SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Jobb a közérzete annak, aki kocsi helyett gyalog vagy biciklivel jár munkába

Családinet [cikkei] - 2014-09-16
Javul a közérzete annak, aki kocsi helyett gyalog vagy biciklivel jár munkába. Könnyebben koncentrálnak, kevesebb stresszről számolnak be, mint azok, akik autót vezetve ingáznak - derült ki egy nagy léptékű, hosszú távú angol kutatásból.
Jobb a közérzete annak, aki kocsi helyett gyalog vagy biciklivel jár munkába

Még a tömegközlekedéssel bejárók is jobban érezték magukat, mint azok, akik autóztak - idézte a BBC hírportálja a Kelet-angliai Egyetem (UEA) kutatóinak a Preventive Medicine című szaklapban megjelent tanulmányát.
    
Régóta köztudott, mennyi előnnyel jár a mozgás a testi egészség szempontjából, de az új tanulmány azt is kimutatta, milyen kedvezően hat a lelkiállapotra.
    
Az UEA és a Yorki Egyetem kutatói mintegy 18 ezer munkába járó adatait elemezték, amelyeket több mint 18 éven át gyűjtöttek az egész országból. A csoport tagjainak 73 százaléka autóval, 13 százaléka gyalog, 3 százaléka kerékpárral járt dolgozni, 11 százalékuk tömegközlekedett.
    
Jobb közérzetről számoltak be azok, akik gyalogoltak vagy bicikliztek, mint azok, akik gépkocsit vezettek vagy busszal, vonattal jártak. A kutatók egy kisebb csoportot is megvizsgáltak, amelynek tagjai vezetésről vagy tömegközlekedésről gyaloglásra vagy kerékpárra váltottak, és azt állapították meg, hogy a változás után a résztvevők boldogabbak lettek.
    


A tanulmány az értéktelenség és a boldogtalanság érzését, az álmatlan éjszakákat, a problémákkal való szembenézés képtelenségét vizsgálta. A jó közérzetet befolyásoló sok egyéb tényezőt - a jövedelmet, a gyermekeket, a költözést vagy munkahelyváltást, a párkapcsolat kérdéseit - igyekeztek kiszűrni. Azt az eredményt kapták, hogy jobban érzik magukat az emberek, ha az oda- és visszaúton gyalogolnak egy kiadósat. 
    
"Minél több időt töltenek az emberek a munkába és hazafelé menet autóban ülve, annál rosszabb a lelki közérzetük" - állapította meg Adam Martin, a kutatás vezetője. Meglepte, hogy az autóvezetőkhöz képest még a tömegközlekedők is boldogabbak voltak.
"Úgy gondolnánk, a közlekedési szolgáltatások zavarai, a buszokon, vonatokon tolongó tömeg jelentős stresszforrás lehet, de a tömegközlekedés pihenésre, olvasásra, társas kapcsolatokra is időt ad, és általában gyaloglással egészül ki. Úgy tűnik, ez jó kedvre deríti az embereket" - magyarázta.
    
http://www.bbc.com/news/health-29175088

Forrás: MTI
Fotó: tejvanphotos / Foter / CC BY

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja