jutott a sok felhő miatt. Pl. miden nap feküdj le a szőnyeg közepére és hagyd, hogy rajtad hemperegjenek, egy kis birkózás, vagy zenére táncolás amolyan mini buli, együttes kikapcsolódás.
Az ölbeli játékokat mindkét gyermeked élvezi és fontos a testközelség az egyéni törődés miatt is. Ezeket a játékokat többször egymás után játszd el a kicsivel és a naggyal is ahányszor csak kéri! Ha sokat játszol így velük kevesebb lesz az egymáson levezetett feszültség, mind a testvérek közt, és rád is jó hatással lesz.
Ha a helyzet nem változik, és számodra nem válik megnyugtatóbbá hétköznapjaitok akkor akár egy kedves, megbízható gyermekvigyázó pót-nagyi heti pár órás kisegítését is megszervezném, mert kipihent és kiegyensúlyozott anyukaként könnyebben tudnád feloldani a felgyülemlett feszültségedet, ami a gyermekekre is jó hatással lesz.
Kívánok türelmet, mert csak az eleje ilyen nehéz, hamarosan összenőnek és tán még a háztartásba is besegítenek. J. Kovács Judit 2009. 04. 26. 16:34
Kezdjük a szakirodalommal:
Adele Faber: Testvérek féltékenység nélkül című kötete és ugyanettől a szerzőtől: Beszélj, úgy hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje!
A pozitív kommunikáció nagyon fontos különösen az „anyát próbáló” helyzetekben.
Amíg ilyen kicsik a gyermekek, a kis korkülönbség miatt is jó volna, ha olykor lenne segítséged, és egy szusszanásnyi időd akár nélkülük, mert mindjárt nem látnád olyan borzasztónak a helyzetet amilyennek most sokszor nap, mint nap megéled. Egy jövőbelátó varázsgömb is elkélne, mert azt látnád benne, hogy nagyokként és felnőttként már nem egymás fején ugrálnak szépen felcseperedtek és a testvérharcoknak köszönhetően kellően felvérteződtek a világban való boldoguláshoz. Az első nehéz pár év pedig már rég elröppent számodra is és csak a jóra fogsz emlékezni.
Ami talán segít, hogy egyrészt ne akarj minden gyermekednek a háztartásnak és mindennek egyszerre megfelelni, nem kell tökéletesnek lenni, nem lesz baja a gyermeknek abból, ha nem tudsz mindig külön is foglalkozni velük, bár külön időt azért érdemes megoldani, mert akkor kevésbé féltékenyek és kooperatívabbá válhat a nagyobbik. Szóval esténként gondolj arra, hogy mire jutott ma időd, mi volt jó és ne gondolj az elmaradásokra, esetleg fogalmazd meg, hogy másnap mire szeretnél odafigyelni kicsit jobban.
Gondolom azt már próbáltad, hogy a nagyot bevonod a kicsivel való teendőkbe és háztartási kisebb munkálatokba. Biztos élvezné, hogy feladata van és kitűnhet valamivel.
Keveset tilts, ne szólj mindig rá, ha a kicsi körül rosszalkodik, csak ha veszélyes, amit csinál, de legyenek korlátok (ajánlom: Hahó Anyu! című írásom a témában, www.mazsolajatszo.hu olvasnivalók közt).
Az énekszó, mese, mondókázás mindkét gyermekedre nyugtatólag hathat!
Próbálj ki egyszerű, de új dolgokat, ami eddig akár eszedbe sem jutott a sok felhő miatt. Pl. miden nap feküdj le a szőnyeg közepére és hagyd, hogy rajtad hemperegjenek, egy kis birkózás, vagy zenére táncolás amolyan mini buli, együttes kikapcsolódás.
Az ölbeli játékokat mindkét gyermeked élvezi és fontos a testközelség az egyéni törődés miatt is. Ezeket a játékokat többször egymás után játszd el a kicsivel és a naggyal is ahányszor csak kéri! Ha sokat játszol így velük kevesebb lesz az egymáson levezetett feszültség, mind a testvérek közt, és rád is jó hatással lesz.
Ha a helyzet nem változik, és számodra nem válik megnyugtatóbbá hétköznapjaitok akkor akár egy kedves, megbízható gyermekvigyázó pót-nagyi heti pár órás kisegítését is megszervezném, mert kipihent és kiegyensúlyozott anyukaként könnyebben tudnád feloldani a felgyülemlett feszültségedet, ami a gyermekekre is jó hatással lesz.
Kívánok türelmet, mert csak az eleje ilyen nehéz, hamarosan összenőnek és tán még a háztartásba is besegítenek. J. Kovács Judit 2009. 04. 26. 16:34
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
.jpg){kind=small}
