Édesanyám sok szép szava

Már gyermekkorunkban hallunk környezetünktől eligazító mondatokat, amelyek a helyes életmódra tanítanak: a szépre, a jóra, arra hogy mit szabad - és mit nem szabad megtennünk. S amelyeket addig ismételgetnek nekünk, míg magunkban nem hordozzuk azokat.

Az évek során a kezdeti intések háttérbe szorulnak, és újak kerülnek helyükre. A kisgyerekkori "Ne bántsd az öcsédet, ne verekedj, egyél szépen az asztal mellett"... után felsorakoznak a "köszönj illedelmesen, edd meg az uzsonnádat, kösd be szépen a cipődet"  intelmek.

Aztán jönnek a kamaszkori fegyelmezések, amelyeket fel nem sorolnék, hisz annyi és annyiféle, hogy szinte lehetetlen megismételni azokat.
Azok az intések, amelyek az anyák/apák féltő, gondoskodó szeretetéből fakadnak.

Sok múlik azon, milyen tanácsokkal látjuk el gyermekeinket. Összegyűjtöttünk néhány anyai bölcsességet, amelyek hatással voltak a gyerekek és unokák életére. ( Szóljatok hozzá a cikkhez, írjátok meg Ti is a számotokra fontos és az általatok adott anyai tanácsokat!)

Legyél kacsa

Emlékezz mindig a kacsára – engedd el a dolgokat, mint a kacsa a habokat, melyek a háta mögé kerülnek. – sokkal boldogabban és hosszabban úszol majd.

„Szép az, aki szép dolgokat tesz”

Más szavakkal: amit teszel, az tesz szép emberré. Ahogy éled az életed, úgy válsz szép emberré kívül és belül.
Nagyon hiányzik az édesanyám, három és fél éve ment el.
Vedd számba gyorsan a sok-sok jót, amit kaptál édesanyádtól… Én is ezt a bölcsességet adom át a gyermekeimnek és remélem, ők is továbbadják az ő gyermekeiknek.

„Válogasd meg szavaidat!”

Mint legidősebb gyerek a családban, rengeteg alkalmam volt arra, hogy kinyilvánítsam véleményemet bármiről. Anyukám mindig figyelmeztetett: „ha nem tudod szépen mondani azt, amit akarsz, akkor inkább ne mondj semmit”. Akkor nem értettem mindig egyet vele, és most kezdem csak megérteni azt a bölcsességet, ami e szavak mögött rejlik.
A sértő megjegyzések soha nem oldanak meg problémákat, nem javítanak a kapcsolatokon. Az évek alatt megtanultam úgy elmondani a véleményem, hogy az ne legyen sértő mások számára.
Most hogy van két kislányom, már tényleg tudom értékelni édesanyám bölcsességét és példáját. Remélem, át tudom nekik adni ezt az egyszerű üzenetet, hogy „legyél kedves, barátságos, mert igazán csak ez számít”.

Gondolkodj pozitívan!

Az anyukám gyakran mondogatta ezt, amikor látta, hogy nem csak a közvetlen előttem álló problémákon rágódom, hanem a jövő hetin, a nagyon távoli, esetleg be sem következőkön. Arra gondolt, hogy sokszor így idézzük magunkra a bajt, a saját „jóslataink” válhatnak valóra. De a legtöbb esetben feleslegesen aggódtam, és nem történt semmi rossz dolog. Most látom csak, mennyi energiát elpocsékoltam a sok-sok rágódással! Felnőttként próbálom eszemben tartani ezt a bölcs tanácsot.

„Ha van képzelőerőd – sose fogsz unatkozni”

Mikor gyerek voltam, a mamám gyakran mondta ezt, ha unatkoztam. És ez arra késztetett, hogy találjak ki valamit, különben be kellett volna ismernem, hogy híján vagyok a képzelőerőnek! Most hogy öregebb vagyok és bölcsebb, megosztom ezt a bölcsességet a négyéves lányommal is, amikor arról panaszkodik, hogy nem tud mit csinálni. Együtt találunk ki dolgokat, „játszunk” babával, pónival, állatok bőrébe bújunk, történeteket találunk ki, vagy egy fantasztikus művészeti alkotást készítünk csupa szokatlan alkatrészből, bármiből, ami csak a kezünkbe akad. Mindig eszembe jut anyukám, amikor „kölcsönveszem” ezt a mottót, és nagyon élvezem ezt a kreatív, olykor kalandos időt, amit így a lányommal tölthetek.

Ha megpróbálok visszaidézni néhány jótanácsot, már érzem is azt a feszültséget - konok gyerek voltam -, amelytől égnek állt a hajam. Mert miért gondolja az édesanyám, hogy a miniszoknyában felfázok? S miért nem jó úgy a kabát, ahogy én szeretem - begombolatlan. Miből gondolja azt, hogy a diszkó fertő, és mindenki erkölcstelen, aki beteszi oda a lábát. S mi rossz van abban, ha nincs úgy kivilágítva a táncterem, hogy át lehessen fűzni a cérnát a tű fokán?
Miért? Miért? Miért nem ért meg engem?
Biztosan megöregedett...
Nem úgy van az már, mint régen volt... Megváltozott a világ...

S aztán jövök én, aki nem értem a lányom, hogy miért látszik ki a köldöke, meg a hasa a top alól... Vesebeteg leszel!
Vedd ki a füledből azt a drótot, még megsüketülsz!
Lányom, amúgy is szép az arcod, minek kell rá festék, minek a smink a te korodban?
S egyáltalán, milyen buli az, amelyik ilyen későn kezdődik?

- Anyu! - jön a válasz. A ti korotokban más volt... Megváltozott a világ...
 

Valóban megváltozott?