SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Stroke - versenyfutás az idővel

Családinet [cikkei] - 2012-11-22
A "Ne késlekedj - minden perc számít" edukációs kampány Veszprém után Kaposvárra látogatott, ahol a Csiky Gergely Színház művészei kerültek górcső alá. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét a szélütés tüneteire és az időfaktor jelentőségére.
Stroke - versenyfutás az idővel

Az agyérbetegségek gyakorisága fokozatosan emelkedett az elmúlt évtizedekben. Ennek oka az egyes országokban az életszínvonal, az életkörülmények romlása, a kockázati tényezők halmozódása. Hazánkban évente 40-50 ezren kapnak szélütést, 13 ezren veszítik életüket agyi érkatasztrófa következtében és legalább 200-250 ezer ember él a betegség árnyékában. A szélütést túlélők 24 százaléka egy éven belül, további 5 százalékuk a második évben életét veszti. A betegség következményeként a túlélők fele szenved féloldali bénulásban, negyedük járásképtelen, ráadásul az esetek hatvan százalékában lép fel kognitív hanyatlás.

A „Ne késlekedj" elnevezésű kampány road showja során az ország több neves színházában a művészek különböző szűrővizsgálatokon vesznek részt, ezzel is megtéve az első lépést egy egészségesebb élet felé. A vércukor-, koleszterin- és vérnyomásmérésen valamint nyaki ultrahang vizsgálaton való részvétellel követendő példát állítanak a lakosság elé.

A kezdeményezés legutóbbi állomásán, a Kaposvári Csiky Gergely Színház társulata csatlakozott a "Minden perc számít" üzenet átadásához. A szűrések kapcsán Dr. Vajda Zsolt, a Kaposi Mór Oktató Kórház főtanácsadója elmondta, hogy a betegség egyre inkább veszélyezteti a fiatal korosztályt is, ezért nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen a szélütés tüneteivel, ha azokat észleli azonnal hívja a mentőket, hiszen minden perc számít, minél hamarabb jön a segítség, annál nagyobb esély van a teljes felépülésre. Sajnos a szélütést túlélők nagy része mozgáskorlátozottá válik, ami nem csak a családra, hanem környezetére és nem utolsó sorban a társadalomra is nagy terhet jelent. A stroke tünetei jellegzetesek: féloldali látásvesztés, beszédzavar (értelmetlenné váló szavak, mondatok), végtagok féloldali elgyengülése, az arc félrehúzódása, a kinyújtott nyelv ferdesége, a test féloldali zsibbadása vagy érzéketlensége, a végtagok ügyetlenné válása (pl. nem tudja felvenni vagy begombolni a ruháját), látótérkiesés.

Ha valaki ezeket a tüneteket észleli azonnal hívja a mentőket, hiszen minél hamarabb megkezdik az életmentő vérrögoldást, annál nagyobb az esély a teljes felépülésre. Ha valakinek a családjában stroke-s beteg fordul elő, akkor jobban oda kell figyelnie önmagára, sokat kell mozognia, egészségesen kell táplálkoznia és nem utolsó sorban oda kell figyelni rizikófaktoraira.

Németh Géza, a helyi mentőállomás vezetője úgy látja, leginkább a reggeli órákban és melegfront érkezésekor hívják többen a mentőket stroke gyanújával, ugyanakkor ő is hangsúlyozta az időfaktor jelentőségét. A szélütés nem fáj, így sokszor a betegek nem veszik komolyan az előjeleket. Kaposvárott amennyiben nem tud esetkocsi kivonulni a helyszínre, akkor akár mentőhelikoptert is igénybe lehet venni. A mentőszolgálat szakemberei az életmentéshez szükséges ellátást biztosítják, s közben telefonon egyeztetnek a kórház sürgősségi osztályával, akik felkészülnek a beteg fogadására. Kiemelte, hogy nagyon jó a kapcsolat a mentősök és a stroke-s betegeket ellátó intézmény között.



Nagyon örülünk az ilyen és hasonló kezdeményezésnek, nem kérdés, hogy mi teljes mellszélességgel segítjük és népszerűsítjük a kampányt, ugyanis tavaly sajnálatos módon közvetlen közelről éltük meg a szélütést - mondta Rátóti Zoltán, a Csiky Gergely Színház igazgatója. Az egyik kolléganőjük, Tóth Nóra a színpadon lett rosszul, mint kiderült stroke-t kapott. Ez megviselte a társulatot, így mindenki megpróbál valamit tenni egészsége érdekében. A teátrum valamennyi dolgozója számára stresszoldó megoldásként fitnesztermet biztosít, aki akar az pedig jógaoktatáson vehet részt.

Csapó Virág, a Barátok közt Évája úgy véli, hogy ha egy kampányhoz, annak népszerűsítéséhez egy közismert személyt, egy színészt kérnek fel, akkor sokkal eredményesebben célba ér a kezdeményezés üzenete. Ő bízik abban, ha ő is a nevét adja ehhez a kampányhoz, akkor talán az emberek jobban oda figyelnek az egészségükre és ha kell segítenek embertársaikon, jelen esetben, ha a szélütés tüneteit észlelik, azonnal hívják a mentőket.

A tünetek felismerése életet menthet, ezért mindenki figyelje meg, ha az illető arcának egyik fele ernyedt, aszimmetrikussá válik, az egyik karja lehanyatlik, nem találja a szavakat. Ilyen esetben adjunk a betegnek néhány feladatot: kérjük meg, hogy mosolyogjon vagy mutassa fogait, majd kérjük arra, hogy emelje fel vízszintesig mindkét karját, ismételjen meg egy mondatot. Ha valaki ezeket nem tudja megtenni, akkor azonnal hívjuk a mentőket, ezzel segíthetünk rajta.

A "Stroke - Ne késlekedj" kampány támogatói arra kérnek mindenkit, hogy vegyék igénybe a rizikószűrések biztosította lehetőséget, valamint válasszák az egészségesebb életvitelt, mozogjanak többet, táplálkozzanak egészségesen, járjanak rendszeresen szűrővizsgálatra, hiszen csak ezúton előzhetőek meg a szív- és érrendszeri betegségek, így a szélütés okozta tragédiák. A következő s egyben utolsó állomása a kampánykörútnak a budapesti Madách Színház lesz.

Magáról a betegségről, valamint az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról további információt kaphat, ha ellátogat a www.szelutes.hu weboldalra, vagy a www.facebook.com/nekeslekedj közösségi oldalra.

fotó: freedigitalphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja