A farkas és a hét kecskegida

Családinet | 2004-06-13 19:52

Ezt a mesét is szeretik a gyerekek

Élt egyszer egy kecske mama, akinek volt hét kis gidája. Egy napon így szólt a gyermekeihez:
- Kedveseim, kimegyek az erdőre élelemért. Ne nyissatok ajtót senkinek, mert ha a farkast beeresztitek, felfal valamennyiőtöket. Érdes hangjáról és fekete mancsáról ráismertek majd.
- Ne aggódj anyácska, ígérjük nem nyitjuk ki az ajtót - válaszolták a kisgidák.
Miközben a kecskegidák búcsúzkodtak, a farkas lesben állt egy közeli bokorban. Hamarosan megjelent a kecskék házánál. Kopogtatott az ajtón, majd így szólt:
- Drága gyermekeim, anyácskátok vagyok. Hazaértem, eresszetek be! A kisgidák így feleltek:
- a mi édesanyánknak nem ilyen érdes a hangja! Te a farkas vagy! nem nyitunk ajtót.
A farkas fogta magát, és vásárolt egy darab krétát. Megette, hogy a hangja lágyabb legyen, és visszament a házhoz. Kopogott az ajtón, majd így szólt:
- Drága gyermekeim! Engedjétek be anyácskátokat!
Ám a legidősebb testvér észrevette a farkas fekete mancsát az ajtó alatt, és azt mondta:
- A mi édesanyánknak nem fekete a lába. Te a farkas vagy!
A farkas felkerekedett, szerzett egy kevés lisztet és beszórta vele a lábát, hogy szép fehér legyen. Aztán visszament a kis házhoz és ismét bekopogott az ajtón.
- Gyermekeim, édesanyátok jött meg. Nyissatok ajtót.
A hét kisgida így válaszolt:
- Mutasd a lábad!
A farkas vigyorogva nyomta az ajtóréshez fehér lábát.
- Édesanyánk az! A mi igazi édesanyánk! - örvendezte a kecskegidák, s nyomban kinyitották az ajtót.
- Hrm! Haarmm! Hrm! - rontott be a farkas.
- Segítség! Segítség! - kiabálták a kisgidák, és kétségbeesetten próbáltak elrejtőzni a farkas elől.
Az egyik az asztal alatt, a másik az ágy alatt, a harmadik a kemencében, a negyedik a konyhában, az ötödik a szennyes kosárban, a hatodik a szekrényben, a hetedik pedig az órában talált menedéket.
A farkas felkutatta és fel is falta mindegyiket, csak a legkisebbiket nem találta sehol; éppen azt, aki az órába bújt.
- Hmm, finom kis pecsenye lesz! - gondolta, s már az óra körül szaglászott. A kisgida remegett a félelemtől. Ám akkor váratlanul megszólalt az óra? egy, kettő, három, - ütötte.
- Oh! Ideje lepihennem! Amúgy is teljesen jóllaktam - mondta a farkas, s azzal kiment a házból.
Nem sokkal ezután megérkezett kecske ma-
ma. Szegény! Micsoda látvány fogadta. Az ajtó tárva nyitva, az asztal és a székek felborogatva, az edények összetörve, a lepedők, a takarók a földön szanaszét hányva.
Kecske mama egyre csak a gyerekeit kereste, de nem találta őket.
- Jaj! Jaajj! Csak nem történt valami bajuk?! Mi lesz most velem?! - siránkozott.
Egyenként szólongatta kicsinyeit, de egy sem válaszolt. Amikor a legkisebbiket szólította, egy félénk hangott hallott:
- Itt vagyok, anyácskám! - azzal a legkisebb gida kiugrott az órából, egyenesen édesanyja karjába.
- jaj, úgy féltem! - mondta síró hangon, még mindig remegve, majd rendre elmesélte a történteket.
A kecske mama és a legkisebb gida elindult, hogy megkeresse a farkast. Hamarosan rá is találtak. Kinn aludt a mezőn, egy terebélyes fa árnyékában. Amikor már megközelítették, látták, hogy hatalmas bendője csak úgy mozgott és kavargott.
- Élnek az én drága gyermekeim - gondolta a kecske mama, és azon nyomban megkérte legkisebbik gyermekét, hogy tüstént hozzon tűt, ollót és cérnát.
Az ollóval egykettőre felmetszette a farkas hasát. Egy, kettő, három, négy, öt, hat kisgida
ugrott ki boldogan belőle. Mind makkegészségesek voltak. A farkas ugyanis annyira sietett, hogy egészben falta fel őket.
De boldogok is voltak, mikor végre a nagy sötétség után édesanyjukat ölelték át újra.
- Bocsáss meg, anyácska, nem lett volna szabad kinyitnunk az ajtót - mondták sorba valamennyien.
Kisvártatva így szólt a kecske mama:
- Meg kell leckéztetnünk a farkast, gyermekeim! Menjetek s gyűjtsetek követ.
A hét kisgida egy nagy halom követ hozott és telerakták vele a farkas gyomrát. Aztán a kecske mama összevarrta a farkas hasát. Amikor a farkas már ébredezni kezdett, valamennyien egy fa mögé rejtőztek, s onnan lesték, mi fog történni.
A farkas rettenetes szomjasan ébredt. Nagy nehezen feltápászkodott, és a tó partjára vonszolta magát.
- Mi zörög az én drága kis bendőmben? Túl sokat ettem volna? - kérdezte magától.
Csak nagy nehézségek árán jutott el a parthoz. De amint a víz fölé hajolt, hogy igyék, a kövek előrerántották, s a farkas a vízbe pottyant.
- Segítség! Segítséééééég! - kiabált a farkas torkaszakadtából.
Ám a kövek egy szemvillanás alatt a víz fenekére rántották, s odaveszett.
- Elpusztult a farkas! Elpusztult a farkas! Oda az ellenség! - énekelte most már felszabadultan a hét kisgida, s örömükben a mezőn táncra perdültek.
- Oh, a mi édesanyánk okosabb, mint a farkas. Túljárt az eszén. Soha többet nem szegjük meg az ígéretünket - mondták a kisgidák, s azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

forrás: www.extra.hu/mese

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva: