Önismeret hiányában alapok nélkül építkezünk

Az ember alaptermészete a kíváncsiság. Minden új dolog felkelti az érdeklődését, szeretne minél több új információt befogadni. A mai kor embere azonban inkább csak a külvilág felől akar tájékozódni, befelé már nincs ideje figyelni. Pedig a külvilág és a belső világunk szoros összefüggésben van. Ami van bennünk, az jelenik meg a világunkban is. Az emberek, ha valami új módszerről hallanak, azonnal felfigyelnek, és tudni szeretnék miben más, mivel jobb, mennyivel tud többet, mint a már jól ismert és használt eljárások.
Így van ez az önismeret fejlesztő módszerekkel is. Végtelen a száma azoknak a különböző technikáknak, melyek közelebb visznek önmagunkhoz. Mindenki kedvére válogathat, melyik a számára testhezálló, inkább jógázni szeretne, vagy elmegy egy aurafotózásra, vagy beiratkozik egy önismereti csoportba. Tehát lehetőségünk van bőven, de mennyire használjuk ki ezeket? A mai rohanó világban az emberek többsége csak idekap és odakap, aztán várja a csodát, a megoldást a problémáira. De nincs ideje valóban elmélyülni, és a mélyre ásni önmagában, hogy megtalálja a problémák gyökereit.
 
Ugyanis minden életünkben felbukkanó problémának mi vagyunk az elsődleges okai, habár előszeretettel mutogatunk a másikra, a párunkra, munkatársunkra, gyerekünkre. Sok ember azt hiszi, vele nincs semmi baj, biztos, hogy a másik csinál valamit rosszul, a másik miatt vannak a konfliktusok. Extrovertált világunkban nem ártana néha megállni, és magunkba tekinteni. De nem csak magunkra, hogy milyen a frizurám, hogy mutat rajtam az új szoknyám, illik-e a szemem színéhez a nyakláncom medálja, hanem a szemmel láthatatlan, kézzel foghatatlan dolgainkkal is többet kellene törődnünk. Mert beszélni sokat beszélünk róla, de teszünk is érte valamit?
Az emberek félnek saját démonjaikkal szembenézni, mert rettegnek attól, hogy kiderül, ők sem hibátlanok, nekik is vannak gyenge pontjaik. Ezért csak a homlokzatot tatarozzák folyton, és még magukat sem engedik be önmagukba. Fő a látszat, gondolják, úgy ahogy elvagyok az életben, amiről nem tudok, az nem fáj. Pedig kellő és alapos önismeret hiányában kevesebb az esélyünk arra, hogy elégedett és kiegyensúlyozott életet éljünk. Olyan, mintha alapok nélkül gyorsan felépítenénk a házunkat, aztán csodálkozunk, ha az első vihar romokba dönti az egészet. Mindenki sikeres karriert, boldog párkapcsolatot, szófogadó gyerekeket szeretne, mások felé hatalmas elvárásokkal közelít, ahelyett, hogy először is önmagát tenné tisztába.

 
Aztán ha el is megy egy szakemberhez, és kér egy önismereti tanácsadást, jellemrajzot, azt gyorsan átfutja, gondolatban kipipálja, amivel egyetért, megállapítja, hogy mi az, amiben a tanácsadó telibe talált jellemvonásait illetően, amivel pedig nem ért egyet, gyorsan elfelejti. Ennyiről szólna az önismeret? Az önismeret azt jelenti, hogy személyiségünk sajátosságaival, és működési mechanizmusaival tisztában vagyunk, az élethelyzetekben felismerjük azokat a motívumokat, melyek tudattalanul akarnak irányítani minket, és a kezünkbe vesszük életünket. Ha ismerjük hiányosságainkat, gyenge pontjainkat, rosszul berögződött viselkedési attitűdjeinket, máris tudatosabb életvezetésre leszünk képesek.
Ehhez azonban részletes jellemfeltárásra van szükség, az emberi személyiség ugyanis túl összetett ahhoz, hogy tíz perc és tíz mondat elég legyen a leírására. A következő lépés pedig az, hogy a mindennapi életben is fél szemmel kívülállóként figyeljünk önmagunkra, és nyakon csípjük magunkat, amikor negatívan rögzült minták alapján működünk. A személyiségjellemzés ugyanis még nem oldja meg a problémáinkat, az egy útmutatóul szolgál, első lépésként fejlődésünk útján. Ezt követi a tudatos felismerése a különböző élethelyzetekben azoknak a tartalmaknak, melyeket igyekszünk a tudattalanba száműzni, elkerülve ezzel, hogy úgy igazán a tükörbe kelljen néznünk, és elősegítve ezzel, hogy azok hátulról irányítsák viselkedésünket.
 
Ha tudjuk azt, hogy milyen irányba kell haladnunk, milyen jellemvonások integrálására van szükségünk ahhoz, hogy beteljesítsük életfeladatunkat, azaz kibontakoztassuk önmagunkat, akkor képesek leszünk életünk problémáiban felismerni a tanító és terelő szándékot, és teljesen más szemmel fogjuk látni a világot. Az életünk célja ugyanis nem az, hogy minden gond nélkül végigevickéljünk azon a jó néhány évtizeden, hanem, hogy tudatosan részt vegyünk önmagunk alakításában, felvállaljuk a fejlődési feladatainkat, és tegyünk is értük. Arra ugyanis tudatos erőfeszítésekre van szükség, hogy saját árnyékunkat átlépjük, és nincs egyetlen cél az életünkben, amit el kellene érnünk, aztán pedig nyugodtan ülhetünk a babérjainkon, hanem az egész életünk szolgálja azt a célt, hogy beteljesítsük azt a fejlődési folyamatot, melyet születésünkkor kitűztünk magunk elé. Tehát az út maga a cél. És hogy tudjuk mi ez az út számunkra, ismernünk kell önmagunkat, negatívumainkat, erősségeinket és fejlődési feladatunkat, melyhez egy komplex asztro-grafológiai személyiség-feltárás szolgálhat alapul.