Decemberi tündérország

 Sok a dolog, sok az intézni való, sok a gond a közelgő ünnepek előtt.

Érdemes kicsit lassítanunk. Elszalad mellettünk a „lényeg”, ha nem figyelünk, főként, ha gyerekek vannak a családunkban. Hisz azt szokták mondani, gyerek nélkül nincs igazi karácsony.

És valóban, semmivel sem pótolható azoknak a reményteli, csillogó tekinteteknek, a csodaváró gyerekszempároknak a látványa. Az ember maga is gyerekké válik abban a pillanatban, amikor őket látja. Hit, bizalom, szeretet, döbbenet, boldogság - s egy kis ijedtség is, hát persze – ki tudná felsorolni mindazt, amit a kicsik szemében felfedezhet a figyelmes felnőtt szemlélő.

Ugye Te is láttál már ilyen csodaváró-csodalátó gyerekszempárokat kedves Olvasó?

Talán könny szökött a szemedbe, talán eszedbe jutottak régi karácsonyok, nagyszülők, akik már rég elmentek, de egykor veled álltak ott a nagy fa körül, és együtt énekeltétek a Mennyből az angyalt, a Csendes éjt. Csillogó, reményteli gyerek tekintetek, akik számára a világ legtermészetesebb dolga, hogy anya bemehet segíteni az angyaloknak, mert az angyalok szeretik az édesanyákat, nekik megengedik, hogy segítsenek a karácsonyfa díszítésében, a csomagok elrendezésében.

 Mennyire jó látni azt a hitet, tisztaságot, örömet a gyerekek szemében!

 Mennyire jó lenne, ha felnőttként húsz-harminc év múlva, édesapaként vagy édesanyaként ugyanilyen hittel, örömmel és tiszta tekintettel várnák a decembert. Mert jó készülni a karácsonyra, jó feldíszíteni a környezetünket – és persze a szívünket.

A hagyományokban az a csodálatos, hogy időről időre megismételjük a rituálét, időről időre újrateremtjük a csodát: mézest sütünk, diót törünk, gyertyákat gyújtunk, ajándékokat gyártunk.

 Kodály Zoltán, aki ebben az évben advent idején, 2007. december 16-án lenne 125 éves, az egyik legnagyobb magyar zeneszerző, zenetudós, népzenekutató - népzenegyűjtőnk szerint "Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem teremti magának."

 A hagyomány a kultúránk része. A hagyomány ismétlődés, az ismétlődés biztonságot ad. Harmóniát, békességet. Ezért ragaszkodunk a hagyományokhoz olyan sokan, ezért maradtak meg évszázadokon át. Vigyázni kell rájuk. Mert a hagyomány gyakorlása boldogságot ad nekünk. Nincs más dolgunk, mint ápolni egy kicsit és ellent tartani annak, amit ránk zúdítanak a világból.

 Tudom, hogy nehéz.  Rafinált, cinikus, pénzhajhász reklámhadjáratok között a karácsonyra felkészülni, annak igazi üzenetét megérteni valóságos művészet, de talán épp ezért legyünk ebben a néhány hétben mindannyian művészek!

 Vagyis lássuk kicsit másképp a világot! Éppúgy, mint a művészek! Bátran, szabadon, merészen! Találjuk ki azt a bizonyos decemberi tündérországot, amiben nincs idegeskedés, nincs kapkodás, nincs veszekedés – harmónia, békesség, biztonság van.

 Azt a bizonyos decemberi tündérországot mi teremtjük meg, bennünk lakozik. Nem tudjuk megvásárolni, ezt nem pénzért adják…

 Vegyük ölünkbe a gyerekeinket és mondjunk el nekik eggyel több mesét, mint amennyit szoktunk. Énekelgessünk esténként mosogatás, pakolás, ágyazás, fürdetés közben a gyerekekkel karácsonyi énekeket. Ha nem emlékszünk a szövegre, dúdoljuk a dallamot, előbb-utóbb be fog ugrani a szövegfoszlány, így már könnyebb utánanézni!

 Ha már Kodálynál tartottunk, ne felejtsük el a mester egy másik rendkívül fontos üzenetét: „Az anya nemcsak a testét adja gyermekének, hanem a lelkét is a magáéból építi fel!”

 Énekeljünk, ne szégyelljük megmutatni a hangszíneket, a játékosságot. Bátran keressünk mondókákat, énekeket, ölbeli játékokat soroló gyűjteményeket a könyvtárakban vagy az interneten – de ha tehetjük, keressünk olyan közösségeket, ahol megszólalnak a gyerekdalok, a mondókák, az ölbeli játékok, a népdalok, hiszen a magyar népdal a mi zenei anyanyelvünk.

 Törjünk meg minden este 20 szem diót, gyűjtsük a karácsonyi süteményhez valót – ha elfogy a konyhaasztalnál, az sem baj, a mézbe mártogatott diónak ki tudna ellenállni?

 Rajzoljunk, fessünk velük hétvégenként, vagy esténként – ahogy ráérünk, és kedvünk van. Mikulást, angyalt, karácsonyfát, betlehemet – bármit. Nem az a fontos, mit, nem az a fontos, hogy szép–e vagy sem.

A fontos az, hogy együtt készítsük, hogy rájuk figyeljünk, hogy adjunk nekik egy-egy órát magunkból.

 Ne verjük magunkat nagy költségekbe! Ne változzunk át dekoratőrökké, lakberendezőkké, takarítónőkké, szakácsokká, cukrászokká, virágkötőkké – hiszen mi elsősorban szülők vagyunk, és elsősorban erre a minőségünkre van szüksége a gyermekeinknek!

Ne féljünk, menni fog! Az angyalok segítenek!  Mert az angyalok szeretik az édesanyákat.

Hazay Tímea
Ringató foglalkozásvezető, pedagógus

A Ringató program központi lapja: www.ringato.hu