Feladat: határkijelölés
„Majd mindent megmutatok, hogy hogyan csináld, mégis csak felneveltem már két (három, négy…) gyereket…”
A legtöbb elsőgyerekes anya némi tanácstalansággal áll az újszülött mellett: most épp miért sír? Megint szoptassam meg? Leteszem, és sírni kezd… Akkor ne tegyem le? A nagyinak viszont, aki segíteni jön, lehet, hogy nagyon is konkrét elképzelései vannak a hogyanokról. De vajon ezek egybeesnek a mieinkkel?
Nagyon sokat segít, ha már a szülés előtt van képünk arról, hogyan szeretnénk gondoskodni a babáról. Például hol szeretnénk altatni? Szeretnénk maximálisan figyelembe venni a kötődési szükségletét (kötődően/válaszkészen nevelni)? A nagyik (ha jönnek) csak a háztartásban segítsenek, hogy anya és baba összeszokhassanak, vagy átengedünk valamennyit a pelenkázásból, altatásból is? Az újdonsült szülőknek mérlegelniük kell, hogy meddig terjednek a határok: mi tartozik még a tágabb családra is, és mi csak rájuk?
Az idézett nagyi-mondatban első körben lássuk meg a ránk fordított figyelmet! A nagyi segíteni szeretne, meglévő tudását latba vetve – mivel arra vágyik, hogy jelen legyen az új család életében. A megszokott mozdulatokat, megoldásokat keresi, mert ezek töltik el biztonságérzettel.
Másrészt viszont a tapasztalatra hivatkozást nem kell okvetlenül érvként elfogadnunk. Öt gyereket is lehet másképp felnevelni, mint ahogy az ember a saját gyereke nevelését elképzeli. Az anya a mondatot hallva úgy érezheti, el akarják venni a gyerekét, de legalábbis az önmagába vetett hitét, ösztönösségét.
Mindenki új szerepben
A baba születésével gyökeresen változtatja meg az addigi családi szerepeket – mondja Palágyi Kata pszichológus. – Ilyenkor a nagyinak is új szerepet kell tanulnia. Az anyaszerepet már ismeri, így a nagyi szerepet általában ebből kiindulva próbálja kialakítani. Míg az anya-lánya, anyós-menye szerepekben általában domináns az édesanya illetve anyós, addig az új helyzetben az anyává vált lány az, aki a babáról döntéseket hoz, az új nagyi pedig jó esetben támogató szerepet tölt be.
A „mindentudó” nagyi, aki állandóan tanácsokkal látja el az anyát, hogyan és mit csináljon, nagy teherré válhat.
Ha az anya bizonytalan, és igyekszik követni a nagyi utasításait, akkor tulajdonképpen gyerek szerepben marad, nem alakítja ki saját anya szerepét. Függetlenül attól, hogy a tanácsok mennyire jók a babának, ez hosszú távon senkinek sem lesz optimális, hiszen beleragadnak a régi szerepekbe. Az anya nem erősödik meg saját anyai szerepében, kompetenciájában, így folyamatosan segítségre fog szorulni – bizonytalan lesz mindenben, amikor nincs ott a nagyi.
Ha pedig az anyának saját elképzelései vannak, és zavarják a kéretlen tanácsok, kettejük viszonyában alakul ki okvetlenül konfliktus, hiszen a nagyi azt várja, hogy fogadják meg a tanácsait.
- A segíteni vágyó nagyi
Gyakran a nagyi viselkedése mögött pusztán az a séma húzódik meg, hogy neki mint szülőnek kell megtanítani a fiatal anyát, hogyan legyen anya. Vagyis segítő szándék vezérli. Ebben az esetben, ha a nagyi látja, hogy az anyuka boldogul, elég néhány udvarias fordulat, kedves gesztus, és a mindentudó nagyi elfogadja, hogy nem minden tanácsát fogadják meg. Ezután már csak az a dolgunk, hogy közösen kialakítsuk, hol és hogyan engedünk teret a nagymamai segítségnek.
- Az önigazoló nagyi
Nehezebb a helyzet, ha a nagyi viselkedése mögött önigazolási vágy áll. Ha valamiért úgy érzi, őt mint anyát nem értékelték, nem értékelik eléggé, és most itt az idő, hogy újra bebizonyítsa, milyen jó anya.
Ilyenkor meg kell próbálnunk segíteni a nagyinak megtalálni az új helyét a családban. Ha bizonyos területeken úgy gondoljuk, jó tanácsokat kaphatunk tőle, kérdezzük csak ezekről. Helyezzük a hangsúlyt a kommunikációban a pozitív dolgokra, erősítsük meg, hogy hasznos és fontos számunkra a segítsége. A számunkra elfogadhatatlan tanácsait lehetőleg ne hozzuk szóba, ha ő teszi, akkor pedig igyekezzünk úgy fogalmazni, hogy ne értelmezhesse úgy, mintha őt rossz anyának tartanánk.
Amikor valamit másképpen szeretnénk kialakítani az életünkben, mint anyáink, annak mindig van egy kis kritikai éle feléjük, mintha ők hibásan neveltek volna minket. Pedig ez így nem igaz, az akkori tudásuk és lehetőségeik szerint valószínűleg igyekeztek a lehető legjobbat adni.
- A hajlíthatatlan
Ha a nagyi nem fogadja el az anya kompetenciáját, és újra meg újra megpróbálja meggyőzni arról, hogy ő jobban tudja, hogyan kellene nevelnie a gyerekét, akkor nehezebb a helyzet. Ilyenkor is fontos, hogy fenntartsuk az együttműködő hangnemet, de emellett határozottan meg kell húzni a határt. Ebben sokat segíthet, ha az apával együtt tudjuk képviselni a nagyi felé a döntéseinket. Az észérvek után egyszerűen ki kell tartanunk amellett, hogy nekünk szülőknek van döntési jogunk – és ezt minden családtagnak tiszteletben kell tartania.
Fotók: foter.com
.jpg){kind=small}
