Nemcsak a kutyák, az ember is felismerheti a betegségekre való örökletes hajlamot!

Édesapám, aki mérnökként nem foglalkozott a biológiával, de "falun nevelkedvén a népi bölcsesség megtanította neki, hogy a miért eszi folyton  Morzsi kutyánk a füvet", unalomig ismételt kérdésemre a legnagyobb nyugalommal válaszolta az évszázados népi tapasztalatot, "azért fiam, mert beteg!". Engem persze ez a válasz csak ideig-óráig elégített ki. Az orvosi egyetemen aztán a fenti kérdésemmel már-már  idegesítettem professzoraimat, mert nem tudták a választ és az mégis kicsit visszás, hogy egy akadémikus egy hallgató egyszerű kérdésére nem tud mit mondani. A vitaminok hatásainak jobb megismerése után végre megtaláltam a rejtély kulcsát. A vitaminokat azért nevezzük életfontos anyagoknak, tehát „VITA (azaz élet)-aminoknak”, mert a szervezet nem tudja előállítani őket. A kutyák számára a C-vitamin nem vitamin a klasszikus értelemben, mivel ők szervezetükben szintetizálni tudják. Akkor mégis miért eszik a füvet? Azért, mert lázas állapotban a C-vitamin szükségletük megnő, ezért azt füvekből kell pótolniuk. Ettől a választól átmenetileg megnyugodtam, de tovább motoszkált bennem a „kis ördög”, miképpen lehet ez, hiszen a kutyák ugyan nem ismerik a C-vitamint, nem tudják, mi az a veleszületett immunitás, nem írja nekik senki elő az amúgy étlapukon egyáltalán nem szereplő zöldségek fogyasztását. Ettől kezdve nem hagyott nyugodni a kérdés, hogy az ízérzésnek lehet szerepe a betegségek elleni védekezésben, esetleg a betegségek iránti fogékonyság örökletes kialakulásában.

Több évtizedes klinikai tapasztalatom során a  pajzsmirigy betegségekben szenvedők gyakran panaszkodtak ízérzés zavaráról. A kollégák ezt egy lényegtelen panasznak értékelték, elengedték a fülük mellett, engem azonban foglalkoztatott, hogy mi lehet ennek az oka. Különösen feltűnő volt, hogy az egyik gyógyszert, a Propycilt  gyakran éppen keserű íze miatt  többen nem szedték be.

Mi lehet ennek az oka?

Többször tettem fel ezt a kérdést, de sajnos tanácstalansággal, meg nem értéssel találkoztam, ezért magam igyekeztem a problémának utána járni. A nyelv elsősorban izomszövetből és kisebb részben mirigyekből felépülő szerv. Felületét szemölcsök borítják, és itt helyezkednek el az ízlelőbimbók is. Számos alapvető életfunkció során nélkülözhetetlen szerepe van: táplálkozás, beszéd, ízérzés, de pl. a nyelvgyökön található nyelvmandula az immunvédekezésben vesz részt.

