A világ országainak oktatási rendszereit áttekintve megállapítható: az országok legtöbbjében az iskolakezdés időpontját általában a hat év körüli életkorra teszik. Az ideális beiskolázás megkezdésének időpontjának megítélésében ma jól láthatóan két - egymással ellentétes - tendencia érvényesül. Az egyik irányzat követői - különböző okokból - mielőbb az intézményes nevelés keretei között szeretnék látni a kisgyermekeket: ennek egyik módja a beiskolázási korhatár csökkentése, a másik pedig az iskolai előkészítés részben vagy egészben történő intézményesítése, illetve az óvodába járás valamilyen életkortól kezdődő kötelezővé tétele. A másik trend az iskolakezdés életkorának emelését szorgalmazza: ennek megfelelően nem tekinthető kivételnek a hétéves vagy az ennél idősebb korban történő beiskolázási gyakorlat sem. Mindkét irányzat hívei igyekeznek tudományos érvekkel, vizsgálati eredményekkel is alátámasztani állításaikat.
Az intézményes nevelés minél korábbi megkezdése mellett voksoltak:
A mielőbbi iskolai előkészítés, illetve iskolai beíratás gyakorlatát követő országokban részben az ötéves korhatárnál húzzák meg a vonalat (így tesznek például Ausztrália bizonyos államaiban, Bangladesben, Új-Zélandban, Pakisztánban, az Egyesült Királyságból Angliában, Walesben és Észak-Írországban, valamint Cipruson és Izraelben), de vannak elkötelezettjei az ennél korábbi kezdésnek is (például az Egyesült Királyság skóciai részében - itt a beiratkozás azok számára kötelező, akik a tanévkezdést követő február 1-jéig betöltik az ötödik évet), Ausztrália egyes államaiban és Hollandiában, ahol a négy, illetve a négy és fél éves életkor jelenti a nevelési-oktatási intézmények kötelezően előírt látogatásának megkezdését. Vannak olyan országok is (például Indonézia, Írország, Belgium), ahol külön meghatározzák a beiskolázhatóság alsó határát, és külön megjelölik a tankötelezettség kezdetének időpontját - s a kettő között akár kétévnyi különbség is lehet. Ezekben az oktatási rendszerekben általában az óvoda deklaráltan is iskolai előkészítő szerepet kap, vagy pedig törvényileg is kimondják, hogy a beíratást követő első esztendőben az intézményben az oktató-nevelő munka során nem lehet a formális tanítás eszközeivel élni (ez történik például Luxemburgban).
Ezekben a törekvésekben láthatóan az a szándék érvényesül, hogy az iskola lehetőséget kapjon arra, hogy - mielőbb "átvéve" a gyermeket a családtól - pótolja a kulturális, szociális és nevelési hiányosságokat. Azokban az országokban pedig, ahol sok a bevándorló - például az Egyesült Királyságban -, az emigránsok gyerekeinek korai beiskolázásával bevallottan elsősorban a befogadó ország nyelvének minél eredményesebb elsajátíttatása a cél.
A későbbi iskolakezdés elkötelezettjeinek érveiből
A hétéves kori iskolakezdés ma Törökországban, Szudánban, Marokkóban, Kolumbiában, Afganisztánban, Dániában és Svédországban kötelező, néhány országban pedig - Szingapur, Peru, Kanada - hivatalosan is megengedett. (Etiópiában ugyan hatéves kortól számítják a tankötelezettséget, az illetékes minisztérium azonban szeretné az alsó életkori határt hét évre felemelni. Norvégiában viszont a korábbi hétéves beiskolázási határt éppen az 1997/98-as tanévvel kezdődően szállították lejjebb egy évvel, azzal a kikötéssel, hogy a tanítási hetet 20 órában maximálták, egyben kötelezték az iskolákat arra is, hogy a hat és kilenc év közötti gyermekek számára minden tanítási nap után szabadidős programokat szervezzenek)
A későbbi iskolakezdés hívei elsősorban az általuk korainak tekintett életformaváltás nehézségeitől, az iskolába való bekerüléssel együtt járó feszültségektől, az iskolai ártalmak terheitől kívánják megkímélni a gyermekeket. Teszik ezt abban a meggyőződésükben, hogy ez az egy esztendő nagyon sok változást hoz a gyermek életében.
Ez a vita természetesen Magyarországot sem kerülte el. A hazai kutatók egy része a hétéves kori kezdés előnyei mellett teszik le a voksot. A gyermekpszichológus szerint viszont "Mindennapi tapasztalatok és vizsgálatok egyaránt azt látszanak igazolni, hogy a gyerekek iskolaérettsége nem hatéves korukra, hanem inkább a 7. és 8. életévre következik be. Még pontosabban az az érdeklődési folyamat, amelyik tulajdonképpen az 5. életév táján veszi kezdetét - kortikalizációs folyamatnak is nevezhetnénk -, a 7-8. életévre jut el mintegy a nyugvópontra. Ekkorra állnak készen azok a készségek, melyek a folyamatos iskolai munkavégzésben elengedhetetlenek."
