Az őrt ez annyira elszomorította, hogy már nem is haragudott. Kis híján sírva fakadt, annyira sajnálta a majdan otthontalanná váló, éhező kis méhet.
De azután tovább gondolkodott. Talán lehetne segíteni a dolgon. Nem annyira elvetemült, és még jó útra téríthető, az a szegény méhecske. Ekkor eszébe jutott, hogy már az apját is ismerte. Segíteni kellene ezen a méhecskén.
Végül azt találta ki, hogy mivel ő nem hagyhatja el az őrhelyét, majd megkéri az egyik dolgozó méhet, tartsa szemmel a haszontalan kis méhet. Akkor megtudnák, mivel is foglalkozik a virágpor gyűjtése helyett. Mivel üti agyon azt a rengeteg időt, amit a virágzó, zöld rétek és a szénaillatú tarka mezők fölött keringve tölt el.
Napközben, amikor a kaptár bejáratánál őrködött, többször is eszébe jutott a méhecske. Vajon milyen híreket kap Zümi felől?!
Közben véget ért a munkaidő. A méhek sűrű rajokban, csapatostul tódultak a kaptárhoz. Nem volt könnyű rendet teremteni közöttük. Mindegyik a másiknál előbb, gyorsabban akart megszabadulni a terhétől, kiüríteni a virágpor gyűjtésére használt kis puttonyt, és menni, élvezni a jól megérdemelt pihenést.
Egyszer csak feltűnt az ismerős, akivel megfigyeltette a lusta méhecskét. Na, mondd már, mit tudtál meg - kérdezte sürgetően. Csendben meghúzódtak a bejárat takarásában, de úgy, hogy azért lássák, nem akar-e idegen, mondjuk egy darázs behatolni az őrizetlenül hagyott kaptárba.
Hát tudod, nagyon meglepődtem. Ez a Zümi az egyik legszorgalmasabb, legrendesebb méhecske, akit valaha láttam - fogott hozzá mondandójához a hírhozó. Mindenhová követtem, amerre csak szállt. Kirepülése után azonnal egy virágzó repcetábla felé vette az irányt. Nem csavargott az el semerre, hajtotta a munkavágy. Rátelepedett az első sárga virágra, és kezdte besöpörni a virágport a batyujába, amikor hirtelen egy nagyot tüsszentett. Ettől az összes virágpor a levegőbe repült, kárba veszett. Mert szemenként azt még egyszer összeszedni képtelenség.
Először csak arra gondoltam, pech. Szerencsétlenségére épp akkor jött rá a tüsszentés, amikor munkához fogott.
Továbbra is szem előtt tartottam. Követtem, amint továbbrepült egy újabb virágra. A virágpor már majdnem megtöltötte a kosárkáját, amikor egyszer csak megint megrázkódott, és nagyot hapcizott. Ettől azonban nem csak a virágpor szóródott szét, de még a bibén lévő nektár is kicsurrant a fűbe.
Aztán csak szállt, repült szegény Zümi egyik helyről a másikra, de egyik virágnál se járt sikerrel. Mindenütt kárba veszett a fáradsága, mert szétprüszkölte a drága virágport.
Még beszélgettek volna tovább, azonban épp akkor ért a bejárathoz a „lusta” méhecske. Szégyenkezve fordította ki a puttonyát, mutatva annak üres belsejét, hogy ma sem sikerült elvégeznie a rá bízott feladatot.
Na, hadd nézzelek meg jobban - szólt rá a kapus. Ha jól látom, pirul az orrod, és kissé mintha nedves is lenne. A szárnyaid is olyan csapzottak, izgatottan verdesnek. Szerintem, te beteg vagy. Megfáztál, nemhiába aludtál a kaptár peremén az elmúlt napokban. Meghűltél ebben a kora tavaszi, hideg időben.
Közbenjárok az érdekedben, pár napot maradj idehaza. Majd segítesz nekem a kaptár őrzésében. Aztán ha meggyógyultál, mehetsz vissza dolgozni.
A méhecskének az aggódó szavak, a gondoskodás nagyon jólesett. Meg is fogadta, és otthon maradt néhány napig, természetesen, a királynő engedélyével.
Miután finom mézzel kikúrálta magát, a negyedik nap reggelén már alig várta, hogy társaival együtt mielőbb kirepülhessen aznapi munkahelyükre, a virágba borult gyümölcsösbe.
És láss csodát! A cseresznyefa virágaiból annyi virágport meríthetett, amennyit csak akart. Egyszer sem csavarintotta meg az orrát a korábban oly gyötrő tüsszentés. Boldogan röpült virágról-virágra, aztán ahogy megtelt a kosárkája, már fordult is vissza a kaptár felé. Aztán újra ki, a rétre.
Aznap ő gyűjtötte a legtöbb virágport, és végre mindenki dicsérte.
Örömében táncra perdült a levegőben, és közben olyan szépen zümmögött, hogy még a gondterhelt királynőt is felderítette, és valamennyi társát megmosolyogtatta…
Képek forrása: www.stockfreeimages.com
.jpg){kind=small}
