Miután mindenki tudja, hogy hajdanán világhírű volt a magyar bor, szállították is azt a szomjas lelkeknek a világ négy tája felé. Többek között az udvari szállítók vitték szekérszámra a jó nedűt a Habsburg háznak is. Különösen a Ság hegy vidékéről, mert azt tartotta a fáma, hogy ez a bor „fiúcsináló”.
Igaz, nem igaz, az akárhány éves háború folytán megszűnt a borexport „sógorékhoz”.
Komoly probléma emésztette az udvart a királynővel az élen, hogy mi lesz az utódlással. Míg valamelyik udvari nagyokosnak eszébe jutott a Ság hegyi bor. „Vesztenivalónk nincsen!” felkiáltással, csengő aranyakkal megtöltött zsebbel követet küldtek azokhoz a nyakas magyarokhoz, hiszen csak kellő dotáció szükséges az üzlet létrejöttéhez.
Vitték is a bort lóhalálában fel Bécsbe a királynő asztalára. Láss csodát nemsokára megszületett a trónörökös II. Lajos a „kalapos”.
Igaz, nem igaz, azóta isszák is lelkesen a helybéliek, közben huncutul mesélvén a régi történeteket, tátsa a száját a messziről jött vendég.
Erről a meséről jutott eszembe, hogy egy hozzáértő „ság hegyi” borosgazda szép cirádás üvegekbe töltve a nedűt e mesével megfűszerezné és elküldene belőle egy-két kartonnal a királyi családnak emelvén magyar bor hírét a világban pláne, ha fiú utóddal örvendeztetnék meg II. Erzsébetet. Valamint a boros gazdának is biztos megengednék, hogy ráírja az üvegekre „Angol Királyiház szállítója”.
Miután sajnos ilyen ismeretségem nincsen, ötletem a pusztába kiáltott szó marad!
Fotó: piqs.de
.jpg){kind=small}
