SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Érszűkület - egy betegség jellegzetes tünetekkel

Családinet [cikkei] - 2013-05-14
Köztudatban az érszűkületet a végtagzsibbadással vagy a végtagok hidegségérzésével és fázásával kötik leginkább össze, és a terhelésre jelentkező lábfájdalmat kevéssé tartják számon, pedig valójában ez utóbbi tünet a jellemző erre a betegségre - mutat rá Dr. Kósa Éva, a Trombózisközpont angiológusa arra, hogy miért kerül a betegség sokszor későn felismerésre és kezelésre.
Érszűkület - egy betegség jellegzetes tünetekkel

Az érszűkület a verőerek - artériák - falának kóros átalakulása, merevvé válása, melyet a belső átmérő, így a keringő vérmennyiség csökkenése jellemez. Következésképpen csökken az ellátott szövetek tápanyag és oxigén-ellátottsága, mely kezdetben járáskor kialakuló lábfájdalomhoz súlyosabb esetben a szövetek elhalásához is vezethet. Ez utóbbi a lábak kisebesedését, a lábujjak elfeketedését okozhatja, ami már a végtagot is veszélyezteti.

Az érfal szerkezetének átalakulása már a 30-as életkorban elkezdődhet, többszörös kockázati tényezők fennállásakor akár érszűkület is kialakulhat. A betegség a kor előrehaladtával egyre gyakoribb. Kockázati tényezőkként a dohányzás, az cukorbetegség, a magas koleszterinszint, magas vérnyomásbetegség, öröklött hajlam szerepelnek.  

Milyen tünetek esetén gondoljunk érszűkületre?

Láb-fájdalom: a legjellemzőbb tünet. Terhelésre - pl. gyaloglás, lépcsőzés - jelentkező feszítő vagy görcsös lábikra vagy combtájéki fájdalom, mely pihenésre múlik. Kezdetben e tünet csak nagyobb megterheléskor - hosszabb gyaloglásnál, sietésnél - jelentkezik. Később, az érszűkület előrehaladtával a fájdalom nélkül megtett távolság egyre csökken. Mozgásszervi betegségek gyakran egészen hasonló tünetekkel járnak, emiatt egy már meglevő reumatológiai betegség késleltetheti a diagnózist.

Hideg végtagok: a nagyerek keringési zavarára nem jellemző, leginkább kisérkeringési zavar esetén léphet fel ez a tünetAz elégtelen kiskeringésre utaló jel lehet a kezek, lábfejek hűvössége. A hidegség érzés, a zsibbadás mellett azonban gyakori tünete a cukorbetegség szövődményeként fellépő idegi károsodásnak, a polineuropátiának is.

Töredezett körmök: elégtelen kisérkeringés gyakori tünet.

Végtagi fekély: Mind a lábakon mind a kezeken akár traumára akár anélkül kialakuló nem  vagy nem megfelelően gyógyuló sebek, fekélyek súlyos tünetet jelentenek, és érszűkület irányában azonnali kivizsgálást követel, különösen dohányosokban, cukorbetegekben, vagy akiknek a fekély megjelenését megelőzően már voltak járáskor jelentkező lábikrafájdalmai.

Az érbetegségek az egész érrendszer területét érinthetik, emiatt egyidejűleg fennállhat a szívkoszorúerek vagy az agyat ellátó erek betegsége is. A korábban szívinfarktust vagy agyi infarktust szenvedett betegeknél az érszűkület tüneteit különösen komolyan kell venni.

Mit tegyünk a tünetek észlelése esetén?

Érszűkületre utaló tünet vagy akár már gyanújel esetén is indokolt az orvosi kivizsgálás. A korai felismerés fontos az időben megkezdett kezeléshez. A betegség következményei súlyosak lehetnek, emiatt végtagamputáció elkerülése céljából mind a beteg mind az orvos részéről a fegyelmezettség, rendszeresség fontos elemek.

A kivizsgálást követően a kezelés a járásgyakorlatot, a rizikótényezők csökkentését  a gyógyszeres kezelést, szükség esetén érfestést, érsebészeti beavatkozás  elvégzését jelenti.

Forrás: Trombózisközpont (www.tromboziskozpont.)

Kép: marin, freedigitalphotos.net

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

A brutális eset egy nagybaracskai iskolában történt - a szülők nem az intézménytől, hanem az egyik bántalmazó gyerek szülőjétől értesültek a dologról.
17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

Németh Kornél két napja távozott ismeretlen helyre az otthonából.
"Futva ment wc-re": Vicces intők és beírások, amiket a gyerekek kaptak - és néhány frappáns szülői válasz

"Futva ment wc-re": Vicces intők és beírások, amiket a gyerekek kaptak - és néhány frappáns szülői válasz

Olvasóink segítségével készítettünk egy gyűjteményt vicces és meglepő beírásokról - mutatjuk a kedvenceinket!
Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Hatalmas karambol történt pénteken, Sallai Nóra és 5 éves kisfia életéért jelenleg is küzdenek a kórházban. Egy 15 éves lány is azok között volt, akik azonnal odarohantak a baleset helyszínére, hogy segítsenek. A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább.
Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ha a nyári szezon végén köhögő, tüsszentő emberekre leszünk figyelmesek a környezetünkben, sokféle betegségre gondolhatunk: a szezonális allergia mellett a klasszikus légúti fertőzések is okozhatnak hasonló panaszokat, és a világjárványért felelős koronavírus sem tűnt el. Dr. Potecz Györgyi a Tüdőközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint a veszélyeztetett csoportokba tartozók, így a krónikus légúti betegségekben szenvedők esetében is időben fel kell készülni a légúti vírusszezonra.
A szerkesztő ajánlja