“Az a hallgatóság, amelyet a kezem alá a középiskola küld, minden vele született tehetsége mellett is, kevés kivétellel, nem csak tudós képzésre, hanem minden nemű felső kiképzésre teljesen alkalmatlan. Annak az előzetes kiképzéséről el lehet mondani a rövid orvosi jelentés szavait: az operáció sikerült, a beteg meghalt” – jelentette ki szomorúan.
Azóta majdnem 100 év telt el, azonban a mondatok igazságtartalma szíven üthet minket, és talán a veretes megfogalmazás is fájdalmat ébreszthet, hiszen ma már kevés tanévnyitón hallhatunk ennyire megérlelt gondolatokat, többszörösen alárendelt összetett mondatokat, melyekben nem törik meg a logika íve…
Szent-Györgyi Albert, akiről kevesen tudják, hogy sosem volt sem tökéletes viselkedésű diák, sem átlagos idegrendszeri fejlődésű gyermek, felnőttként sokszor fogalmazta meg kételyeit az iskolai rendszerrel kapcsolatban.
„Nagyon buta gyerek lehettem. Velem szinte semmi sem történt. Az iskolában állandóan csak magoltam. A könyveket gyűlöltem. Senki sem tanított arra, hogyan éljek. Senki sem mutatta meg, milyen csodálatos dolog tanulni, megérteni a körülöttünk lévő világot, alkotni valamit” – fogalmazta meg.
Házitanítót kellett mellé fogadni, hogy meg ne bukjon az iskolában, később mégis ő volt az, aki a legnagyobb hatást gyakorolta a nemzetközi tudományos életre. Szintén ritkán hallunk róla, hogy a tudós verseket is írt, amik a tudomány és a líra váratlanul közös nyelvén szólalnak meg.
Szent-Györgyi Albert évnyitó beszéde azért lehet 100 év után is akkora hatással ránk, mert mintha semmi nem változott volna azóta, akár ma is mondhatta volna.
A beszéd a Nobel-díj elnyerése előtt hét évvel hangzott el, de úgy tűnik, az iskolai oktatással kapcsolatos problémák az eltelt évek alatt sem oldódtak meg.
“Hogy az iskola mit ad a mi elvett drága kincsünkért, a kivert érdeklődésért, a megcsonkított egészségért, az elnyomott szabadságért és önállóságért, azt nekem, sok érdeklődésem ellenére sem sikerült kinyomoznom” – mondta.
Adolf Ferrier iskolaszociológus Szent-Györgyi Albert kortársaként már ezelőtt 100 évvel is a hagyományos iskolai oktatás alapgondolatával szembe menve egy cselekvő iskola alapjait próbálta kidolgozni.
Ferrier így gondolkodott a hagyományos iskoláról:
- a tudásátadás az ismétlésen és a memorizáláson alapszik a logikus értelmezés helyett
- a központi figurája nem a gyermek, hanem a tanár
- a fizikai és pszichológiai szükségleteket nem veszi figyelembe, nem engedi a gyerekeket mozogni, beszélni
- a diákok passzívak a saját tanulási folyamatukban,
- nincs lehetőségük tapasztalatokat szerezni, kísérletezni
- nem biztatják őket együttműködésre és egymás megvédésére
- versenyhelyzetet teremt közösség helyett
- kész tudást nyújt saját tanulás helyett
- az oktatás nem segíti a társadalmi változást, bebetonozza a társadalmi helyzetet
- nem épít méltányosabb világot
- alkalmazkodásra tanít, nem megkérdőjelezésre.
A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert óta két Nobel-díjast is adott a világnak. Hogy ők az oktatási rendszerünk eredményeképpen, vagy épp annak ellenére érték el a sikert, az oktalan találgatás lenne. 18 magyar kötődésű Nobel-díjasunk van, és közülük mindössze ketten kapták a díjat itthon végzett kutatásért.
„Mentsd meg értelmüket,
Hogy romlásom ne ronthassa meg őket,
Mentsd meg életüket,
Hogy a másra fogott fegyver ne őket érje,
Szüleiknél jobbak lehessenek,
Hogy majd felépíthessék saját világuk,
Szép, tiszta, méltányos, jót akaró világot,
Hol béke és szeretet uralkodik
Örökké.”
Szent-Györgyi Albert: Ima (részlet)
Indexkép: Depositphotos.com
.jpg){kind=small}
