SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Negyven százalékkal növelheti a túlélés esélyeit az omega-3

Családinet [cikkei] - 2013-03-19
Klinikai vizsgálatok már korábban is igazolták, hogy az elsősorban tengerből származó élelmiszerek és táplálékkiegészítők által szervezetünkbe juttatott omega-3 zsírsav jelentősen csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel kapcsolatos kockázatokat.
Negyven százalékkal növelheti a túlélés esélyeit az omega-3

Ezek a betegségek Európa-szerte, így Magyarországon is a vezető halálokok közé tartoznak. Most azonban már egy másik, széles körű vizsgálat is alátámasztja a korábbiakat: ennek eredményei szerint az omega-3 zsírsav rendszeres bevitele akár 40%-kal nagyobb esélyt jelenthet a túléléshez.A kutatást az Egyesült Királyságban,  a Cardiffi Orvosi Egyetem Alapellátási és Közegészségügyi Tanszékének kutatója,  Chris D. Poole és munkatársai  végezték el.

A vizsgálatba több mint 12 000, infarktuson átesett önkéntest vontak be; egy részük diabéteszes (cukorbeteg) volt, más részük nem.  Összesen 2466 – diabéteszes és nem diabéteszes – beteg a szokásos terápia, tehát pl. lipidcsökkentők, vérnyomáscsökkentők és véralvadásgátló gyógyszerek szedése mellett omega-3 zsírsavat is kapott, míg a többi beteget csupán a szokásos terápiával kezelték.

A megfigyelés során 1517 haláleset következett be, ám a halálozások arányszáma jelentősen eltért az  omega-3 zsírsavat szedő, illetve nem szedő  betegcsoportok között. Az omega-3 zsírsavat nem szedő diabéteszeseknél 1 évre és 1000 főre számítva 90 haláleset fordult elő, míg az omega-3 zsírsavat  szedő diabéteszeseknél  61. Az omega-3 zsírsavat nem alkalmazó, nem diabéteszes pácienseknél a halálesetek száma 1 évre és 1000 főre vetítve 46 volt, ugyanakkor az omega-3 zsírsavat szedő, nem diabéteszeseknél  mindössze 33.

Az omega-3 zsírsavval kiegészített terápia tehát egyértelműen, közel 22%-kal csökkentette a teljes halálozási arányt. Ugyanakkor a vizsgálatok azt is kimutatták, hogy az idejében, 14 napon belül megkezdett omega-3 zsírsavas terápia szintén pozitív hatású: 40%-kal növeli a túlélés esélyét. Az eredmények a diabéteszesek és a nem diabéteszesek csoportjában is hasonlóak voltak, függetlenül az  egyéb alkalmazott terápiától.

Mindez pedig nemcsak az érintettek számára lehet értékes  információ, hiszen az omega-3 zsírsav rendszeres  bevitelea megelőzésben is kiemelkedő szerepet játszhat, és kedvező hatásai révén javítja az általános  közérzetet. Javítja az endotél, vagyis a véredények belső falát bélelő, vékony sejtréteg működését, vérzsír- és gyulladáscsökkentő, valamint véralvadásgátló hatású  és szabályozza a szívritmust.

Fotó: freedigitalphotos.net

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Elhunyt a kisfiú, aki azt játszotta az iskolai kiránduláson a barátaival, hogy ki tud tovább a víz alatt maradni

Elhunyt a kisfiú, aki azt játszotta az iskolai kiránduláson a barátaival, hogy ki tud tovább a víz alatt maradni

A 13 éves Áront a baleset után sikerült újraéleszteni, ám pár nap múlva életét vesztette. Édesanyja elmondta a híradónak: a kisfiú napok óta másról sem beszélt, annyira várta az iskolai kirándulást.
8-9 éves gyerekekkel teli busz borult árokba Kőszegnél - osztálykiránduláson vettek részt

8-9 éves gyerekekkel teli busz borult árokba Kőszegnél - osztálykiránduláson vettek részt

A baleset során hatan könnyebben megsérültek, őket kórházba szállították.
A menstruáció előrehozása: így NE csináld! - Tények és veszélyes tévhitek

A menstruáció előrehozása: így NE csináld! - Tények és veszélyes tévhitek

Az élet különféle eseményei - mint például egy nyaralás, egy fontos találkozó vagy egy sportesemény - gyakran igénylik, hogy a nők előrehozzák vagy késleltessék menstruációjukat. Ezzel kapcsolatban azonban számos tévhit kering, és van, amelyik kifejezetten veszélyes és tilos is - Dr. Elek Csaba nőgyógyász szakértőnket kérdeztük a témáról.
Ezért kell rögtön lecserélni a vizes fürdőruhát

Ezért kell rögtön lecserélni a vizes fürdőruhát

A nyári hónapokban gyakran előforduló húgyúti fertőzések komoly kellemetlenséget okozhatnak, különösen a nők körében. A megnövekedett hőség, a strandolás és a nem megfelelő higiéniai szokások mind hozzájárulhatnak a fertőzések kialakulásához. A Budai Egészségközpont urológus főorvosa, Dr. Póth Sándor összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat a témában, továbbá hasznos tanácsokat ad a megelőzésre és a kezelésre vonatkozóan.
Meglepő tények a látásunkról - Mindannyian színvakon születünk

Meglepő tények a látásunkról - Mindannyian színvakon születünk

A szem a testünk második legbonyolultabb szerve, ennél már csak az agyunk bonyolultabb. A látást annyira alapvető képességnek vesszük, hogy szinte bele sem gondolunk, mennyi mindent köszönhetünk neki. Az alábbi érdekességeket elolvasva pedig rá fogunk döbbenni, hogy eddig igencsak keveset tudtunk egyik legértékesebb részünkről.
A szerkesztő ajánlja