Az angol kisiskolások nem cipekednek

Az illetékeseknek el kellett dönteniük, hogy figyelembe veszik-e az egészségügy figyelmeztetését, és változtatnak, vagy egy gerincferdüléses nemzedék nő fel. Meg is tették a magukét, és így a gyerekek csak néhány papírlapot, néha egy-egy füzetet, egy üzenőfüzetszerűséget és az uzsonnájukat viszik magukkal. Ehhez biztosan több mindent meg kellett változtatni. Nincsenek a kicsiknek tankönyveik, pláne nem kemény fedelűek. Aranyos kis mesefüzetekből tanulnak olvasni, az iskola szerez be belőlük fajtánként tíz-tizenöt darabot, szabadon lehet belőlük választani, hazavinni, és a szülő igazolja, hogy elolvasta a csemete otthon. Ezek nem túl drága nyomdatechnikával előállított színes, képes füzetek. A kezdőknek csak egy-egy mondat van oldalanként, a haladóknak bonyolultabb történet. Így nem kell cipelniük szeptemberben a jövő májusi tudnivalókat.
Angliában az iskolák körül sok az önkéntes segítő, akikből mindig verbuválódik olvasásgyakorló partner. Személyre szóló törődés a kicsiknek, hasznos elfoglaltság nyugdíjasoknak, pedagógusnak készülő középiskolásoknak. Nem láttam kifejezett olvasásórát sem. (Mint ahogy kínszenvedéses írás- és számtanórákat se, és persze nincs matekkönyv sem.)

Nagy sikerélmény "kiolvasni" egy könyvet a véget nem érő olvasókönyv helyett. Az olvasókönyvek anyaga rendszerint jeles íróink kiváló írásaiból tevődik össze, azok rendszerint meg is vannak otthon egyéb kötetekben, de a helyi könyvtárban mindenképp. Rá kell szoktatni a gyerekeket a könyvtárra. Tudom, nem egyszerű változtatni, de van minta.