„Könyörögve kérem az anyákat, ne vasaljanak!” – szokta mondani Vekerdy Tamás, gyermekpszichológus. Véleménye szerint a vasalás időpocsékoló és idegörlő tevékenység, minden felesleges házimunka iskolapéldája. A konkrét kijelentéssel lehet, hogy többen vitatkoznának – nem egy olyan ember van, aki kifejezetten kikapcsoló időtöltésnek tartja a vasalást –, de a lényeg nem is ezen, hanem a filozófián van: ne legyünk maximalisták, vegyük észre, mi fontos és mi nem a család életében, és ha választani kell, hogy a gyerek lelke legyen ápolva vagy a nadrág kivasalva, habozás nélkül válasszuk az első lehetőséget.
Az élet ugyanis megváltozott körülöttünk. Mások a körülményeink, mások az igényeink. Egy gyermek akkor lesz rendben, ha a szülei is rendben vannak, márpedig egy agyonhajszolt, a munkájában és a háztartásvezetésben egyaránt a maximumra törekvő anya mellett ez nehezen elképzelhető. Ilyenkor fordul elő, hogy az esti órákban hazaeső, majd rögtön a házimunkával foglalatoskodó szülő inkább levágja a tévé elé a gyerekét, mert semmi energiája nem marad már arra, hogy vele foglalkozzon.
A pszichológus azt tartja ideálisnak, ha az anya "kemenceszerűen" otthon van, finomakat főz, és mindig van ideje a gyerekeire. Úgy gondolja, ezért érdemes anyagi áldozatot is hozni. Ugyanakkor az is fontos, hogy az anyának legyen ideje időnként „szabadságra menni” a gyerekek mellől: egy-egy este a férjével vagy a barátnőivel feltölti energiával, és a továbbiakban a gyerekeihez is türelmesebb tud lenni.
A legnagyobb problémát véleménye szerint az okozza, hogy noha a világ rohamosan változik, az emberi agy ugyanolyan maradt. Egy gyereknek ma is ugyanarra lenne szüksége, amire kétezer éve: rengeteg mozgásra, szabad játékra, elmélyült képzelődésre. Ehelyett korlátozzuk a szabadban töltött idejüket, csendben tartjuk őket, s hogy ne nyugtalankodjanak, leültetjük őket a képernyő elé. Ez rövid távon hatásos módszernek is látszik, azonban az idegesség más utakon tör ki: a gyerek kényszeres mozdulatokat végez, a körmét rágja, rázza magát.
Hasonló a helyzet a rengeteg különórával, amelyeket szintén a gyerek idejének lekötése céljából veszünk igénybe. A minden szabadidejétől megfosztott gyerek – alkatától függően – vagy agresszívvé válik a rengeteg frusztrációtól, vagy magába fordul, és depressziós tüneteket kezd mutatni. Agresszió alatt nem csupán a fizikai erőszakot kell érteni: a szóbeli támadás napjainkban sokkal jobban átjárja az életet, sokkal elfogadottabb széles körben, pedig ugyanolyan mérgező.
A gyerek fejlődéséhez elengedhetetlenül fontos, hogy elmélyült játék közben működésbe lépjen a képzelőereje, és maga gyártsa a belső képeket. A televízió a készen adagolt képekkel elnyomja ezt a folyamatot. Ez igaz a legszebb természetfilmre is, ezért Vekerdy iskolás kor alatt még az ilyesmi nézését sem tartja kívánatosnak, később pedig legfeljebb napi 20 perc tévézést ajánl, lehetőleg azt is a szülővel közösen.
Míg egy bizonyos kor felett a gondosan megválogatott televíziós program már nem okoz gondot, a hírműsorok és erőszakos filmek minden életkorban romboló hatással vannak a gyerekekre – különösen azokra, akiket érzelmileg elhanyagoltak. Az akció- és horrorfilmek mellett ugyanis a híradóból is válogatás nélkül ömlenek a szörnyűségek, és az ilyen információknak kitett gyerekek frusztrációja a végén valódi agresszióban robban.
Kép: Brett Sayles / Pexels
.jpg){kind=small}
