SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Illatanyagok is okozhatnak bőrallergiát - Dermatológiai kongresszus Budapesten

Családinet [cikkei] - 2011-01-04
A Magyar Dermatológiai Társulat (MDT) 2010. december 9 és 11 között tartotta éves tudományos kongresszusát, amelynek a SOTE Elméleti Tömbje adott otthont. A Társulat fennállása óta 83. alkalommal megrendezett szakmai nagygyűlésen többek között a bőrgyógyászat és annak határterületeit érintő legfrissebb kutatási eredményeket, a dermatológiai kezelési, ellátási módszerekben bevezetésre kerülő új szemléletmódot is részletezték a szakemberek.
Illatanyagok is okozhatnak bőrallergiát - Dermatológiai kongresszus Budapesten

A konferencián szó esett a bőrgyógyászati megbetegedések tekintélyes részét képező allergiás eredetű megbetegedésekről. A korábbi évtizedekben főleg az úgynevezett környezeti allergének betegséget provokáló hatásai álltak a bőrgyógyászat allergiás reakciókat vizsgáló területének középpontjában. Annak idején elsősorban a fémek, a formaldehyd és különböző higany vegyületek bőrfelületet érintő allergén szerepét térképezték fel a szakemberek.

Azonban az utóbbi tíz évben elsősorban az ún. természetes anyagok kerültek a figyelem központjába. Ezen anyagok, mint például egyes illatanyagok, növényi-, gyógynövényi összetevők egyre több tünetet provokálnak, mára a leggyakoribb kontakt allergénként tartják őket számon. Ezek mellett nem szabad megfeledkeznünk a szintén kellemetlen bőrtüneteket okozó élelmiszer allergiáról sem, amely nyers zöldség, gyümölcs és bizonyos fűszernövények fogyasztását követően jelentkezhet. A közvélemény elsősorban a pollen okozta allergia leküzdésére szentel több időt, éppen ezért az MDT a tudományos ülés során a természetes anyagok allergiát kiváltó hatásával is foglalkozott.

A kongresszus alkalmával a bőrön jelentkező lymphoma tulajdonságainak bemutatására is kiemelt figyelmet fordítottak. Ezen lymphoma csoport ugyanis olyan speciális jellemzőkkel, lefolyással rendelkezik, amelyek a szisztémás lymphomáktól eltérő, különleges bőrgyógyászati kezelési megoldásokat követelnek meg. Ezek közé tartozik a fénykezelés (UVA, bizonyos esetekben UVB kezelés), valamint a lokális radioterápia, és ebből a szempontból szintén jelentős a biológiai terápia is.

A generalizált bőrgyulladással (egész bőrfelületen megjelenő, hámlással és bőrpírral járó gyulladás) járó esetekben a fénykezelés és pheresis együttes alkalmazása, vagyis az ún. photopheresis jelenthet megoldást. Ez utóbbi eljárás során a beteg vérét fényhatásra aktiválódó gyógyszerekkel kezelik, amelyeket ezután ultraibolya fénnyel működésbe hoznak, visszajuttatják a vért a szervezetbe, így azok képesek lesznek kifejteni jótékony hatásukat.

A dermatológusok arra az egyre nyilvánvalóbb tényre is rávilágítottak nagygyűlésük alkalmával, miszerint a depresszió és a szorongás mellett a szomatizációs zavar (krónikus betegség, amely során testi rendellenességgel nem magyarázható tünetek jelentkeznek a betegnél) is állhat olyan ismeretlen okból származó tünetek hátterében, mint amilyen például a nem-specifikus ekzema. Ez is alátámasztja a Társulat azon meggyőződését, hogy a bőrbetegségek kezelésében a tünetek enyhítése mellett a pszichés szempontokat is figyelembe kell venni.



A bőrgyógyászati konferencián nagy hangsúlyt kaptak a psoriasis, vagy ismertebb nevén a pikkelysömör diagnosztikájában, valamint kezelésében elért újdonságok is. A psoriasis egy olyan genetikai eredetű betegség, amely az életünk során bármikor felütheti a fejét. Európában és Magyarországon is az egyik leggyakrabban előforduló bőrbetegségnek számít, itthon nagyságrendileg 200 ezren szenvedhetnek tőle. A jellegzetes élénkvörös bőrtünetek bárkinél jelentkezhetnek és komoly nehézséget okozhatnak a mindennapokban.

Azonban a betegeknek nem csupán a kezelések okozta rendszeres kellemetlenséggel kell megbirkózniuk, de a társadalmi kirekesztettség érzését is sokszor el kell tűrniük. A kongresszus résztvevői előadást hallhattak az új biológiai terápiás módszerekről, amelyek alkalmazásával a betegség tünetmentessé tehető, így a páciens élete visszatérhet a normális kerékvágásba. A szakemberek mindenkinek felhívták a figyelmét a psoriasis centrumok és a betegszervezetek segítő munkájának nélkülözhetetlenségére is.

A fenti témák mellett a bőrgyógyászok említést tettek a melanoma megelőzésében és kezelésében alkalmazott módszerekről is. A bőrdaganatok ezen fajtájának előfordulási gyakorisága az elmúlt két évtized során duplájára emelkedett, mára odáig fajult a helyzet, hogy minden hetvenedik emberben kialakul a rosszindulatú betegség. A bőrgyógyászok felhívták a figyelmet arra, hogy a helyes életmód, az erős napfénytől és más sugárzástól (pl. szolárium) való tartózkodás, valamint a rendszeres önvizsgálat és kontroll lényegesen megkönnyíti a daganat prevencióját. A melanoma ugyanis megelőzhető és gyógyítható, de csak abban az esetben, ha időben felismerik a betegséget.

A 83. Nagygyűlésen a klímaváltozás dermatológiai vonatkozásait is bemutatták a szakemberek. A konferencián továbbá javaslatokat hallhattak a korosztályok szerinti bőrápolási teendőkkel kapcsolatban, és a betegoktató programok és bőrgondozók jelentősége is nagyító alá került.

Forrás: www.diamondagency.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Minél magasabb a hőmérséklet nyáron, annál kevesebb ruhát hordunk. A lenge öltözet vagy fürdőruha viselete azonban nem mindenki számára felszabadító érzés. Sokan küzdenek ugyanis visszerekkel, amelyek a melegben még feltűnőbbé válnak és gyakran fájdalmasak. A Budai Egészségközpont érsebész főorvosa, dr. Barta László összefoglalja a visszérrel kapcsolatos tüneteket, a leghatékonyabb megelőzési módszereket és a kialakult betegség kezelési lehetőségeit.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
A szerkesztő ajánlja