A durcás angyalka - mese kifestővel

Különösen kedves nekem ez a versszak:

„Az angyalok most ketten érkeztek,
Senki sem tudja, hogyan jöhettek,
Az asztalnál egy imába kezdtek,
Majd megfordultak, és továbbmentek.”

Ilyenkor óvatosan kicsomagolom azt a két szép angyaldíszt, amit sok-sok évvel ezelőtt a nagymamám ajándékozott nekem. A legfinomabb porcelánból készítették őket, helyes kis sapkát viselnek, teli-s teli szórták őket csillogó aranyporral. Ha kicsit meglendítem a figurákat, ruhácskájuk alatt kis csengő csilingel vidám hangon. Minden karácsonykor egészen magasan a fa csúcsán kapják meg az őket megillető helyet.

„Nem szeretek mindig itt lógni a magasban, ez olyan unalmas.” - fancsalodott el a jobb oldalon függő angyalka porcelán arcocskája.

„Na, ne mondd már! Öt éve lógsz a fenyőfa csúcsán. Innen mindig olyan jó rálátásunk van mindenre.” - a baloldalon függő angyalka, arcán elégedett mosollyal pásztázta végig pillantásával a karácsonyfát.

„Nem zavar téged, hogy már második éve egy közönséges lucfenyőn lakunk, nem pedig ezüstfenyőn, - ahogy ez megilletne minket.”

„De hát a fenyőfákat mostanság olyan drágán adják. Mit panaszkodsz? Örülj neki, hogy még egyáltalán állít valaki karácsonyfát, méghozzá ilyen nagyot és pompásat” -  csitította társát a másik porcelánangyalka.

„A gazdasszonyunk ezt csak azért tehette meg, mert a kisfia beleadott valamennyit a zsebpénzéből a vásárlásba. Még az kéne csak, hogy a gyerekeknek kelljen kifizetni a karácsonyfát. Te nem figyelsz oda, miről beszélnek az emberek odalent?” - mondta nekibuzdulva jobbfelől az angyalka.

„Én csak gyönyörködöm a kilátásban, örülök az ünnepien megterített asztalnak és a szép énekeknek” - a balról elhelyezkedő angyalka nem hagyta, hogy elrontsák az ünnepi hangulatát. „Szép énekek! Nahát, Nevetnem kell! Ezek egyetlen karácsonyi dalt sem tudnak végig énekelni. Ehelyett kockával sorsolják ki az ajándékokat és azt is, melyik dalt kezdjék el. És persze mindig kiáltoznak, ha nem a helyes számot dobták. Hol van itt az ünnepélyesség?”

A jobb felől lévő angyalka megrázkódott, ettől megszólalt ruhája alatt a kis csengő. „De hiszen csak szórakoznak, és nem veszekszenek” - vetette közbe balról a társa.

„Szórakozás, szórakozás, mi köze van ennek a karácsonyhoz? Engem nem a szórakoztatásra teremtettek, hanem az ünnepélyességre, az előkelő és nemes célokra. Nézd csak meg, hogyan alkottak meg minket? Legfinomabb porcelánból és aranyporból. Biztosan egy vagyonba kerültünk. Most itt lógunk egy lucfenyőn, kövér kerámia-mikulások, ezüstözött facsillagok között, milyen giccses és sablonos ez a környezet!”

Ekkor erélyes hangon megszólalt valaki az alsóbb ágak közül: „Kedves angyalom, ott fenn, én még soha sem láttalak téged, viszont már öt éve hallgatom minden évben a nyavalygásodat. Ha nem tetszik itt nálunk, ugorj le, amikor leszedik a fát, majd letörik a szárnyad és akkor végre nyugtunk lesz!”

Erre felzúdult az egész ágerdő. „Mi szívesen vagyunk itt, boldogok vagyunk, hogy díszíthetjük ezt a fát.” - szólaltak fel a facsillagok.

„Boldogok vagyunk, az embereket látva, hogy csodálnak minket előttünk állva, amikor gyertyafényben tündöklünk” - szavalták kórusban a gömbdíszek. 

Ekkor egyszerre elhallgatott a kis zsörtölődő angyal és többé egy szót sem szólt, míg véget nem ért a karácsonyi ünnepi időszak.
 
Szeretnéd kifesteni a mesét? 

Nyomtasd ki az ábrát.