Amikor megtudtam, hogy gyermeket hordok a szívem alatt, felvetődött bennem is - sok más kismama barátnőmhöz hasonlóan - hogy lehet, hogy le kéne költözni vidékre egy időre a szülőkhöz, azaz a leendő nagyszülőkhöz. Ott jobb a levegő, nincs az a nagy rohanás, stressz, mint itt. A sok előny ellenére én itt maradtam, és utólag elmondhatom, nem bántam meg. Sokszor mondjuk, hogy ez egy embertelen város, hogy még a szomszédainkat sem ismerjük. De a helyzet szinte varázsütésre megváltozott, amint látszani kezdett rajtam, hogy áldott állapotban vagyok.

Nemcsak a szomszédok, de vadidegen emberek is egészen másként viselkedtek. Segítőkészek voltak, nem lökdösődtek a tömegközlekedési eszközökön, mindenki rám mosolygott, kedvesen érdeklődött. Nem egy, nem két fiatal és idős is felállt a zsúfolt villamoson, buszon, hogy átadja a helyét, illetve amióta megszületett a kislányunk minden utazásunkkor van valaki, aki segít feltenni a járműre a nagy méretű és nehéz babakocsit. Az emberek segítőkészségét mi sem példázza jobban, mint az alábbi fotó, ahol azon kínai étterem tulajdonosnője található, ahol gyakorta ebédeltem, és amikor észrevette, hogy lassan kihűl az ételem, mert a baba sírdogál, és emiatt nem tudom megenni, felajánlotta, hogy Ő szívesen dajkálja, hiszen 8 gyerek és közel 20 unoka után van gyakorlata a gyerekek elringatásában.

De azt hiszem az emberek segítőkészségével kapcsolatban a legmegdöbbentőbb tapasztalatom egy jól öltözött fiatalemberrel kapcsolatos. 4 hónapos volt a kislányom, amikor úgy döntöttem itt az idő, kipróbálom milyen a közlekedés kenguruval. Gyerek tehát a mellkasomon a kenguruban, hátamon a hátizsák, benne a váratlan helyzetek megoldására pelenka, popsi törlő, tiszta ruha és egyéb apróságok, jobb kezemben pedig egy bevásárlószatyor benne az aznapi vacsora alapanyagai. Szóval tulajdonképpen, ha ez nem szeptemberben, hanem decemberben történik, az óvatlan járókelő akár egy feldíszített karácsonyfával is összekeverhetett volna. Így baktattam hazafelé, amikoris kioldódott a cipőfűzőm. Ez normális esetben semmiféle problémát nem okoz, de a fentebb leírt állapotot vizualizálva mindenki elképzelheti, hogy ez nem volt rutin feladat. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok egy pánikolós anyuka, azaz igyekszem megoldani a még megoldhatatlannak tűnő helyzeteket is, így nem sokat haboztam és leszólítottam egy öltöny-nyakkendős fiatalembert, aki egy mosoly eleresztése után letette a táskáját a földre, lehajolt, bekötötte a cipőmet, majd megsimogatta a gyerkőc fejét és azt mondta: "Nem semmi anyukád van, de jól csinálja! Ha én ezt egyszer a klubban elmesélem..."

Az emberek segítőkészségén kívül a másik nagyon jó dolog, amit azt hiszem nem kaphattam volna meg vidéken az az óriási programkínálat. Amíg egyben voltunk a lányommal, részt vettünk kismamáknak szervezett speciális tornán, jógán, sőt hastáncon is. Miután már kibújt a hasamból, eljártunk baba-úszásra, baba-mama tornára, állatkerti játszóházba és még nincs fél éves!
	Persze ezen programok többsége nincs ingyen, de, hogy jó példát is hozzak: a kórházban, ahol szültem ingyenes a baba-mama torna, amit egy nagyon kedves és szakmájához nagyon értő gyógytornász tart. A mamára ráfér egy kis mozgás, a babák pedig csillogó szemmel figyelik a többi babát és élvezik a legkülönbözőbb féle gyakorlatokat. Arról nem is beszélve, hogy ez egy nagyszerű találkozási lehetőség egyrészt, hogy a többi anyukával megosszuk aktuális problémáinkat, másrészt pedig elkerülendő az úgynevezett kismama-depressziót, amiről én csak könyvekben olvastam. J
További ingyenes lehetőség a kisvárosokra szintén kevésbé jellemző hatalmas parkok és zárt játszóterek. Ki ne élvezné egy szép napsütéses délután a Margitszigetet, vagy éppen a Városligetet. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbihoz vezető úton még egy térítésmentes hullámvasutat is felfedeztünk. J

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy itt minden rózsaszín. Sőt. Nekem is ellopták Pest egyik legexkluzívabb kávéházában a digitális fényképezőgépemet, kihasználva, hogy úgysem futok utánuk, mert nincs az a drága szerkezet, amiért egy pillanatra is egyedül hagynám a kislányom. Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy egy kis odafigyeléssel nagyon kellemesen lehet eltölteni azt a bizonyos 9 hónapot, majd az azt követő gyönyörű hónapokat, még ebben a rohanó nagyvárosban is... 

Fotók és szöveg: Komócsin Laura