Szia Laura!

Igazad van, bocs, sajnos későn olvastam, amit írtál.

Sziasztok!
Első gyermekemmel 2008. március 11-re voltam kiírva. Január végén elkezdtem görcsölni, vérezni, ezért be kellett feküdnöm egy hétre a kórházba, ahol sok-sok magnézium-infúziót majd tablettát kaptam. Sikerült is benntartani a babát.
De nem sokáig...mert Bálint-napi ajándékként (02.14.) viharos gyorsasággal, közel egy hónappal korábban megszületett a kisfiunk.
Reggel 9-kor arra ébredtem, hogy pezsgősdugó pukkant a hasamban. Á, biztos álmodtam...de ahogy lehengeredtem az ágyról, már be is köszöntött az első fájás, és elkezdett szivárogni a magzatvíz is. Szóval, akkor az a magzatburok volt. Hát jó, akkor szülünk:-) Párom ébred, azonnal éber lesz, én meg irány a zuhany. Közben próbálom összefoglalni gondolataimat: még nincs kész a kórházi csomag, még nincs eldöntve a gyerek neve sem. Közben fájások már 5 percesek, majd 4, és egyre hosszabbak. Két fájás közt csomagolás, kapkodás, röhögés. Fájások alatt szenvedés. Fél 11-kor sikerül is elindulnunk...Budáról Zuglóba, a legnagyobb dugó idején...egyik híd reménytelen, másik híd...még inkább...akkor irány az Árpád-híd, ott is a villamossín:-) Én közben leszaggatom a kárpitot az autóban, de legalább a nevet megszüljük:-) A kórházba érve fel sem tételeztük, hogy van lift, irány hát a jól bevált magas 2. és feledik emelet:-), csak sportosan...hétrét görnyedve, meg-megállva:-))
Odaérünk végre, irány a szülészet: "azt hiszem, szülni fogok..." Innentől nagyon felgyorsultak az események.
A vajúdót kihagytuk, felesleges időtöltésnek tűnt labdán ücsörögni...) járkáltam egy kicsit, wc-n ültem, ahová beszóltak, hogy igyekezzek, ne ott akarjam megszülni a gyereket. Zuhany, majd újabb séta, a többi, függönnyel elválasztott szülő"szoba" előtti folyosón, végül szülőszék. Fájt, nagyon fájt, pláne a fájások alatti vizsgálat. Dokim megjön, közli, egy óra előtt meglesz a baba. Ettől megvigasztalódtam kicsit, de amikor bekötötte az oxytocint, nem szerettem őt...mert a fájások erősödtek. De hamarosan beköszöntöttek a tolófájások. Bejött még egy doktornő is, aki rákönyökölt a hasamra - nem értettem, miért kellett. A szülésznő és a párom végig segítettek, bár már nem tudtam, kire figyeljek. Igazából minden összefolyt, a részletekre alig emlékszem, a páromtól tudok mindent. Azt gondoltam, hogy én ezt már nem tudom végigcsinálni, valaki fejezze be helyettem...:-) Amikor gátmetszés történt, már észre sem vettem.
Végül valóban, egy óra előtt (12 óra 55-kor) meg is született a kicsi fiam, alig több, mint két kilóval és 49 cm-rel (2300 gr). Sírtam a megkönnyebbüléstől és a boldogságtól, és imádtam az egész világot:-)))
A második csemetém egész másképp született, de az ő története már egy másik történet - most mennem kell, mert szólít a kötelesség egy lassan kétéves örökmozgó és egy másik, két hónapos, éhes kis csomag formájában:-)

Sziasztok!

Nagyon jó, hogy leírtátok a történeteiteket!
Egyik-másikra biztos szívesen reagálnának mások is, ezért kérlek, ne az üzenőfalra írjátok, hanem nyissatok itt, a közösségen belül egy-egy új fórumtopicot - ahogy mozsara is tette! A topic címe lehetne a baba neve, vagy a Tiétek, hogy ne mindet "szüléstörténetnek" hívjuk!

