„Gyakran tapasztalom azt, hogy egymás támogatása ott csúszik el, amikor azt hisszük, hogy tudjuk, mire van szüksége gyermekünknek, a férjünknek, vagy bármilyen bajba jutott embertársunknak, holott nem figyeltük meg, nem kérdeztük meg, hogy konkrétan mire lenne szüksége. A másikhoz való kapcsolódás lépése marad ki ezekben az esetekben, éppen ezért elutasítással, negatív reakciókkal, sértődésekkel találjuk magunkat szemben, így végül a tényleges segítségnyújtás elmarad” – magyarázza B. Szirtes Dóra.
Egy érzékletes példával élve rámutat: amennyiben például gyermekünk építőkockákból tornyot épít és az újra, meg újra ledől, nem az a segítség számára, ha az utolsó elemet mi helyezzük fel helyette, hanem az, ha mellé ülünk, bíztatjuk, lelki támogatást adunk neki. De lehet, hogy a közértben egy idős néninek pontosan az a segítség, ha levesszük a felső polcról azt, amire szüksége van, mert nem éri el. Ezt azonban csak kommunikáció útján, az értő figyelemmel, a másik meghallgatásával érhetjük el.
A szakértő szerint a helyes segítségnyújtáshoz három lépésen vezet az út.
1. lépés: Az önismeret
Ha ismerjük saját magunkat, ha önazonosak vagyunk, akkor helyesen fel tudjuk mérni azt, hogy bizonyos helyzetekben mi milyen eszközök, módszerek, tettek útján tudunk segíteni a másiknak.
2. lépés: Kívülállóként tekintsünk a helyzetre
Fontos, hogy az adott problémába érzelmileg ne vonjuk be magunkat, így eggyel hátrébb lépve, tiszta fejjel, külső szemlélőként tudjuk a helyzetet átgondolni. Nem szabad azonban elfelejtenünk: sosem tudhatjuk azt, hogy mit gondol a másik fél. A mi jelenlétünk csak akkor lehet támogató, ha megkérdezzük a másikat vagy egy gyerek esetében kipuhatoljuk azt, hogy mire van szüksége, hogy mi jelenthet számára segítséget. Ehhez szükséges az értő figyelem. Kérdezzünk, kommunikáljunk, ismerjük meg a másikat, próbálkozzunk, tanuljunk az ő reakcióiból és építkezzünk azokból tovább, hogy eljuthassunk a valódi segítségnyújtáshoz!
3. lépés: Tudatosság
Önazonosság nélkül nem működik a tudatosság. Ismernünk kell magunkat ahhoz, hogy tudatosságunk ne alkalmi, hanem hosszú távú lehessen, hogy mindennapi rutinná váljon életünkben. Enélkül bármilyen eszköz vagy módszer kerül is a kezünkbe, nem fogjuk tudni azt eredményesen alkalmazni, hiszen akadályokba fogunk ütközni, például gyerekkori mintáink kapcsolnak be. Ha ezt érezzük és falakba ütközünk, érdemes visszatérni az első lépéshez, azaz az önismerethez, helyre tenni a dolgokat saját magunkban és csak ezt követően visszakanyarodni az adott problémához és annak tudatos alakításához.
Nyitókép: depositphotos
.jpg){kind=small}
