Éberen őrzi álmunkat, és reggel is a hangjára ébredünk. Gyermekeink már nem is tudnak elindulni otthonról nélküle, sőt, mi sem merjük elengedni őket a telefonjuk nélkül. A "mi időnkben" elvárás, hogy mindenki, de főleg a gyerekeink elérhetőek legyenek. Ha a régészek majd egyszer sok-sok évszázad múlva megtalálnak minket, nem őrlőköveket, de nem is játék babákat fognak kiásni, hanem telefonokat. Visszük magunkkal utazáskor, evéskor, talán még a fürdőszobába is.
Hasznos szerkezet, ez nem kétséges, de meg kell tanulnunk, és gyerekeinket is meg kell tanítanunk vele és nélküle is élni. A világ szinte összes problémája szűken értelmezve határátlépési vita. A társas érintkezéseknek épp a határátlépések elkerülése érdekében megvan a maga koreográfiája, melyet jogszabályok és az etikett ír elő. Az udvariasság azonban idáig még nem tért ki a telefonhasználat előírásaira. Ha létrejönne egy egyezményes mobilkódex, volna mihez alkalmazkodni, mire hivatkozni, vagy egyáltalán, mitől eltérni. Sok esetben az is előrelépés lehet, ha kialakul egy közös hivatkozási alap, amit később még lehet finomítani. Esetleg családon belül is kialakítható, nem kell megvárnunk a kék könyvet.
Mi az, amit meg kell tanítanunk a gyermeknek, hogy mobilhasználatával ne lépje át a mások határait?
Alapvető elvárás, hogy társaságban, vagy közterületen ne hallgassa hangosan. Minden mobiltelefonhoz van fülhallgató, és bár a szemünket be tudjuk csukni egy nem kívánt látvány elől, az emberi fül sajnos nincs ilyen védelmi eszközzel ellátva. A mobiltelefonok miatt a városi ember folyamatosan részt vesz a mások életében, kéretlen szereplője lesz krízishelyzeteiknek, vitáiknak, örömeiknek. Magyarázzuk el a gyereknek, hogy ez megterhelő lehet mások számára, a figyelem effajta kikényszerítése modortalanság. Keressük meg a figyelmi igény kielégítésének valós lehetőségeit, mint zenei, vagy sportteljesítmény sikere, iskolai versenyek, családi dicséretek, különös tekintettel a szülői figyelemre, melyet még csak megszerezni sem kell, hanem adott.
Természetes, hogy színházban, múzeumban, iskolában, vagy online óra alatt a telefon legyen kikapcsolva. Ha a laptop szintje alatt a bejövő üzenetekre fordítja a figyelmét gyermekünk, a megosztott figyelem intenzitása csökken, így értelmetlen az óra, és a tanár számára is nagyon zavaró lehet. Ez a viselkedés egyébként is azt sugallja a másik ember – legyen az tanár, vagy ismerős, esetleg rokon – számára, hogy az ő mondanivalója, társasága nem bír akkora értékkel, hogy teljes figyelmet kapjon.
Legyen a csengőhang mértékadó.
Merénylet a környezettel szemben a gyereksírás, vagy macskanyávogás, mint csengőhang, és a dobszóló sem környezetbarát ötlet. Halkíttassuk le a billentyűzet hangját, elég zajterhelés éri szervezetünket így is.
Társaságban egyáltalán nem illik mobilozni, a társaság önmagában egy örömforrás – közvetítsük azt, hogy legyen ez elég. A közösségi oldal böngészése maradjon meg magányos elfoglaltságnak, hisz mi szükségünk virtuális társaságra, ha ott van a valódi közösségünk? Ha mindig egy nem valós térben mozgunk, akkor nem éljük az életünket, csak megosztjuk róla a képeket, posztoljuk, kommenteljük, csak épp részt nem veszünk benne. Ha mégis hívást kap ilyenkor a gyermek, beszéljen halkan, röviden, óvja a baráti körét a számukra nem jelentős hívás kiváltotta üresjárattól.
Az étkezések egyáltalán nem alkalmasak az evés közbeni böngészésre. Ha a gyermek megérkezik az ebédhez, majd egy szűkszavú „bocsánat” –felkiáltással a telefonjába merül, beszéljük meg vele, hogy a bocsánatkérés nem egyfajta bérlet, amit felmutatva bármi bántó viselkedést elő lehet venni. Az étkezés az együttlétről szól, bár az ma már vitatott, hogy a magyar ember evés közben beszél, vagy beszéd közben esetleg eszik, de evés közben biztosan nem mobilozik.
Biztassuk gyermekünket arra, hogy telefonáláskor ne használja az sms lerövidített szavait, ne mondja, hogy „szasz”, és „figyi”. Ha valakivel beszélünk, adjuk meg neki a teljes szó használata által nyújtott tiszteletet. Fogadtassuk el gyermekünkkel, hogy köszönéssel kezdje a hívást, és várjuk el tőle a búcsúzást.
A telefonálás társas kapcsolataink része, eszköze, azonban nem a kapcsolataink célja. Ez a lényeges különbség az, aminek megértetése fontos szülői feladatunk.
Fotó: mentatdgt-től a pexels.com-on
.jpg){kind=small}
