Elfeledett barátunk, a karácsonyi harangszó

Régen az élet egész évben elképzelhetetlen lett volna harangok nélkül. A telefon és az internet előtt a közösségek számára a kommunikáció alapvető eszközei voltak. Nagyanyáinknak nem volt szükségük a közösségi médiára, mert a harangozás eltérő módjából is ki tudták következtetni, mikor mi történik a faluban.

Harangokat keleten és nyugaton is, szinte minden ősi civilizáció használt. Kínában már 4000 évvel ezelőtt az egész birodalom rendjét a császár Sárga Harangjához igazították. Nagy vihart vagy tűzvészt, az ellenség közeledését és győzelmeket is sokfelé félrevert haranggal jeleztek. A délidőben megszólaló harangszó is egy szép győzelem, a nándorfehérvári csata emlékére, és a magyarok tiszteletére zúg ma is szerte a világon.

Magyarországon az adventhez kapcsolódó harangozási szokásoknak óriási szerepük volt: az élet és az ünnep rendjét kísérték, igazították. Advent kezdetét az éjféli harangozás jelentette be, és szóltak a harangok minden hajnalon, a roráté- vagy aranyosmisék előtt is.

Használták rontás elleni védelmezőként is, harangozás alatt lettek például Luca napján kifüstölve a boszorkányok. Az Alföldön a harangszó alatt a hajadon lányok mézet vagy cukrot ettek, hogy ettől édes legyen a nyelvük, és mielőbb férjet édesgessenek maguknak.

A vízkeresztig tartó karácsonyi ünnepkör idején a megszülető kis Jézus köszöntésére kondultak a harangok, vagy csilingeltek kisebb testvéreik, a csengettyűk. Csengőszóra érkezik december elején a Mikulás, szenteste pedig az angyalka, aki a feldíszített karácsonyfát vagy az ajándékokat hozza.

Sosem felejti el az ember az élményt, amikor gyermekként a konyhában vár a csengettyűszóra, és annak a hangjára fut a nappaliba, ahol lámpák helyett csak a karácsonyfa világít.

A csengő is hozzájárul ahhoz, hogy gyermekeinknek megadhassuk a karácsonynak ezt a meseszerű jellegét. A ragyogó fények a szemünknek, a finom ízek és illatok az orrnak és a szájnak kedveznek.

Zenére és tisztán csengő hangokra pedig a fülünknek, de leginkább a meghitt karácsonyt óhajtó lelkünknek van szüksége.

Fotó: Jenna Hamra a pexels.com-on