Az utóbbi évek kutatási eredményei bizonyították, hogy a nyelv ízek iránti képessége egyrészt öröklött, másrészt bizonyos betegségek hatására változik.  Az ízeket a nyelv különböző részein érezzük. A legújabb kutatások bizonyították, hogy az édes és a keserű elkülönítésében örökletes faktorok, gének játszanak szerepet. Arról is egyre több adat áll rendelkezésünkre, hogy ezek az ízérzetért felelős gének gyakran társulnak egyes betegségekkel (daganatok, anyagcsere betegségek, stb.). Nem véletlen az, hogy egyes emberek egyébként előnyös ételeket kellemetlennek (keserűnek) éreznek és ezért nem fogyasztják, másokból viszont túl sokat is esznek! Az ízek érzése ugyanis megváltozhat az élet egyes periódusaiban és ez a változás bizonyos betegséggel való társulást is jelezhet. Kimutatták, hogy nemcsak cinkhiányban, de egy bizonyos autoimmun  betegségben sem tudják a betegek az ízeket elkülöníteni. Ezt a jelenséget idegen szóval diszgeuziának hívjuk és érdekes módon az autoimmun eredetű pajzsmirigybetegségekben is megfigyelhető. A „nyelvégés” (égő érzés a nyelven és a szájnyálkahártyán) néha nagyon nehezen kezelhető betegség. Bizonyos vitaminok hiánya (A, B), hormonális változások, vészes vérszegénység, cukorbetegség lehetnek a háttérben, de gyakran észlelhető a reflux-betegség kísérő tüneteként is. Az ízérzés csökkenése (hipogeúzia) vagy elvesztése (ageúzia) rendszerint a nyelvet érintő betegségekre vezethető vissza. A jelenség megfigyelése nem csak azért hasznos, mert korán felhívhatja a beteg és orvosa figyelmét a pajzsmirigy autoimmun betegségére, hanem azért is, mert a gyógyulás után az ízek érzése teljes mértékben helyreállítható.  Másrészt alkalmas lehet arra, hogy bizonyos betegségek iráni fogékonyságra felhívja az egyén, orvos figyelmét.

Az utóbbi időben gyakran ad hírt a TV arról, hogy egyes jó szaglású és erre kiképzett kutyusok képesek lehetnek egyes daganatok  felismerésére.  Japán kutatók laboratóriumi áttörésről számoltak be: egy olyan kutyusról, amelyik a modern diagnosztikai eszközöket megszégyenítő pontossággal szagolja ki lélegzet- és székletmintából a béldaganatot. A Kyushu Egyetem kutatói a különlegesen kiképzett fekete nőstény labradorral 74 szaglási tesztet végeztettek el néhány hónap leforgása alatt. Mindegyik teszt öt-öt lélegzet- és székletmintából állt, amelyek közül csak egy volt rákos. A minták 48 diagnosztizált béldaganatos betegből és 258 olyan önkéntestől származtak, akik nem szenvedtek béldaganatban, vagy régebben szenvedtek rákban. A nem daganatos minták körülbelül fele olyan személyektől származott, akik bélpolippal rendelkeztek, olyan jóindulatú elváltozással, amely a béldaganat előjele is lehet. A lélegzetminták hat, és a székletminták tíz százaléka más bélbetegségekben, például gyulladásos bélbetegségben, divertikulumban vagy vakbél-gyulladásban szenvedő emberektől származott. A legmeglepőbb volt, hogy a kutya ugyanolyan jól teljesített, mint a kolonoszkópia, vagyis az a költséges és nem éppen kellemes eljárás, melynek során száloptikás kamerát vezetnek be a végbélbe a bélrendszer gyanús területeinek vizsgálatára. A kutya 36 lélegzetmintából 33 esetében, a 38 székletmintából pedig 37 esetében (98 százalékos pontossággal!) helyesen állapította meg, mely minták voltak daganatosak, és melyek nem. Fontos, hogy különösen jól teljesített a betegség korai stádiumában lévő emberek esetében, és képességét a másfajta bélbetegségekben szenvedőktől származó minták sem zavarták össze. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a kutyák a húgyhólyag-, a tüdő-, a petefészek- és az emlőrákot is ki tudják szagolni.

