SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tolószék helyett boldog gyermekkor!

Családinet [cikkei] - 2013-03-18
Peti 4 éves, életvidám óvodás kisfiú. Önállóan jár, pedig az orvosok azt jósolták, talán soha nem fog felkelni a babakocsiból. Peti ugyanis cerebral paresis betegségben szenved, amely miatt károsodnak mozgásért felelős idegpályái. Szülei igyekezetének, a gyógytornászoknak és a hiperbár oxigénterápiának köszönhetően azonban ma már egyedül megy fel a lépcsőn és még biciklizni is tud.
Tolószék helyett boldog gyermekkor!

A szülők gyanakvása, hogy nincs minden rendben, a kisfiú 15 hónapos korában kezdődött, amikor Peti még mindig csak kapaszkodva járt. Számos vizsgálat után kiderült, hogy Peti CP nevű betegségben szenved, amelynek lényege, hogy, a várandósság vagy a születés alattit oxigénhiányos állapot miatt károsodtak a mozgásért felelős idegpályák.

Mindennek már lassan 3 éve, Peti anyukája azonban jól emlékszik még a kezdeti kétségbeesésre: „A kilátások nem voltak túl bíztatóak, az orvosok azt mondták, Peti talán soha nem lesz képes önállóan menni, speciális babakocsira, majd tolószékre lesz szüksége. A cerebral paresis nem egy mindennapi betegség, nem tudtuk, hova forduljunk, milyen gyógymódot válasszunk Peti állapotának javítása érdekében. Rengeteg vizsgálat, vélemény és internetes kutakodás után végül a speciális gyógytorna és a hiperbár oxigénterápia párhuzamos alkalmazását választottuk” – meséli Barbara.

A hiperbár oxigénterápia sok egyéb betegség kezelése mellett az oxigénhiányos gyerekek állapotán is sokat javíthat. A kezelés lényege, hogy egy speciális kamrában a páciensek magas nyomáson 100%-os oxigént lélegeznek be, amely akár 20-szorosára is megemelheti a szervezet oxigénszintjét, és a sérült sejtek regenerálódása felgyorsul.

 „A hiperbár oxigénterápiás kezeléseket egy ismerősünk ajánlására kezdtük el. Már néhány alkalom után észrevettük, hogy Peti mozgása megváltozott, a 20. kezelés után pedig mintha kiszabadult volna testéből. A párhuzamosan folytatott HBO és manuálterápia hatására elkezdett kidolgozni magának egy új, az egészséges állapothoz jobban közelítő járásmódot” – meséli lelkesen Peti anyukája.

„Szerencsére nagyon hamar otthon érezte magát a keszonkamrában, amit csak repcsinek hívott, a gyógyító oxigént pedig Varázslevegőnek nevezte el. Mi pedig feszülten lestük a három éves gyereknél, mikor tud önállóan, stabilan törökülésbe ülni és az is csodaszámba ment, amikor 4 évesen elkezdte mindkét lábát lóbálni a vonaton, vagy mikor egyedül leguggolt és felállt”- taglalja Barbara.

Most, a 100. alkalom után Peti egyedül képes menni, és ha odafigyel, gyönyörű, egyenes járással közlekedik. Kapaszkodás nélkül, önállóan fel tud menni a lépcsőn, páros lábbal leugrik egy sámliról, és már biciklizik is.
„Tudom, hogy ez másoknak nem nagy szám, de Petinél hatalmas előrelépés. Persze tudjuk, hogy utunknak még nincs vége, hiszen bár a hiperbár oxigénterápiás kezelést befejeztük, gyógytornára továbbra is járunk, hogy a lehető legmagasabb szintre eljussunk vele” – mondja az anyuka.


Peti farsangon már hiperbár orvosnak öltözött :)

„Peti 100 alkalmas hiperbár oxigénterápiás kezelésével elértük, amit szerettünk volna: a maximális izomlazaságot” – mondta el dr. Szolnoki Nikolett, a Hiperbár Centrum orvosigazgatója. „A probléma ugyanis az volt, hogy az oxigénhiányos állapot miatt izmai merevek voltak, így csak csámpásan tudott menni, sokszor megbotlott, elesett. A gyógytorna és a hiperbár oxigénterápia hatására azonban megszűnt az izommerevség, így már szabadon tudja mozgatni testrészeit bármilyen irányban. A két gyógymód párhuzamos alkalmazása érte el a kívánt eredményt, hiszen a hiperbár oxigénterápia hatására vált képessé úgy mozogni, ahogy a torna kívánta. Ugyanakkor gyógytorna nélkül a hiperbár nem lett volna elegendő, hiszen az agya rosszul mozgatta volna a lazább izmokat, így mozgása szétesett volna” – magyarázza a doktornő.

