Hol volt, hol nem volt, nem tudom merre volt, de valahol mégis volt - volt egyszer egy cigány meg egy molnár. Hiszitek, nem hiszitek, elég az, hogy a cigány komája volt a molnárnak: ez tartott keresztvíz alá egy purdét. No, ha komaságban voltak, a cigány, mikor őrletnivalója volt, mindig a komájához vitte. Gondolta, hogy az ő kedves komája nem vesz vámot. Hiszen gondolni gondolhatta, mert a molnár még több vámot vett a cigány búzájából. Észrevette ezt a cigány, de egy szót sem szólt, azt is lassan mondta, hanem egyszer, amikor a búzája után ment a malomba, amíg a molnár befordult a szobába, leakasztott a kamarából egy jó darab szalonnát meg egy rőfös* kolbászt, s hirtelen beledugta a zsákjába. Mire a molnár kijött, a cigány már be is kötötte a zsákot.
- Jó-e a liszt, koma?
- Hiszen jó, jó - mondta a cigány -, hanem á szalonna meg a kolbász á zsákban.
A molnár ügyet sem vetett a cigány beszédjére, tovább kérdezte:
- Hát a komámasszony hogy van?
- Hála légyén á felsíges Átyáuristénnék, jól ván, dé én ném ázst mondom, háném á sálonna meg a kolbás á zsákbán.
A molnár most is, mintha nem hallotta volna a komája szavát, kérdezte:
- Hát a keresztfiam hogy van?
- Á kéréstfiá! Hála légyén á felsíges Átyáuristénnék, sopik, ésik, mint égy verő málács, dé én ném ázst mondom, háném ázst, hogy: á sálonná meg á kolbás á zsákbán.
De most már a molnár is megelégelte ezt a bolond beszédet.
- Menjen kend a pokolba azzal a szalonnával meg a kolbásszal, minek emlegeti annyit?!
- Dé bizsony ném mégyék én á pokolbá, háném házsá - mondta a cigány.
Azzal elbúcsúzott a komájától, s hazavitte a szalonnát meg a kolbászt. De alig ment el a cigány, a molnár befordul a kamarába, s hát látja, hogy volt kolbász, nincs kolbász, s a szalonnából is lehasítottak egy jó darabot. Csak most tudta meg, hogy minek emlegette annyit a cigány a szalonnát meg a kolbászt.
Hiszen jól van, a molnár elnyelte a tréfát, de másnap jó reggel beállított a cigányhoz:
- Adjon isten pálinkás jó reggelt, komámuram! Hogy aludott, mit álmodott az éjszaka?
- Héj, hogy mit álmodtám? Olyan sipet álmodtám, lélkém komámuram! Volt nékem égy gyényérisíges sip vérés nádrágom meg égy ézsüstgombos dolmányom. Dé mékkorá gombok volták! Mint ázs öklöm! Háj, háj, dé kár, hogy csák álom volt! Hát komámurám álmodott-é válámit?
- Hm, álmodtam biz én, de rosszat, koma. Azt álmodtam, hogy ma éjjel a kend ablaka alá jő a halál fehér ló képében, s elviszi kendet a pokolba.
Hej, uram, teremtőm, megijedt a cigány, elkezdett ordítani, jajgatni, hogy összecsődült az egész falu, s hiába vigasztalták, hogy így meg úgy, álom s esős idő, ne búsuljon, egész nap nem tudták meghozni a kedvét. Este, mikor lefeküdt, folyton az ablakot nézte, hogy jön-e a lóképű halál, s egymás után hétszer rázta ki a hideg.
Aközben a molnár a cigány háza mellé sompolygott, a pajtából kivezette a cigány fehér lovát, az ablakhoz vezette, s odakötötte az ablak fájához.
- Jáj, jáj - ordított a cigány -, itt á hálál, ne hágyjátok, jáj, jáj!
Nosza, felugráltak mind a purdék, de még a cigány is, ki vasbotot, ki baltát, ki rudat ragadott a kezébe, s az ablakon át jól agyba-főbe verték a szegény gebét.
No, nem sokáig kellett verni, a gebe egyet nagyot nyerített, azzal összeesett, s kiadta a páráját. Kiszalad a cigány, utána a rajkók, s hát akkor látják, hogy a saját lovukat verték agyon.
Ha a fehér lovat agyon nem verték volna, az én mesém is tovább tartott volna.
www.abbcenter.com /mese
Szemet szemért |
MEGOSZTOM A FACEBOOKON! |