Harmadik gyermekemet vártam.Kereken a kiírt időpont reggelén, fél6-kor valami görcsökre ébredtem, de nem éreztem szülési fájásoknak hisz az előző kettőnél rendszeresek voltak a fájások.Vele pedig hol 8perces, hol 2perces fájások voltak.Felhívtam drága doktoromat, aki mondta menjek be azért a kórházba megnézzük mi is a helyzet.Tapasztalat az előző kettővel, gondoltam nem sietem el a dolgot.A párom elment dolgozni a nővéremet kértem meg, hogy kisérjen be.Akkor még mindig nem szülésre készültem.Fél 9 körül beértünk, egyből felküldtek a szülőszobára, hogy szülünk.Semmi fájásom nem volt akkor még.Háromnegyed 10-kor kezdtem érezni, hogy itt tényleg baba lesz.Doktor úr sehol, nem lehet elérni.Szülésnő :na akkor ketten szüljük meg ezt a babát.Szerintem erre nem csak én reagáltam úgy ,hogy inkább megvárnám a doktorurat.A nővérem szegény, nem gondolta, hogy ilyen hamar baba lesz és abban sem bízott, hogy láthatja hogyan érkezik meg a kistörpe.Láttam rajt, hogy mennyire sápadt,és 2fájás között vele voltam elfoglalva nehogy rosszul legyen 10 órakor megérkezett doktorbácsi,én mintha megnyugodtam volna, egyből tolni kezdtem, szóval amire bemosakodott és odajött hozzám a pici feje már kint volt.10óra 5perckor megszületett az én kis szőke hercegem.El sem akartam hinni, hogy én meg otthon akartam maradni 10ig, hogy a párom majd akkor bevisz a kórházba.Azaz amire ő hazament volna értem én már hívtam, hogy megvan a baba.

Sziasztok!

Az első gyermekemet 2001-ben szültem.Olyan terhességem volt ami a "nagykönyvben meg van írva".Apukás szülést terveztünk, így 2001 március 07-én, reggeli 6 órakor a párom is csatlakozott hozzám a szülőszobán.Mondanom sem kell, hogy éjszakás műszak után jött haza.Az egész vajúdás, sőt a szülés is mindössze 2 óra alatt lezajlott, de annál intenzívebb volt.Miután az orvosom burkot repesztett azután kezdődött a buli.A vajúdás alatt azt sem tudtam állni vagy feküdni jobb, gondolom sokan vagyunk ezzel így.Miközben fel-le "pattogtam a férjem próbált követni mert szegénykém álmos, bedagadt szemekkel próbálta a derekamat és a hátamat maszírozni.Tökéletes segítség volt, nagyon ügyes volt,én azóta is megköszönöm neki, hogy nem engedett egyedül elindulni ezen az úton.Én nem voltam álmos, inkább nagyon izgatott, mert már nagyon szerettem volna magamhoz ölelni az én pici babámat.Mintegy másfél órás vajúdás után VÉGRE felkerült a szülőágyra a lábtartó.Jött az orvos utasítása, hogy nyomhatok, de csukjam be a szemem.Az első nyomásnál nyitva felejtettem és a nyomási technikám sem volt éppen "tökéletes".Nekiugrottunk mégegyszer.Ahogy a filmekben lehet néha látni, nagyon vicces volt, még az én számomra is.Az orvos a mellkasomon, a férjem a fejemet nyomta előre úgy hogy majdnem kitört a nyakam(a drágám ő ezt fejtartásnak mondta)és egyszerre kiabáltak rám."csukd be a szemed!"Úgy megijedtem, hogy a második nyomásra megszületett a 39. hétre 3100 grammal,51 cm-rel a mi egészséges, édes, pici, gyönyörű kislányunk, Rebeka.Rögtön a mellkasomra tették ami a világ legcsodálatosabb élménye volt.Azóta már 9 éves nagylány.A terhességem alatt kb.a nemét illetően 5x változott az orvosok véleménye.
A második gyermekem 2007 február 14.-én jött a világra.Sajnos a terhességem nem volt olyan felhőtlen mint Rebinél, nála megindították a szülést mert a méhszájam már teljesen nyitva volt.A megbeszélt időpontra tatyóval együtt bementünk a kórházba.Bevonultam a szülőszobára, remélve hogy most is olyan "könnyű" szülésem lesz mint 6 évvel azelőtt.A férjem kint várt, kipróbálta, hogy milyen a váróban izgulni.Mostmár tudtam mi vár rám,így nem ragaszkodtam ahhoz, hogy bent legyen.Nem sokat izgulhatott mert másfél óra múlva megszületett a 37. hétre 3000 grammal,51 cm-rel a mi egészséges ,aranyos, drága, gyönyörű kisfiunk Zalánka.Őt is rögtön megkaptam, ami szintén felejthetetlen élmény volt, olyannyira, hogy most is könnyes szemmel gépelek, így a szüléseim után 3 év elteltével is
Az én két szépségem gyermekem nagyon jó testvér,én is a világ legbüszkébb anyukái közé tartozom aki azt vallja hogy a legcsodásabb dolog édesanyának lenni!!!Fellengzősen hangzik de tényleg nap mint nap így érzem, minden pillanatban ha rájuk nézek!