„Mindazonáltal, Petinek az évek alatt rosszul rögződött a mozgása, ezért a gyógytorna
továbbra is szükséges, hogy a helyes járás váljon automatikussá. Már most nagyon szépen tud menni, ha odafigyel, de ha elfárad vagy siet, könnyebb neki a berögzött, rossz járásmódot alkalmazni. Peti teljes gyógyulása tehát mostantól a gyerek szorgalmán illetve a gyógytornászon múlik.”

Az édesanya bízik benne, hogy Peti példája reményt ad más, oxigénhiányos gyerekkel rendelkező szülőnek is. „Soha nem szabad feladni, kutatni kell a lehetőségeket. A család, a gyógytornász és a Hiperbár Centrum alkalmazottjai is hittek abban, hogy sikerülni fog, Peti úgy fog járni, mint egy egészséges gyerek. 4 éves korára ez az álom végre valóra vált.”

Peti mozgásáról hiperbár oxigénterápiás kezelése előtt és után is csináltunk videót, melyet összevágva az alábbi linkről tölthet le:
https://www.dropbox.com/s/zj0ggf5bow4kr7a/petike.mov

A hiperbár oxigénterápiáról
A hiperbár oxigénterápia során a páciensek egy speciális kialakítású nyomásálló kamrában (ún. keszon kamrában) a normál légköri nyomásnál 2,5-szer nagyobb nyomáson 100%-os oxigént lélegeznek be. A koncentráltan belélegzett oxigén a szokványos körülményeknél 15-20-szoros koncentrációban éri el a sejteket, szöveteket. A megnövekedett oxigénmennyiség hatására olyan élettani folyamatok indulnak be a szervezetben, amelyek a sérült, nehezen gyógyuló területek gyorsabb regenerációját idézik elő.
A terápia eredményesen alkalmazható lábszárfekély, nehezen gyógyuló sebek, csont- és ízületi sérülések esetében, plasztikai vagy helyreállító beavatkozások után, fertőzések (húsfaló baktérium, Lyme-kór), gyulladások (pl.: csontgyulladás), fülzúgás, migrén kezelésére, valamint agyvérzés miatt kieső funkciók bizonyos mértékű helyreállítására is.
Magyarországon egyedüliként a Baromedical Zrt. működtet Hiperbár Centrumot, amelynek a budapesti Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet ad helyet. A Hiperbár Centrum 2005 szeptemberében kezdte meg működését.

További információk: www.baromedical.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

A brutális eset egy nagybaracskai iskolában történt - a szülők nem az intézménytől, hanem az egyik bántalmazó gyerek szülőjétől értesültek a dologról.
17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

Németh Kornél két napja távozott ismeretlen helyre az otthonából.
Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Hatalmas karambol történt pénteken, Sallai Nóra és 5 éves kisfia életéért jelenleg is küzdenek a kórházban. Egy 15 éves lány is azok között volt, akik azonnal odarohantak a baleset helyszínére, hogy segítsenek. A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább.
Alzheimer-kór - hetente érkeznek az új kutatások eredményei

Alzheimer-kór - hetente érkeznek az új kutatások eredményei

A társadalom elöregedésével egyre többeknél válik realitássá az Alzheimer-kór, ami a demencia egyik fajtája. Ez a betegség nagy terhet ró a családokra és az egészségi ellátó rendszerre, ezért is lehetséges, hogy szinte hetente jelennek meg új kutatási eredmények a témában. Dr. Prinz Géza, a Neurológiai Központ neurológusa, pszichiáter, infektológus az Alzheimer Világnap alkalmából ezen kutatásokból válogatott és felhívta a figyelmet arra is, milyen fontos a betegség korai felismerésére épülő kezelés.
Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ha a nyári szezon végén köhögő, tüsszentő emberekre leszünk figyelmesek a környezetünkben, sokféle betegségre gondolhatunk: a szezonális allergia mellett a klasszikus légúti fertőzések is okozhatnak hasonló panaszokat, és a világjárványért felelős koronavírus sem tűnt el. Dr. Potecz Györgyi a Tüdőközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint a veszélyeztetett csoportokba tartozók, így a krónikus légúti betegségekben szenvedők esetében is időben fel kell készülni a légúti vírusszezonra.
A szerkesztő ajánlja