Az évszak se mindegy
Egyes szakemberek szerint az sem teljesen mindegy, hogy az iskolába kerülő gyermek melyik évszakban született. Erre a kutatásra mindenesetre néhány évvel ezelőtt az Egyesült Királyságban került sor, ahol 4000 hat- és hétéves gyermekből álló mintán vizsgálták a születési évszak és a gyermek matematikai, természettudományi és anyanyelvi előmenetele közötti összefüggéseket. Három időszak között tettek különbséget: tavaszi, nyári és őszi gyerekekről beszéltek. A felmérés tapasztalatai alapján meghatározó jelentőségű tényezőnek bizonyult a születési évszak: olyannyira, hogy ezt minden pedagógusnak figyelembe is kell vennie, hiszen ezek a különbségek egyszersmind a gyermek szociális, érzelmi és kognitív fejlettségi szintjét, érettségét is meghatározzák, és a tanulmányi teljesítményében is megmutatkoznak. Megállapították, hogy például a nyári születésű kisiskolások általában jobb eredményeket érnek el, mint őszi születésű társaik. Mivel azonban a beiskolázás jogszabályi előírásainak következtében elkerülhetetlen az, hogy egy-egy iskolai osztályban különböző évszakban született gyermekek kerüljenek egymás mellé, megfigyeléseik összegzésekor a kutatók ismételten a gyermekekkel való egyéni bánásmód fontosságát hangsúlyozzák, hozzátéve hogy ennek nem csupán a módszertani különbségekben, hanem bizonyos fokig a tantervi elemek közötti differenciálásban is meg kell mutatkoznia.
Általános tapasztalat az is, hogy az életkori és egyéb különbségek érvényesülését eredményesen tompíthatják a beiskolázást megelőző intézményes nevelési programok, előbbi példáinkban az óvodába járás jótékony hatásai. Érdekes módon egyes kutatók4 arra is felfigyeltek, hogy noha az életkori különbségek feltűnően befolyásolják az olvasás, a helyesírás és a matematika tanításának eredményességét, az iskolában ezeket a fejlődési különbségeket a lányok sokkal jobban kompenzálják, mint a fiúk. A lányoknak az első tanítási időszakban tapasztalható jobb tanulmányi eredményeit részben ez is magyarázhatja.
Tehát mikor?
Valószínűleg mindkét vitatkozó félnek megvan a maga igazsága. A dilemma megoldására irányuló próbálkozások is mintha éreznék ezt: jobbára ugyanis szeretnék megkerülni a döntést. E téren az utóbbi évek során többféle kezdeményezés is ismertté vált. Németországban és Svédországban például, a néhány éve kidolgozott új iskolakezdési koncepció értelmében, az iskolába lépést már nem kötik semmilyen feltételhez. Lemondanak az iskolaérettség megállapításáról is; minden gyermeket beiskoláznak az első osztályba. Véleményük szerint ugyanis az iskolaérettség és az iskolai képességek megállapítása szelekciót jelent; ehelyett ők az individualizáció és az integráció útjára léptek.
Úgy tűnik azonban, hogy ez a kezdeményezés, melyhez sok helyütt az évismétlések elkerülése érdekében folyamodnak (egyes statisztikák szerint ugyanis ezek nagysága folyamatosan a 10 és 20% közötti tartományban mozog), nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. "Az elmúlt két évtizedben néhány ország az osztályismétlési arányokat azáltal csökkentette, hogy bevezette az automatikus továbbhaladási rendszert... De ez nem bizonyult kielégítő megoldásnak. Csak a közösségi alapú, a kora gyermekkorban elkezdett programok segíthetik a gyermekek iskolára való felkészítését" - olvashatjuk az UNESCO egyik értékelésében
A magyarországi ún. "lassított iskolakezdési program" viszont, melyet Ózd, Kálló és Győr egyes iskoláiban vezettek be, ugyanezen a dilemmán úgy próbál túljutni, hogy egyrészt lehetővé teszi az alternatív, azaz a gyermek adott fejlettségi szintjéhez alkalmazkodó iskolakezdést, másrészt pedig a kétéves időtartamúra széthúzott első osztály tananyagát személyre szabott, egyéni fejlesztési tempóban sajátíttatja el. Sokan ezt a megoldást mindenképpen jobbnak találják, mint a felismert iskolaéretlenség esetén azt a jelenleg hazánkban általánosan alkalmazott gyakorlatot, hogy a gyermeket visszatartják az óvodában még egy évre, legtöbbször a nagycsoportos év programját ismételtetve meg vele. Mindenképpen szerencsésebb lehetőségnek tartják az első iskolai tanév kudarcait követő osztályismétlésnél.
Vekerdy Tamás szavait idézve "Mindez nem jelenti azt, hogy a beiskolázási korhatárt a 7-8. életévre kellene felemelni. Sokkal inkább annak szükségességét húzza alá, hogy az alsó tagozat első két évfolyamát az óvodához közelítve, valóban egyetlen egységként kezeljük."
forrás: www.harmonet.hu
.jpg){kind=small}