Első gyermekemmel október 6.-ára voltam kiirva. Már szeptember végétől izgatottan vártuk, hogy bármikor elkezdődhet, de a sok keményedésen és a mindenem fájon kívül nem volt semmi. Az orvos úgy döntött, hogy befektet, és kérte hogy menjek be vasárnap reggel.
A kórházba befekvős előtti nap éjjelén fél 2-kor elment a magzatvíz egy nagy zutty formájában. Szőltam férjemnek, aki felpattant az ágyból és már ment is főzni a nagy adag kávéját Nagy izgatottan készülődtünk, felhívtuk a szülésznőt is és mondta hogy indulhatunk a korházba. Kaptam egy vajúdó ágyat, de fájások még nem voltak. Délelőtt indultak be a fájások igazán, akkor már feküdni nem tudtam, jobb volt sétálni. Pár óránként megvizsgáltak, elég lassan tágultam. Szinte végig állva, sétálva vajúdtam, nem bírtam feküdni, na meg férjecském és a szüleim kint vártak és én mindig mentem ki hozzájuk egy kis időkre, egy puszira, ölelésre (férjemtől) Délután 16 körül engedték be és kerültem a szülőszobába, de addigra már nagyon fájt, már könyörögtem EDA-ért, de végül nem kaptam csak valami kábító szert, mert doki szerint már nem volt érdemes. Férjem igazi támaszom volt, segített amiben tudott, bíztatott és fogta a kezem. 18körül már nem teljesen voltam magamnál, és nem is nagyon emlékszem a történtekre. Azt hittem soha nem jön el a kitolás, de eljött este 8 körül és nyomtam nagyon, teljes erőből, csak a kislányra gondoltam hogy segítsek neki kibújni, hogy érezhessem őt, de nem jött. Mondta a doki hogy ott a feje, és hajasbaba (mindig is hajasbabára vágytam), az erőt adott, de mégse jött a baba ezért doki megcsászározott. Minden olyan gyorsan történt, egyszercsak ott voltam a műtő asztalon. Remegtem nagyon. Spinális érzéstelenítést kaptam, ami nem volt vészes, szinte semmi. Csomó doki vett körül, izgultam nagyon, de a férjemet néztem, aki egy üvegajtó mögött nézett be. Ő jelenléte nyugtatott meg. Egyszercsak egy csodás hangot hallottam, ami szebb volt eddig minden hangnál, 2009.10.10.-én 20:43-kor felsírt a kislányunk. 3460 grammal és 55 cm-el született a mi kis szépségünk. Egy másodpercre megmutatták és már vitték is el. Kiderült, hogy kétszer volt rajta a köldökzsinór a nyakán, és ezért nem tudtam őt megszülni. Hála az Úrnak, hogy nem esett baj. Esztikét rendbe tették, megmosták, lemérték stb. és apuci kezébe adták, én pedig meghatottan néztem őket az ablakon keresztül.
Eszti nem sírt már apa kezében, sőt még mázasan amikor apukája megpuszilta megajándékozta őt az első mosolyával

Miután bevittek a szobámba, odahozták pár percre és mellém fektették a kislányunkat és én csak csodáltam őt. Olyan hihetetlen volt! Nincs is szebb érzés mint amit akkor éreztem, és azóta is minden pillanatban egyre jobban szeretjük!

Harmadik gyerkőcömet vártam,és az utolsó 4 hétben nst re kellett járni a harmadik héten is rendben elmentem lefeküdtem rámkötötték a gépet és ott hagytak, Kb 5 perc múlva jött vissza a nővérke, hogy ránézzen a gépre,és nagy meglepetésemre rám szólt, hogy én mért vagyok itt hiszen már a kórházban kéne lennem, mert a g ép már rendes fájásokat mutat.Hazamentem gyorsan összeszedtem a szinte teljesen összepakolt táskámat és hívtama rokont aki bevitt a kórházba.Itt szépen minden előkészületet elvégeztek,és kb 1 óra múlva megérkezett a férjem is.2-3 óra elteltével az orvos megrepesztette a burkot és így elfolyt a magzatvíz.Eltelt még 1 óra mikor az orvos újra megvizsgált és közölte, hogy még vár pár óra izzadás és fájdalomú gy néz ki.Ezután kiment a szobából és kb 1 perc múlva kiáltottam utánna, hogy azonnal jöjjön vissza mert megindultak a tolófájások, visszaszaladt és kb 5 perc alatt megszületett a harmadik gyerkőcöm.