Kevesen tudják azonban, hogy az embereknek is van olyan érzékük, az ízek megkülönböztetése, amely elárulhatja a betegségek irányi fogékonyságot. Különböző anyagokat vizsgáltak és „mit ad Isten” éppen a már említett Propycil nevű, a pajzsmirigybetegek körében ismert gyógyszer bizonyult a legalkalmasabbnak. Ez a gyógyszer valóban keserű készítmény, azonban a keserűség mértéke egyénenként eltérő. Kiderült, hogy azon egyének, akik érzékenyek a keserű íz, így a Propycil íze iránt, lényegesen gyakoribb a vastagbélbetegségben szenvedők száma. Ennek magyarázata az, hogy ezek az egyének több olyan élelmiszert (pl. brokkoli), éppen keserű íze miatt nem fogyasztanak. Ezek a növényi anyagok pedig védenek a daganatok ellen. Ma már ismerjük ennek a génnek a szerkezetét és ki is tudjuk mutatni. Ez a TAS2R38 gén, amely a 7. kromoszómán található és egyes variánsai, ún. alléljei felelősek a keserű ízérzés kialakulásáért, így egyes ételek (pl. a brokkoli) elutasításáért, pedig ezek köztudottan védenek a vastagbélrák kialakulásával szemben.   Figyelembe véve ennek a daganatnak a hazánkban is szomorú statisztikai adatait, talán helyes volna egy ilyen jellegű valóban ártalmatlan és egyszerű szűrő módszer bevezetése.  „Hogy ez miért nem történt meg eddig” kérdésre nem tudom a választ, valószínűleg „túl egyszerű”…

A tudomány (szerintem az igazi tudomány) szépsége éppen abban áll, hogy egyszerű megfigyeléstől így juthatunk el a Természet egyes titkaink megértéséig és ahhoz, hogy embertársainkat megértsük és segítsünk. Ez számomra azt  jelentette, hogy a  betegágynál tett megfigyeléstől,  miként jutunk el  a tudományos kérdés feltevéséig, majd szívós munkával annak megválaszolásáig, tehát az elmélettől hogyan jutunk vissza a beteghez és próbálunk segíteni a kezelésben, a megelőzésben.

Ilyen kérdés a környezeti faktorok, az ízek megkülönböztetésének problémája. Az elmúlt években derült fény arra, hogy az ízérzésüket  befolyásolja  számos más, nemcsak genetikai tényező. Ezek közül az egyik legismertebb a krónikus stressz, amelynek tudható be az állandó szájszárazság. Ezért van az, hogy a környezetünkben különböző korú embertársunkat nap, mint nap olyan vízmennyisséggel felszerelve látjuk, mintha sivatagi túlélési túrára készülnének. A nyálképződés, az ízérzés és a stressz ugyanis szorosan összefüggő folyamatok. Az ízérzést nemcsak az élelmiszerekben, üdítő italokban, ivóvízben lévő különböző káros, toxikus anyagok befolyásolják, hanem az életkorral is változhat. Erre jó példa a cukrok iránti érzékenység változása, csökkenése, amely elhízáshoz, cukorbetegség kialakulásához és szív-érbetegségekhez vezethet. A hormonok, így a pajzsmirigyhormonok és az ízérzés kapcsolatának közismert példája a terhesség. A terhesség alatti megváltozott ízérzés, nagyon sajátos egyéni ételek fogyasztása szintén régóta ismert és fontos, mert felhívhatja a figyelmet egyes autoimmun betegség jelenlétére.  A tisztelt Olvasó előtt csak felvillantom a csokoládé iránti vágyat, ill. annak kielégítését és az örömszerzést jelentő agyi központok közötti már felismert kapcsolatot.

Írásomat vitaindítónak szánom. Kíváncsi vagyok az Önök véleményére. Mindezek  birtokában miképpen indítanák el vagy alakítanák át a népegészségügyi programokat, amelyek célja:
A  jelenlegi szomorú, tragikus helyzet megoldása.
Úgy gondolom, hogy a legtökéletesebb  programnak is legalább két előfeltétele van:

• Felvilágosítás
• A tervezett változtatáshoz a lakosság megnyerése feltétlenül szükséges. Egyértelművé kell tenni, hogy nem az ő korlátozásuk, érzéseik, tapasztalataik ellenében, hanem érdekében, közös erőfeszítéssel történhetnek a változtatások

Prof. Dr. Balázs Csaba