Kimondottan a nagyközönség számára írta könyvét világosan, egyszerűen a testbeszéd lényegéről Pease. Ő könyvében a testbeszéd megtanulásáról többek között ezt írja: „Tartalékoljunk legalább tizenöt percet naponta mások gesztusainak tanulmányozására és értelmezésére, s igyekezzünk emellett alaposan megismerni saját gesztusainkat. Alkalmas terep a tanulmányozásra minden hely, ahol emberek találkoznak és érintkeznek egymással. A repülőtér különösen megfelelő az emberi gesztusok teljes spektrumának megfigyelésére, mivel ott az emberek a gesztusok segítségével szabadon kifejezésre juttatják mohóságukat, haragjukat, bánatukat, boldogságukat, türelmetlenségüket és sok más érzelmet. Társas együttlétek és baráti összejövetelek szintén kiváló alkalmat nyújtanak.
Mágikus ősi gesztusok
Aki már tanulmányozta a testbeszéd tudományát, menjen el egy társas összejövetelre, üljön egész este egyedül egy sarokban, mint aki petrezselymet árul, és meglátja, mások testbeszéd-rítusainak puszta megfigyelése milyen izgalmas időtöltést nyújt számára. A televízió is pompás lehetőséget kínál a nem verbális közlésmód megismerésére. Kapcsoljuk ki a hangot és próbáljuk a kép figyelésével megérteni, mi történik. Ötpercenként visszakapcsolva a hangot, ellenőrizni lehet, hogy a nem verbális értelmezés pontos volt-e. Nem kell sok idő hozzá, hogy egész műsort végignézzünk hang bekapcsolása nélkül, és éppúgy megértsük a cselekményt, mint a süketek.”
Némelyik gesztusunk ősi, mágikus jelentéssel bír. Például ásításnál azért kell a szánkat kézzel eltakarni, hogy a gonosz ne hatoljon be, a lélek ne szálljon ki. A kézfogásnál azt jelezzük üres tenyerünkkel: lám fegyvertelen vagyok, adom/mutatom a kezemet.
Kézzel-lábbal beszél
Hogy a gesztusok milyen mélyen élnek a köztudatban, mutatják a gesztusok gazdag nyelvi formái. Már magának a hanglejtésnek is milyen szépen feleltethető meg a taglejtés, de nézzük csak azokat a frazémákat, amelyek a gesztusokra utalnak: kézzel-lábbal beszél (magyaráz), fejet hajt valami felett, füle botját sem mozdítja, felhúzza a szemöldökét, a szeme sem áll jól, mesél a szeme, bajusza alatt beszél, sírásra görbül a szája, grimaszt vág, leesik az álla, nyakába borul/nem hajlik a nyaka, térdet hajt, térdre borul, karnyújtásnyira van, karba teszi a kezét, harangoz a lábával, megkettőzi a lépéseit stb. Szép kis szótárt állíthatnánk össze ezekből a kifejezésekből.
Új frazémák is vannak születőben: eddig/idáig vagyok vele (torkig vagyok vele – ezt mutatni is kell), valamint lement hídba (lehidal), dob egy hátast (hátrahőköl – ezek a szólások a megijedéstől való hátrahőkölést képezik le nyelvi eszközökkel).
Ha belegondolunk, felmerül a kérdés: lehet, hogy a szavaknak nincs is jelentőségük? Az igazságot a testbeszéd árulja el? Ez mondja el, hogy valójában mit gondolunk, mit érzünk, mit akarunk eltitkolni? Ha fontos találkozóra, állásinterjúra megyünk, tanulmányozzuk a testbeszédre vonatkozó munkákat! Hasznunkra lehet.
Mágikus ősi gesztusok
Aki már tanulmányozta a testbeszéd tudományát, menjen el egy társas összejövetelre, üljön egész este egyedül egy sarokban, mint aki petrezselymet árul, és meglátja, mások testbeszéd-rítusainak puszta megfigyelése milyen izgalmas időtöltést nyújt számára. A televízió is pompás lehetőséget kínál a nem verbális közlésmód megismerésére. Kapcsoljuk ki a hangot és próbáljuk a kép figyelésével megérteni, mi történik. Ötpercenként visszakapcsolva a hangot, ellenőrizni lehet, hogy a nem verbális értelmezés pontos volt-e. Nem kell sok idő hozzá, hogy egész műsort végignézzünk hang bekapcsolása nélkül, és éppúgy megértsük a cselekményt, mint a süketek.”
Némelyik gesztusunk ősi, mágikus jelentéssel bír. Például ásításnál azért kell a szánkat kézzel eltakarni, hogy a gonosz ne hatoljon be, a lélek ne szálljon ki. A kézfogásnál azt jelezzük üres tenyerünkkel: lám fegyvertelen vagyok, adom/mutatom a kezemet.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kézzel-lábbal beszél
Hogy a gesztusok milyen mélyen élnek a köztudatban, mutatják a gesztusok gazdag nyelvi formái. Már magának a hanglejtésnek is milyen szépen feleltethető meg a taglejtés, de nézzük csak azokat a frazémákat, amelyek a gesztusokra utalnak: kézzel-lábbal beszél (magyaráz), fejet hajt valami felett, füle botját sem mozdítja, felhúzza a szemöldökét, a szeme sem áll jól, mesél a szeme, bajusza alatt beszél, sírásra görbül a szája, grimaszt vág, leesik az álla, nyakába borul/nem hajlik a nyaka, térdet hajt, térdre borul, karnyújtásnyira van, karba teszi a kezét, harangoz a lábával, megkettőzi a lépéseit stb. Szép kis szótárt állíthatnánk össze ezekből a kifejezésekből.
Új frazémák is vannak születőben: eddig/idáig vagyok vele (torkig vagyok vele – ezt mutatni is kell), valamint lement hídba (lehidal), dob egy hátast (hátrahőköl – ezek a szólások a megijedéstől való hátrahőkölést képezik le nyelvi eszközökkel).
Ha belegondolunk, felmerül a kérdés: lehet, hogy a szavaknak nincs is jelentőségük? Az igazságot a testbeszéd árulja el? Ez mondja el, hogy valójában mit gondolunk, mit érzünk, mit akarunk eltitkolni? Ha fontos találkozóra, állásinterjúra megyünk, tanulmányozzuk a testbeszédre vonatkozó munkákat! Hasznunkra lehet.
.jpg){kind=small}
