SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

SOS Gergő

Családinet [cikkei] - 2005-05-20
Kedves Barátom!
Gedei Gergely Bán a nevem, de az ismerőseim Gergőnek hívnak.Néhány hete derült ki rólam, hogy beteg vagyok és a tizedik születésnapomat – 2005. június 09-én – a Szent László Kórházban kell töltenem. Az engem nagy szeretettel kezelő Dr. Kriván Gergely és kollégái azt mondják, hogy csontvelő-átültetésre van szükségem. Megvizsgálták a testvéremet és a szüleimet, de Ők sajnos nem alkalmasak arra, hogy csontvelő donorok legyenek, ezért kérem a Te segítségedet is.
SOS Gergő

 

 

Csontvelő donor olyan 18-55 év közötti egészséges felnőtt lehet, aki önként jelentkezik, hogy nekem és másoknak esélyt adjon a gyógyulásra. Magyarországon csontvelődonornak bármelyik vérellátó állomáson lehet jelentkezni, de aki elsősorban nekem szeretne segíteni, annak adatait – szüleim közvetítésével – orvosaim kérik. A csontvelő donor vizsgálatot, egyszerű vérvétellel azonban csak azoknál végzik el, akik vállalják, hogy rajtam kívül másnak is hajlandóak segíteni - ha arra szükség van.

 

Ha csontvelő donor nem szeretnél lenni, segíthetsz úgy is nekem, hogy egy speciális módszerrel, Budapesten vért adsz számomra, hogy „trombocitáim” számát növelhessék. A trombocita donorok nálam csak az „A” vagy „O” vércsoportú barátaim lehetnek.

 

Ha úgy gondolod, hogy csontvelő- vagy trombocita donorként segíteni szeretnél nekem - és másoknak is - úgy kérlek jelentkezz az 57/401-389, 30/9651-006 telefonszámokon vagy a jozsef.gedei@parlament.hu e-mail címen.

 

Amennyiben a donorrá válás körülményeiről többet szeretnél tudni, kérdezd szüleimet vagy keresd fel a www.laszlokorhaz.hu a www.gyermekklinika.hu a www.dnr.hu/donorinfo/csontvelo.php weboldalakat. Itt arról is kapsz tájékoztatást, hogy mire lenne még szüksége a bennünket gyógyító orvosoknak.

 

 

 

            Előre is köszönöm neked: Gergő                                                                                      

                                  

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja