Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kis prücsök. Ez a kis prücsök mit gondolt, mit nem magában, elég az, hogy kiugrott a kemence háta mögül, s elindult világot látni.
Ment, mendegélt a kis prücsök, hegyeken, völgyeken által, erdőkön, mezőkön keresztül, s egyszer csak megáll, néz, néz, csudálkozik: valami fényeset látott a földön.
"Ugyan mi lehet ez a fényeske?" - kérdezi magában.
Jobban megnézi, fel is veszi, tél-túl megvizsgálja, s nagyot kiált a kis prücsök: - Hiszen ez krajcárka!
Az ám, csakugyan krajcárka volt.
Hej, uram, teremtőm, örült a kis prücsök, de hogy örült! Továbbugrált, szökdécselt nagy vígan, s folyton azt ciripelte:
Csak van, akinek van, csak van, akinek van!
Bezzeg, hogy van, akinek van, s nincs, akinek nincs. Ez már aztán szent igazság.
Hanem a jókedve hamar búra fordult. Éppen jött az úton vele szemben egy obsitos katona. Ez meglátta a kis prücsöknél a fényes krajcárkát, s gondolta magában: "Ugyan minek a prücsöknek pénz".
No, ebben szent igaza volt az obsitosnak.
Hirtelen lehajolt a földre, nyakon csípte a kis prücsköt, s elvette tőle a fényes krajcárkát.
Haj, de elszomorodott erre a kis prücsök! Nem is ment tovább, nagy bújában, bánatában visszafordult, s meg sem állott hazáig. S amint ment, mendegélt hazafelé, folyton azt ciripelte:
- Csak így bánnak a szegénnyel, csak így bánnak a szegénnyel! Így bizony!
www.abbcenter.com/mese
.jpg){kind=small}
