Ezt tanítjuk tudtunk nélkül gyerekeinknek a szerelemről

Jánosi Valéria | 2017-11-29 12:26

A szerelemről, párkapcsolatokról nem tanulunk semmit az iskolában (vagy legalábbis a tanórákon nem, ha a végigröhögött biológia órákat nem számoljuk). De akkor ki készíti fel a gyerekeket a szerelemre?

Ha erre a kérdésre korrekt választ akarunk adni, akkor az egész társadalom. A filmek, irodalmi művek, szerelmes regények, az internet, a diáktársak, a barátok, és persze a szülők. Amikor kamasz a gyereke, igen kevés szülő hiszi el, hogy komoly befolyással lehet csemetéje szerelmi életére. Pedig de! És a legnagyobb befolyásolás az elmúlt 10-15 évben már megtörtént, többnyire úgy, hogy észre se vettük, hogy az adott pillanatban épp a szerelemről tanítottunk meg valamit a gyerekünknek. Ha még a kamaszkor előtt áll a gyermeked, a következőkre érdemes figyelned.

Hogyan bánsz vele?

Az első és legfontosabb dolog, amit egy kicsi megtanul önmagáról, hogy mennyire szerethető. Ha a szülei szeretettel, tisztelettel bánnak vele, megtapasztalja, hogy számít a véleménye, fontos, hogy mit érez, és tiszteletben tartják a szükségleteit. Ennél fontosabbat pedig nem is taníthatunk neki a szerelemről. Hiszen ez lesz az alapja annak, hogy mit enged majd meg a párjának, és hogyan bánik azzal az emberrel, akit szeret.

Azokban a családokban, ahol megalázzák, megszégyenítik a gyereket, kiabálnak vele, folyton csak kritizálják őt, a kisgyerek azt éli át, hogy nem szerethető, és a világ legnormálisabb dolga, hogy ezt vele meg lehet tenni. Éppen ezért, amikor majd felnőttként párkapcsolatot létesít, tudattalanul is olyan társat választ, aki előállítja majd neki az otthoni, gyerekkori érzésvilágot: vagyis megalázza, bántja, megcsalja, kritizálja. Lehet, hogy szenvedni fog ebben a viszonyban, de ez lesz számára a természetes, nem is hiszi, hogy létezik másfajta kapcsolat.

Ha tehát nem akarod a gyerekedet felnőttként egy pusztító párkapcsolatban látni, bánj vele tisztelettel, empátiával, és vedd figyelembe az érzéseit, szükségleteit!

Milyen a saját párkapcsolatod?

A szerelemről az első tapasztalatait egy kisgyerek a saját szüleitől szerzi. Éveken át figyeli, szívja magába mindazt, amit ti mutattok neki arról, hogy milyen egy párkapcsolat. Lehet benne nevetni, spontán módon szeretni, érzéseket kifejezni? Beletartozik a csók, ölelés, kézfogás? Vagy azt látja, hogy a szüleinek nincs egy kedves szavuk sem egymáshoz, sőt folyamatosan bántják, kritizálják egymást? Esetleg elváltak, vagy anya/apa évek óta egyedül él?

Egy ismerős hölgy mesélte, hogy egy rokon kisfiú náluk töltött pár napot, és egyszer odafordult a vendéglátó házaspár férfi tagjához, és megkérdezte tőle: „A te feleséged mikor sír?” A férfi próbálta megtudni, hogy egyáltalán hogyan merül fel egy 5-6 éves kisfiúban ez a kérdése, mire megtudta, hogy a kisfiú anyukája állandóan sír, mert annyira rossz volt a kapcsolata a férjével. Ennek a fiúcskának az volt a természetes, hogy a nők/feleségek sírnak, mert a párkapcsolat fájdalmak forrása.

Amikor tehát rosszul működő, fájdalmas viszonyban élünk, mintát mutatunk a gyerekeinknek arra, hogy milyen egy párkapcsolat, sőt különféle megoldási lehetőségeket is tanítunk nekik – anélkül, hogy ennek egy percig is tudatában lennénk.

Hogyan beszélsz a szerelemről és a másik nemről?

