Az önimádat fogságában - élet egy nárcisztikus szülővel

Milyen is egy narcisztikus ember? Önző, szeszélyes, folyamatosan szüksége van a csodálatra. Egyedinek, különlegesnek érzi magát, és elvárja, hogy a környezete is ennek megfelelően kezelje. Elsőre gyakran elbűvölő személyiség, sokan rajonganak érte, ám egy idő után kimutatja a foga fehérjét – rendszerint akkor, amikor valami olyasmit kellene megtennie, amihez nincs kedve. A narcisztikus ember képtelen elfogadni a kritikát, és bár szégyenérzetre képes – amit akkor tapasztalunk, amikor mások előtt kellemetlen helyzetbe hozzuk magunkat -, a bűntudatra azonban – ami a környezet ítéletétől függetlenül, a saját lelkiismeretünk hangjának engedelmeskedve tör ránk – nem.

A nárcisztikus szülő

A felsorolt tulajdonságok önmagukban sem éppen előnyösek, amikor azonban az ilyen emberből szülő válik, nyomasztó terhekkel nehezítik meg gyermekeik életét. A narcisztikus ember ugyanis képtelen a gyerekét önmagáért szeretni: saját maga meghosszabbítását látja benne. Rendszerint túlkontrollálja a gyereket, és minden lépését ellenőrizni akarja: soha nem tetszik neki, akivel barátkozik, amilyen hobbit választ magának, elmarja az első szerelmeit, és olykor még azt is meg akarja szabni, milyen hivatást választhat a fiatal. Sok esetben a saját beteljesületlen álmait próbálja meg a gyermekben megvalósítani.

Az ilyen szülő a tökéletesség megszállottja – természetesen csak abban az értelemben, hogy mások tökéletesnek lássák őt. Boldogan használja ki a technika nyújtotta lehetőségeket, így számtalan Facebook-posztot és blogbejegyzést szentel a saját tökéletessége bizonygatására, miközben soha nem mulasztja el, hogy másokat ezekben az írásokban kritizáljon. Ugyanezt a módszert követi a való életben is, így a felületes ismerőseiben az a kép alakulhat ki, hogy végre egy igazán boldog, nagyszerű emberbe botolhattak.

A családja azonban tudja, hogy az általa közvetített kép csupán álca. Gyermekeitől is elvárja a tökéletesség látszatát, ezért túlreagál minden rossz osztályzatot, minden helytelen viselkedést. Mivel képtelen magán túllátni, ilyen esetekben is meggyőződése, hogy a gyerek azért tanul kevésbé jól vagy azért rosszalkodik, hogy őt idegesítse. Ilyenkor nem marad el az érzelmi zsarolás sem:

• „Tönkreteszel ezzel a bizonyítvánnyal!” 
• „Bele fogok betegedni a viselkedésedbe!”

...ismerősek ezek a mondatok?

A nárcisztikus szülői viselkedés két, egymásnak látszólag ellentmondó módon nyilvánulhat meg. Van, aki érzelmileg teljesen elhanyagolja a gyermekét, túlzó módon a karrierjére és a hobbijára koncentrál. Természetesen itt is a mérték a lényeg: nem az a probléma, ha az anya dolgozik, és még örömét is leli a munkájában, és az is teljesen indokolt, ha néha szüksége van kikapcsolódásra a gyerekei nélkül is. Észre kell azonban venni, hol van az a pont, ahol mindez már szenvedést okoz a kicsinek.

A másik típus teljesen rátelepszik a gyermekére. Mivel a gyerekben az ilyen szülő saját magát látja, hajlamos túlkontrollálni őt, minden ötletét megvalósíttatni vele, minden lehetséges helyzetben produkáltatni. Büszke akar lenni rá, ami önmagában szintén teljesen rendben van, ám ez a büszkeség ilyenkor nem a gyereknek, hanem kizárólag saját magának szól.

A nárcisztikus szülők gyerekei ezzel együtt a folyamatos meg nem felelés légkörében élnek. Bármit tesznek, az nem lehet elég jó, apjuk-anyjuk kritizálja minden lépésüket, minden döntésüket. Szüleik gyakran a saját letagadott rossz tulajdonságaikat látják bennük, így ezek a gyerekek állandó elutasítást élnek meg.

A kiút

Nagyon nehéz felismerni, ha valaki gyerekkorában egy nárcisztikus szülő áldozatává vált. Az ilyen gyerekeknek nincsenek különösebben mély, említésre méltó traumáik, csupán apró sérüléseik, amelyek azonban hosszú éveken keresztül folyamatosan érték őket, és nem tudtak soha begyógyulni. Felnőve nagyon nehezen fogalmazzák meg, miért érzik magukat értéktelennek vagy szeretetre érdemtelennek.

A gyógyulás első és legfontosabb lépése, hogy az érintett felismerje: nem az ő hibája, ami történt. Nem azért bírálták folyamatosan, nem azért nem tudta beteljesíteni a szülei álmait, mert vele van valami gond. A gond a szülő készülékében volt, nem az övében.

A nárcisztikus embert a szakma mai álláspontja szerint nem lehet megváltoztatni se fejmosássással, se őszinte szeretettel, se pszichoterápiával. Az ördögi kör megállításának egyetlen módja, ha a gyerek felnőve – akár segítséggel – kitör az áldozati szerepből, így saját gyermekeinek már egy egészségesebb mintát adhat át.

Kép: mixailan / Pixabay