Szükség van a konfliktusokra
Teljesen normális az, ha a serdülő gyermekek szembe kerülnek szüleikkel. Sőt, azt lehet mondani, hogy a teljes családokban ezek a viták hevesebbek, mint a gyermeküket egyedül nevelő szülők esetében.
A csonka családokban élő gyermekek inkább úgy élik meg szüleikkel való kapcsolatukat, hogy otthon harmonikusabb a légkör és hamarabb érzik, hogy felnőtt partnerként kezelik őket. Ezért azonban nagy árat fizetnek:
- Kisebb az önbizalmuk,
- Kevésbé fejlett a konfliktusmegoldó képességük,
- Számukra nagyobb nehézséget jelent a tartós kapcsolatok kialakítása.
Dr. Kurt Kreppner a berlini Max-Planck-Intézet oktatáskutató munkatársa egy tanulmányban kívánta kideríteni, miben különböznek a kommunikációs minták ebben a két családtípusban, továbbá mi a szerepük a fiatalok szociális kompetenciájának kialakulásában.
Vizsgálati módszer
Kreppner és munkatársai egy tipikus kommunikációs szituációt vettek fel a különböző családtagokkal. Ezt félévenként 8 alkalommal megismételték. Témakártyák alapján az egyik szülőnek a család legidősebb gyermekével meg kellett beszélni egy vitás kérdést:
Pl.: „a család bizonyos tagjai nem úgy takarítják ki a szobájukat, ahogyan azt kellene.”
A kutatók videofelvételt készítettek a beszélgetésekről, és analizálták annak verbális és nonverbális elemeit.
Két ember beszélgetése közben egymás között nem csak száraz tényeket közvetít, hanem azt is kimutatja, hogyan viszonyulnak egymáshoz. Az érzelmi közelséget vagy távolságot apró gesztusokkal, a szóhasználattal és kimondott tartalmakkal jelzik.
Miben különböznek a kétszülős családok az egyszülősektől?
Az előbbi típusban az édesanyák hangsúlyozzák, hogy ők a tapasztaltabbak, Nagyon fontosnak tartják a szabályok betartását, nem félnek a gyermekeikkel való konfliktustól. Itt az „anya-gyermek” viszony dominál és inkább a tények tisztázásánál, maradnak. Ez az első pillantásra hidegnek tűnő magatartás átmenetileg negatívan hat a nagyobb önállóságra törekvő gyermek lelki közérzetére, azonban iránymutatást is ad és megvédi a túlköveteléstől.
Konfliktuskezelés az egyszülős családokban
Pontosan a gyermeküket egyedül nevelő édesanyák többségénél vált szembetűnővé, mennyire beviszik kapcsolati kudarcukat gyermekükkel szembeni konfliktusaikba. Mindkét félnek nehezére esett megmaradni a vita tényszerű tárgya mellett. A párbeszéd igen hamar érzelmi síkra terelődött.
Szemléltessük ezt egy édesanya és 15 éves fia között lezajlott vitával:
Anya: „Úgy érzem, egyáltalán nem értettél meg engem. Ehhez képest te azt szeretnéd, ha én megértenélek és komolyan vennélek téged.”
Fia: „Igen. De te vagy az anyám ugye, ha problémáid vannak, akkor fordulj a mit tudom én kihez, de ne hozzám.”
Anya: „Ezt egyáltalán nem tartom jó hozzáállásnak a részedről. Te már elég nagy vagy ahhoz, hogy…"
Fia: "Nem vagyok a lelki szemetesládád. Különben sincs kedvem a te zavaros történeteidről beszélgetni.”
A kapcsolatok felszámolhatók
A fenti vitatkozás első pillantásra egyenlő felek konfliktusa. Az anya azonban érzelmileg túl sokat követel a fiától, aki ezt pontosan érzékeli. Neki is osztoznia kellene anyja gondjainak elviselésében, támogatnia kellene őt, mint, ahogy az egy felnőtt partnertől elvárható lenne.
Az asszony túllépte a generációs korlátokat, és most csalódott, mert fia éppen ezt a korlátot hiányolja. Leplezetlenül kivehető szavaiból a fenyegetés, hogy megszakítja vele a kapcsolatot. A gyermek számára ez a vita veszélyes. Mivel ő már megélt egy válást, a gyakorlatban tapasztalta meg, milyen az, amikor megszakad egy kapcsolat.
Az utóbbi évek családkutatásaiból egyértelműen kitűnik, mennyire fontos serdülő gyermekeink számára a szüleikhez fűzödő kapcsolatok minősége, így Dr. Kreppner. A két szülő mintája azt mutatja a gyermeknek, hogy két ember két különböző álláspontot képviselhet, de ez nem ingatja meg a közöttük lévő harmonikus, bizalmi viszonyt. Ez a tapasztalat a fiatalokat saját álláspontjuk megtalálására és megvédésére fogja bátorítani, továbbá erősíti az önbizalmukat, szociális képességeiket.
A “rend őrangyalai”
A hosszútávon végzett tanulmány egyebek között azt is kimutatta, hogy a működő családok tagjai egymás között folyton nonverbális jelekkel kommunikálják az összetartozást. Előfordulhatnak ugyan heves viták, azonban ezek nem fognak a szeretet rovására menni.
A teljes családokban is nehéz időszak a pubertás, különösen az édesanyák számára. Ők azok, akik folyamatosan konfrontálódnak a szabályok megsértésével, és súlyos teherként élik meg azt, hogy rá kell szólniuk a gyerekekre. A változásnak ebben az időszakában az apáknak is igen fontos szerepük van, emeli ki Kreppner.
A tanulmány alapján megállapították, hogy az apák érzékenyen reagálnak idősebb gyermekeik szellemi képességeinek fejlődésére. A vitás helyzetekben ezt egyre inkább el is várják tőlük, megtanítva őket a felnőtthöz illő konfliktuskezelésre.
Fotó: Tammy McGary / Flickr.com
.jpg){kind=small}
