Nagy port vert fel néhány éve, hogy világszerte egyre több művészi hajlamú anya döntött úgy: a túlsminkelt, már-már félelmetes arcú babáknak új arcot, egyben kislányosabb és természetesebb megjelenést varázsol.
Magyarországon a projekt Rebaba néven fut, és egy háromgyermekes édesanya, Tihanyi-Horváth Lilla foglalkozik vele.
Lilla naptára hónapokra előre tele van megrendelésekkel. Hosszú sorokban küldik neki a szülők gyermekeik agyonsminkelt, kihívó ruhákba öltöztetett babáit, hogy emberi, kislányos külsőt adjon nekik. Olyat, amivel utána a gyermek örömmel játszik, mert a babában valaki magához hasonlót lát viszont.
Lilla a Szeretlekmagyarorszag.hu-nak elmondta: külföldi ötlet nyomán kezdett bele a babák átalakításába. Néhány éve ugyanis több hírportál is megírta, hogy az anyáknak elegük lett a kihívóan sminkelt babákból, ezért lemosták róluk a festéket, kifésülték a hajukat, és kislányos ruhákba öltöztették őket. A legtöbben még arra is odafigyeltek, hogy a bababarcokon legyen valamilyen apró szépséghiba: szeplő, szemüveg vagy kihullott tejfog helye. Így a gyerekek végre nem egy távoli bombanővel, hanem egy magukhoz hasonló kislányt ábrázoló játékkal játszhattak.
Hogy hasonlóra itthon is bőven van igény, mi sem mutatja jobban, mint hogy hónapokat kell várni, mire az ember kézbe veheti a saját Rebaba játékát. Lilla mindig egyedi megrendelés alapján dolgozik. Mint elmondta, legnépszerűbbek az úgynevezett képmás babák: ilyenkor a szülő küld fényképet a gyermekéről, ami alapján Lilla dolgozik. Ha nincs ilyen kérés, akkor mindig belső inspirációból, pillanatnyi hangulattól vezérelve születnek meg a kislányarcok. Két egyforma játék még soha nem került ki a kezei alól.
A babák elkészítése sok időt vesz igénybe. Arcukról a sminket lakklemosóval kell eltávolítani, ezt követi a vonások megrajzolása hajszálvékony ecsettel. A ruhácskák gyapjúból és pamutvászonból készülnek, mind egyedi díszítéssel, a cipők pedig bőrből.
Képek: Facebook / Rebaba - Újjáalkotott babák
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva: