Az utóbbi évtizedekben sok minden szól –legalábbis látszólag- a gyermekvállalás ellen. Terjedőben a szinglik (a divatosan önmaguknak és karrierjüknek élő értelmiségiek) és karrierjük valamint családjuk között őrlődő nők osztálya. Növekszik a felsőfokú oktatási intézményekben tanuló női hallgatók száma is – arányuk már a tipikusan férfias, felső szintű vezetői posztok betöltéséhez szükséges karokon is eléri a férfiak arányát. Ma ezen értelmiségi nők számára a gyermekek szülése, nevelése egy a sokféle szerep közül – amelyet megelőz a továbbtanulás, a karrierépítés vagy csak egyszerűen a pénzkeresés alternatívája. A hazai s a nemzetközi statisztikák egyaránt arról tanúskodnak, hogy egyre növekszik a vezető pozíciókba bekerülő nők száma és aránya. Mivel a karrierépítés és a családalapítás időszaka a nők esetében egybeesik – többnyire a húsz-harmincéves korra tehető –, sokuk számára a gyermekek érkezése hivatásbeli, előrejutási konfliktusokkal jár.

Különösen igaz ez a versenyszférára, ahol a gyermekvállalás szinte lehetetlen: aki a csúcsra akar jutni, az nem engedheti meg magának az otthon töltött éveket.

Korunk ideálja: a dolgozó nő, méghozzá az értelmiségi csúcsmenedzser, aki egyszerre nőies –elegáns kosztümöt visel, mindig fitt, müzlin és répaleven él, és legalább két mobilja van –, ugyanakkor okos, magasan kvalifikált, napra kész, magabiztos, s a férfi kollégákat megszégyenítő módon tárgyal, utazik, telefonál. A mai nőideál mindenképpen valami izgalmas, vonzó dolgot művel. De kinek jut ideje a munka és kozmetikus mellett gyerekre, vagy akár csak egy férfira is?

Egyre több hölgy választja ezért a késői, harminc év feletti gyermekszülést, mondván: addigra kialakul egy stabil anyagi biztonság is, s az egyéni ambíciók, vágyak is kiélhetők. A döntés meghozatalában segít a társadalmi nyomás („Ugyan, minek még a gyerek, ha már annyit tanultál, vidd valamire legalább!”), a környezet sajnálata a gyesen lévő, „csak” gyermekeiket nevelő édesanyák felé, az orvostudomány fejlődése: már harminc felett is biztonságos szülni, valamint a munkaszerződések, melyekben a nő garantálja, hogy még két évig biztos, hogy nem fog teherbe esni. (Számos fejlettebb nyugati országban beperelhető az a cég, amely ily módon próbálja az egyén személyi szabadságát korlátozni.)

Ellenérvek

A biológusok egyetértenek abban, hogy a legtöbb felső vezetői pozíció rendkívül nagy fizikai állóképességet követel. Az utazással, tárgyalásokkal, állandó készenléti állapottal járó intenzív fizikai igénybevételre csak átmenetileg lehet képes a női fizikum.

Egy másik ütközőpontként tartják számon a szóban forgó pozíciókkal járó erőteljes stresszhatást. A stresszért felelős adrenalin hormon állandó sima- és vázizom-összehúzódást okoz – vagyis nem a női, hanem a férfias testi működésnek felel meg inkább.

Harmadrészt pedig a menstruáció problémáját vetik fel lehetséges ellenérvként, amely azt támasztja alá, hogy a női szervezet eredendően nem alkalmas az állandó erőteljes igénybevételre. Ezekben a napokban ugyanis nagyobb sérülékenység, levertség, gyengeség a jellemző.


A pszichológus is hasonló következtetésre jutott: szerinte bizonyos hivatások túlzott testi-lelki igénybevételt jelenthetnek egy nő számára. Különösen pedig a hölgyek által még „be nem járatott” szakmák betöltése igényelhet olyan erőfeszítést (a multicégek, nagyvállalatok vezető posztjai vagy olyan más munkahelyek, ahol nincs kötött munkaidő, azaz napi tíz-tizenkét órát is dolgozni kell, vagy a vezetés túl nagy felelősségvállalással jár), amelynek árát nem azonnal, hanem a menopauza körül kell megfizetni. A pszichológia összefüggést lát a rengeteg mióma, melldaganat, ciszta és a hosszan tartó lelki igénybevétel, valamint kifejezetten férfias vonásokat tartalmazó szerepek hosszantartó felvétele között. A túl sok stressz, az állandó agyi uralkodás a test fölött, a túl nagy ambíció elférfiasítja a hormonokat. „mire „az álmok valóra válnak”, megjelennek a meddőségi problémák.

A nők jelenleg tapasztalható fokozott karriervállalása a férfiakon is nyomot hagy. Az eredendően férfi szerepnek tartott modell – amelyben a férfi azzal is bizonyítja férfiasságát, hogy megmutatja: képes egy egész család eltartására – óhatatlanul is billen akkor, ha a családban a hölgy keresi a százezreket, a férj pedig mondjuk átlagfizetést visz haza. Óhatatlanul előjön a „Ki is az úr a háznál?” kérdés, amelyet sokféle formában le lehet vezetni, de mindenképpen megnyirbálja egy férfi tekintélyét. A pszichológiában ismeretes szerepcsere gyakori jelenség – de ennek is ára van. A magas korai férfihalandóság, infarktusok, belgyógyászati problémák kialakulásában a férfiszerep sérülését is felfedezni véli a modern pszichológia.

Egy utolsó ellenérv: ha tovább folytatódik a – fogyasztói társadalmakra oly jellemző – tendencia, miszerint sokan a gyermektelenség vagy csak a kései gyermekvállalás mellett döntenek, akkor a népesség elöregszik, s nem lesz, aki az egyre idősödő, dolgozni már képtelen generációt eltartsa. Egy másik, demográfusok körében jól ismert kérdés – amelyről nem nagyon illik beszélni – az úgynevezett minőségi szaporulat problematikája. Vagyis pontosan azokban a családokban kevés a gyermekek száma, ahol a szülők komoly szellemi és anyagi értékeket halmoztak fel, s biztonságot, értékes mintaképeket tudnának továbbadni.

Sehogy-se jó?

Az új társadalmi elvárásokhoz történő alkalmazkodás nyilván időbe telik. Tőlünk valamivel nyugatabbra kezd elfogadottá válni az a megoldás, hogy az adott esetben kevesebbet kereső apa marad otthon a gyerekkel a szoptatási időszak lejártával. Ehhez persze olyan környezet kell, ahol a gyermeket nevelő apa ettől nem érzi magát kevesebbnek.

Egy másik, skandináv modell már kevésbé szimpatikus. Szerintem csak és kizárólag pszichológiai gondokkal küszködő gyerekeket képes kinevelni. A dolog lényege a vezető beosztásban lévő anya magával cipeli jobb sorsra érdemes csemetéjét a munkahelyére, a tárgyalások alatt, pedig a szobájában hagyja a gyereket a titkárnő gondjaira bízva azt. Így mindenki ideges, a gyerek sír, a főnök a szemét forgatja, a titkárnő fizetésemelést kér…Senkinek se jó.

Talán a legjobb megoldás az lenne, ha visszatérnénk a már évszázadok óta jól bevált módszerhez: több generáció egy fedél alatt. Egy felsővezető remélhetőleg megengedheti magának. Szóval a nagyszülők a szülők távollétében is remekül elvannak a gyerekkel. A gyerek nyugodt és békés környezetben cseperedik.

forrás: www.harmonet.hu