A lombikprogram nem csak anyagilag, hanem - elsősorban a reménybeli édesanyák számára -  testileg is megterhelő, hiszen a hagyományos IVF program injekcióval történő hormonális stimulációval, valamint altatásban végzett tüsző punkcióval is jár, nem is beszélve a vizsgálatokkal járó kellemetlenségekről. A sokszor éveken át tartó eredménytelen próbálkozás az oka annak, hogy ezek a párok akkor sem tudnak felhőtlenül örülni a gyermekáldásnak, amikor végre megfogan a gyermek, akiért sokszor akár éveken át is küzdöttek. Az IVF programot követő várandósságról Higi Verát, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet pszichológusát kérdeztük, aki munkája során elsősorban ezekkel a párokkal foglalkozik a meddőségi program különböző szakaszaiban, illetve az azt követő időszakban.

„A lombikbébi programban való részvétel mindig egy speciális lélektani helyzet. A gyermekáldás egyetlen útja hosszú évezredek óta az volt, hogy egy férfi és egy nő egyesült, majd megszületett a közös utód. Természetesen meddő párok mindig is voltak – erre a Bibliában is találunk utalást – ők elsősorban spirituális úton, és különböző néphagyományok segítségével igyekeztek gyógyítani magukat. 1975 óta új perspektíva nyílt a meddőségi problémával küzdő férfiak és nők számára, hiszen ekkor született meg az első lombikbébi – Louise Brown. Természetesen az elmúlt, csaknem 40 évben a tudomány sokat fejlődött, így egyre fejlettebb technológiák állnak a meddőségi problémával küzdő párok segítségére, így sokan ezt a megoldást választják, ha késik a baba.” – magyarázza Higi Vera pszichológus.

A korábbi spirituális és természeti gyógyítást tehát nagy részben felváltotta az elsősorban különböző technológiákkal dolgozó testi gyógyítás, azonban a pszichés háttér - vagyis a gyermektelenség miatt hónapról-hónapra megélt szorongás - megmaradt.

„Egy lombikprogram sosem pusztán testi síkon történik, hiszen a beavatkozásokkal egy időben a pár bizakodik, vagy éppen elveszti a reményt, és számos akadályon kell testileg-lelkileg átjutnia, mire megszületik a baba. Azért sem könnyű megküzdeni ezzel a helyzettel, hiszen sok pár életében ez az első olyan szituáció, amikor sokat tehetnek ugyan a cél érdekében, de garancia még így sincs a sikerre, mindössze az esélyeken lehet javítani. A bizonytalanság, mi szerint lesz-e elég petesejt, embrió, megtapad-e a méh nyálkahártyájában – mind egy-egy olyan állomás, ahol akár véget is érhet a remény. Ezért a nemzetközi kutatások alapján a párok kétharmada nem anyagi okokból adja fel a küzdelmet, hanem egész egyszerűen azért, mert nem bírják tovább ezt a bizonytalansággal járó lelki terhelést.” – tudhattuk meg a szakembertől.

A statisztikák alapján a lombikbébi programok hozzávetőlegesen 30%-a vezet sikerre, vagyis a párok egyharmadánál végül hosszabb, vagy rövidebb küzdelmet követően megfogan a kívánt gyermek.
De mi a helyzet az ilyen úton létrejött várandóssággal?

„A környezet– sőt maguk a párok is azt várják, hogy minél tovább küzdenek a gyermekáldásért, annál nagyobb lesz az öröm, amikor a terhességi teszt végre pozitív eredményt mutat. Ezzel szemben pont az ellenkezőjét tapasztalják, ami nagyon váratlanul éri őket. Minél tovább tart a várakozás időszaka, annál jobban távolítják el maguktól a siker lehetőségét, amely egy természetes védekezés a sorozatos csalódás ellen. Ez az oka annak, hogy amikor végre megfogan a baba, akkor szinte úgy érzik, hogy felkészületlenül éri őket a siker. Ilyenkor sokan számolnak be arról, hogy pozitív a teszt, mégsem merik elhinni, így örülni sem mernek a babának, emiatt pedig lelkiismeret furdalást éreznek. Sokan arról is beszámolnak, hogy mivel a testük eddig annyi csalódást okozott, ezért most sem bíznak benne, így folyamatosan attól szoronganak, hogy sikerül-e megtartani a babát.”

A 9 hónap ne csak a szorongásról szóljon!