Tudattalanul mély hiedelmeket ültetünk el a gyerekünk fejében, lelkében akkor, amikor a tapasztalatainkat osztjuk meg velük a párkapcsolatról és a másik nemről. Volt egy ismerősöm, akit az édesanyja arra tanított, hogy „előbb tanulj, lányom, utána ráérsz pasizni!”
Ez a lány egyik diplomáját szerezte a másik után, és már 37 éves is elmúlt, mire ráébredt, hogy már eleget tanult, lehet, hogy most már engedélyt adhatna magának a randizásra.

Ehhez hasonlóan káros mondatok lehetnek a következők is:

„A nők csak a pénzedet akarják.”
„Minden férfi szemét, agresszív.”
„Egyedül élni biztonságosabb.”
„A párkapcsolat az alkalmazkodásról és a lemondásról szól.”

Szülőként érdemes felülvizsgálni, hogy mi mindent mondunk/mondtunk a gyerekünknek erről a témáról. Biztos, hogy igazunk van? Vagy lehetséges, hogy a saját rossz tapasztalatainkat általánosítjuk?

A fenti mondatok nyilvánvalóan azért hangoznak el egy szülő szájából, mert jót akar a gyerekének, meg akarja őt óvni azoktól a keserves tapasztalatoktól, amiken ő maga végigment. Csakhogy ezek a mondatok mélyen elülnek a gyerek lelkében, és amikor majd párt keres, kapcsolatban él, lépten-nyomon ott fognak visszhangozni benne. Lehetséges, hogy ezek a szorongások, félelmek fogják visszatartani attól, hogy boldog legyen a kapcsolata.

Őszinte beszélgetések egy kamasszal a szerelemről

Ideális esetben szülő és gyermeke között van egy őszinte, bizalmi viszony, ami azt jelenti, hogy a gyerek bármilyen kérdéssel, problémával fordulhat a szülőjéhez, és cserébe nem kritikát, megdorgálást, hanem őszinte, nyitott érdeklődést kap. Ha egészen kicsi kortól ilyen a gyerek-szülő kapcsolat, akkor a kamaszkor zűrjében, szülőktől való elzárkózásában is tudhatja a tinédzser, hogy a szüleihez bármikor fordulhat. És ha nagy a baj, akkor meg is teszi.

Ha viszont a gyerek azt gondolja, hogy a szülője úgysem érti meg az ő világát, ha lesajnálja a választásait, az ízlését, akkor egészen biztos, hogy nem a mamával, papával fogja megbeszélni az első szerelem fájdalmas nehézségeit. Pedig ekkor van még a szülőnek egy utolsó nagy esélye arra, hogy a szerelemről, párkapcsolatokról tanítson valamit a gyerekének. Persze nem didaktikus módon, kinyilatkoztatások formájában – ettől a legtöbb kamasz azonnal forgatni kezdi a szemét, és „hű, de gáz vagy anya!” felkiáltással kiviharzik a szobából.

Sokkal többet segítünk a tizenévesnek azzal, ha észrevesszük, hogy szomorú, szó nélkül meghallgatjuk a történeteit, és okoskodás helyett együtt keresünk a problémákra megoldást. Bízzunk egészen nyugodtan abban, hogy a kamasz gyerekünk a legjobb szakértője a saját életének! Lehet, hogy nem elsőre talál majd rá a probléma megoldására, és előfordulhat, hogy többször is rá kell kérdeznünk, hogy a megoldási javaslatainak szerinte mi lesz a következménye, de előbb-utóbb találunk olyan megoldást, amit a sajátjának fog érezni. Ezt pedig úgy értük el, hogy nem adtunk neki tanácsot, egyenrangúnak kezeltük, megőriztük sőt fejlesztettük az önbecsülését, hiszen maga találta ki a szerelmi problémájára a saját megoldását.

Kapcsolódó cikkünk: Mit tehetsz, ha kamasz gyermeked elhagyja a szerelme?

Sajnos nem sokat segítünk a gyereknek azzal, ha a saját bevált bölcsességeinket hangoztatjuk a szerelemről és a párkapcsolatról. Egyrészt ezek a mondatok a saját fájdalmas történeteinkből származnak, egyáltalán nem biztos, hogy minden körülmények között igazak, másrészt pedig újabb hiedelmeket ültethetünk el vele a gyerek fejében.

Fotó: freestocks.org / Pexels